Szentírás-magyarázat

"Növeld bennünk a hitet!"

Évközi 27. vasárnap - Lk 17,5-10

A hit nem intellektuális, hanem egzisztenciális fogalom. Vagyis nem elég elméletileg elfogadni, hanem át is kell élni. Ezért a hit minden esetben valamilyen viszonyban fejeződik ki. Amit hiszünk, az racionálisan nem ragadható meg. A hit funkciója mindig a vigasztalás és a metafizikus félelemtől való szabadulás. Az igazi keresztény hit minden esetben életviteli változásokat eredményez.

Ebben az evangéliumi szakaszban a krízisbe jutott hívő ember kérdései fogalmazódnak meg. Ezért kérik: "Növeld bennünk a hitet!" Sokan úgy gondolják, a hívő ember vakhitű. A hit döntése után már semmi kétely nem alakul ki az emberben. A valóság azonban egészen más. A hívő emberek is gondolkodnak, töprengenek, és a hitük nem mindig tekinthető azonos erejűnek. Jézus nem fejti ki az evangéliumban a hit lényegét, hanem egy példát mond arra, hogy az erős hit mire képes. Ez a példa vándormotívum volt, más evangéliumban (Mt 17,20) a fa helyett a hegy emelkedik fel és hullik a tengerbe. Valószínű, hogy ezeket a példázatokat az ősegyházban mindenütt idézgették. Ezen képek mögött a világ statikus rendje áll, amelybe a hit beleavatkozik és felforgatja ezt a rendet. A példázat a hit erejének bemutatására szolgál. Kétségtelen, hogy a személyesen átélt tevékeny hit igen sok mindent tud elérni. Gondoljunk arra, hogy Pál egyedül misszionálta az egész Római Birodalmat, élete végén több millió keresztény élt már a birodalomban. Ha azonