Kagylókat bontogat

Életemben az első csigaforgatót évtizedekkel ezelőtt az egyik alföldi halastó medrében láttam. A vizet nemrég eresztették le, a tocsogókkal tarkállt lágy iszapon rengeteg madár pihent és táplálkozott. Bíbicek, pólingok, cankók és partfutók keresgéltek a hatalmas tófenéken békés egyetértésben. A gáton hasalva távcsővel nézegettem őket, amikor hirtelen megakadt a szemem egy magányosan álldogáló madáron. Soha nem láttam még, de képek alapján azonnal ráismertem. Fekete-fehér színei és hosszú, piros csőre annyira jellegzetesek, hogy mással össze sem téveszthettem volna. Hosszú ideig egy helyben álldogált, aztán gondolt egyet, és vagy ötven méterrel odébb repült, így alkalmam nyílt arra, hogy a szárnyaiban húzódó széles fehér csíkot is megcsodáljam. Amikor az iszapra ereszkedett, először a tollait rendezgette, aztán komótos mozdulatokkal szondázni kezdte a latyakot maga előtt. Elbűvölve néztem, és a képe annyira megragadt bennem, hogy mozdulatait, pedig azóta jó néhány példányt láttam, ma is lelki szemeim elé tudom idézni.

Évekkel később, a Hágában tartott nemzetközi madártani kongresszuson vettem részt, és az azt követő hivatalos kiránduláson, Texel szigetén már csapatokban láttam a csigaforgatókat. Igazi tengerparti madár, és bár az utóbbi években mind többen figyelik meg idehaza is, a hazai vizeken, de egyáltalán a szárazföld belsejében ma is viszonylag ritka vendégnek számít. Texel szigetén viszont kifejezetten gyakori volt, és a hollandiai állományt ma is körülbelül ötvenezer párra becsülik. Helyenként már túl sokan is vannak a partokon, és az ország belseje felé terjeszkednek.

A csigaforgatót igazság szerint kagylónyitogatónak kellett volna elnevezni, kétségkívül különös táplálkozásmódja miatt. Tengerparti fészkelőhelyein csigákkal, apró rákokkal, férgekkel és rovarokkal él, de legkedvesebb tápláléka mégis a kagyló. Ahogy pedig felnyitja, az egészen egyedülálló, és Texel szigetén alkalmam nyílt arra, hogy ezt megfigyeljem. A sekély parti vízen a kagylók kissé nyitva tartják teknőiket, és ezt használja ki az élelmes madár. Óvatosan közelebb lép, aztán hosszú csőrével, mint valami tőrrel villámgyorsan a keskeny nyílásba szúr, és elvágja a záróizmokat. Ezzel a kagyló tehetetlenné válik, többé már nem képes összecsukódni, és a madár kényelmesen elfogyaszthatja puha belsejét. Máskor a partra viszi a talált kagylót, és addig forgatja, amíg az alsó részét, ahol a héj a legvékonyabb, sikerül feltörnie, így már könynyen átvágja a záróizmokat és utána már csak reggeliznie kell.

A tengerparton élő madárbarátok még sok mindent megfigyelhetnek a csigaforgatók életéből, például azt, amikor a madár a rendszerint három apró fiókát etetgeti. A talált férget a csőrében tartva csalogatja magához a néhány napos apróságot, aztán a rúgkapáló férget eléje teszi, és türelmesen várja, hogy a fióka, először kicsit ügyetlenül, a csőrébe kapja. Ha a zsákmány menekülni próbál és szeretné magát befúrni a homokba vagy az iszapba, nyomban kiemeli, és újra a fióka elé tartja. Mindaddig, amíg az végül jóízűen le nem nyeli. Az pedig már nem is bájos, inkább gyönyörű látvány, amikor, különösen az alkonyati órákban, a csigaforgatók nagy, tarka csapatban repülnek a parti víz felett.

Schmidt Egon

Fotó: Bécsy László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu