Emmerick Katalin élete és látomásai

E hét végén II. János Pál pápa IV. Károly, az utolsó magyar király mellett másokat is boldoggá avat. Többek közt Emmerick Katalin Anna ágostonrendi látnoknőt.

1774. szeptember 8-án, Szűz Mária születése napján látta meg a napvilágot, a vesztfáliai Coesfeld melletti Flamskéban, nem messze a holland határtól.

Katalin szegény földműves család gyermekeként 1802-ben belépett az ágostonos apácák agnetenbergi kolostorába Dülmenben. 1811-ben azonban az akkori "felvilágosult" kormányzat sok más mellett ezt a kolostort is feloszlatta. Katalint özvegy Rotersné magához vette dülmeni lakásába. Itt, amikor 1812 decemberében kitárt karral eksztázisban imádkozott, rendkívüli kegyelemként megkapta Krisztus stigmáit. Ezek természetfölötti jellegét a legszigorúbb világi és egyházi vizsgálat állapította meg. Katalinnal 1818. szeptember 24-én találkozott először Clemens von Brentano, romantikus német költő és író, akit ő ezentúl "zarándoknak" nevezett. Az író szinte folyamatosan a szerzetesnő betegágya mellett időzött, s feljegyezte látnoki kijelentéseit.

Emmerick Katalin 1824. február 9-én hunyt el Dülmenben. Halála után 1824-ben az író elkezdte rendezni a látnok feljegyzéseit. Ezekből 1833-ban jelent meg az első kötet Urunk Jézus Krisztus keserves kínszenvedése (Das bittere Leiden unseres Herrn Jesu Christi) címmel. Ezt fordította magyarra az 1929-es német kiadásból Kertész Kálmán, s a kötet az esztergomi érseki helynök jóváhagyásával 1936-ban jelent meg.

Brentano halála után, 1852-ben sógornőjének és tudós barátainak, elsősorban a Kelet-szakértő Haneberg profeszszornak a közreműködésével látott először napvilágot a Szent Szűz életével kapcsolatos látomások kötete, A Szent Szűz Mária élete(Das Leben der heiligen Jungfrau Maria) címen. Ennek modern kiadása a würzburgi püspöki helynök jóváhagyásával 1964-ben jelent meg. Arról, hogy menynyire keresett olvasmány, jól tanúskodik, hogy 1992-ben a svájci Stein am Rheinben a Christiana Kiadónál a kilencedik kiadása 81-85 ezres példányszámban jelent meg. E sorok írója dolgozik a könyv magyarra fordításán, amely remélhetőleg még karácsony előtt elhagyhatja a kiadót.

Említésre méltó, hogy a szóban forgó svájci kiadó további négy kötetben kiadta az Úr Jézus földi életének és tanításának három évével foglalkozó látomásokat, s végül az Ó- és Újszövetség titkaira vonatkozókat.

Az Emmerick Katalin Anna életszentségét feltáró úgynevezett információs eljárást egyházmegyei szinten 1892-ben indították meg, 1899-ben pedig megkezdték Rómában a boldoggáavatási pert. Ennek ünnepélyes befejezése a nagy szenvedőnek és misztikusnak október 3-i boldoggá avatása Rómában.

Magától értetődő, hogy a látomásokat senki sem köteles elhinni. De az egyházmegyei jóváhagyások, és a stigmatizált látnoknő mostani boldoggá avatása biztosíték minden katolikus hívő lelkiismerete számára, hogy látomásaiban semmi sincs, ami ellenkeznék a krisztusi hit és erkölcs kötelező tételeivel. Az viszont már az elvilágiasodott előítéletekkel élő "tudományosságra" jellemző, hogy az új Magyar Nagylexikon negyedik kötetében egyetlen szóval sem említi Clemens von Brentano életének és irodalmi működésének Emmerick Katalin Anna alakjával és látomásaival kapcsolatos jelentős szakaszát.

Vida Tivadar

Mária születése

- ahogy Emmerick Katalin Anna látta

Anna már néhány nappal korábban megmondta Joachimnak, hogy közeledik szülésének ideje. Küldöncöket küldött Sephorisba húgához, Marahához, Zebulon völgyébe az özvegy Enuéhoz, Erzsébet nővéréhez és Betlehembe unokahúgához, Mária Szaloméhoz, hogy e három asszonyt magához kéresse. - Láttam őket utazásuk közben, Enuét, az özvegyasszonyt a szolgája, a két másikat férjeik kísérték, ők azonban Názáret közelében visszatértek. (...)

Láttam, hogy a két nőrokon este érkezett meg Anna házába. Odamentek hozzá a tűzhely mögötti lakrészbe, és átölelték őt. - Miután Anna bejelentette nekik szülése közeledtét, állva kezdte énekelni velük az egyik zsoltárt: "Dicsérjétek Istent, az Urat, megkönyörült az ő népén, és megváltotta Izraelt, s valóra váltotta ígéretét, amelyet Ádámnak adott a paradicsomban, hogy asszonya ivadékának szét kell tipornia a kígyó fejét." (...) Anna olyan volt, mint aki elragadtatott az imában. (...) Eközben világosságtól áthatva láttam őt. Láttam, hogy a szoba eltelt fénnyel, és megjelenik fölötte Jákob lajtorjája. - Az asszonyok mind mintegy elragadtattak az örömteli csodálkozástól, s azt hiszem, hogy látták is a jelenést. (...)

Anna fennmaradt, imádkozott, és éjféltájban felébresztette az asszonyokat, hogy imádkozzanak vele. Követték őt imahelyének függönye mögé. - Anna kinyitotta az egyik kis faliszekrénynek az ajtóit, amelyben egy szelencében lévő szent tárgy volt. Mindkét oldalon világítás volt látható, nem tudom, vajon lámpák-e. Valamilyen tartóból emelték azokat a magasba, és kis forgácsokat tettek alá, hogy le ne süllyedjenek... A szent tárgy szelencéjében az Anna által nagyon tisztelt Sára hajszálai voltak, József csontjai, amelyeket Mózes hozott magával Egyiptomból, bizonyos Tóbiástól, azt hiszem, egy ruhaereklye és egy kis fehér, csillogó körte alakú kehely, amelyből Ábrahám ivott az angyal áldása közben, s amelyet Joachim kapott a frigyszekrényből az áldással együtt. (...)

Anna a szekrényke előtt térdelt, mindkét oldalán egy-egy aszszony, és a harmadik mögötte. (...) Ekkor láttam, hogy természetfölötti világosság tölti be a szobát, és Anna körül lebegve összesűrűsödik. Az asszonyok mintegy elkábulva arcra borultak. Az Anna körüli világosság egészen olyan alakot öltött, mint amilyen Mózes égő csipkebokra volt a Hóreben, úgyhogy Annából nem láttam többé semmit. A láng teljesen befelé sugárzott, s ekkor azt láttam, hogy Anna a világosságban lévő gyermek Máriát a kezébe kapta, köpenyébe takarta, a szívéhez szorította, aztán a gyermeket mezítelenül a szent tárgy előtt lévő zsámolyra tette, és tovább imádkozott. - Aztán azt hallottam, hogy a gyermek sír, és láttam, hogy Anna kendőket vesz elő, amelyek a nagy fátyla alatt voltak, amely beburkolta őt. Fölötte bepólyázta a gyermeket szürke és piros kendőbe, egészen a karja aljáig, a gyermek melle, karja és a feje csupasz volt. Ekkor az égő csipkebokor jelenése eltűnt körülöttük.

Az asszonyok fölegyenesedtek, és nagy csodálkozással karjukra fogadták az újszülött kisdedet. Nagy örömükben sírtak. Valamennyien dicsérő énekbe kezdtek, és Anna magasba emelte gyermekét, mintegy felajánlva őt... - Eközben azt láttam, hogy a szoba tele van ragyogással, és megpillantottam több angyalt, aki glóriát és alleluját énekelt. Minden szót hallottam. Azt hirdették, hogy a gyermeknek a huszadik napon a Mária nevet kell adni.

Anna most a hálóhelyére ment, és lefeküdt. Az asszonyok pedig kivették a pólyából a gyermeket, megfürösztötték és újból bepólyázták. Ezután az anyja mellé tették...

Most hívták az asszonyok az apát, Joachimot, aki Anna fekhelyéhez jött, letérdelt, és patakzottak a könnyei a gyermekre; aztán karjára vette s fölemelte, és dicsérő éneket mondott, hasonlóan Zakariáshoz, amikor Keresztelő János született.

Fordította: Vida Tivadar

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu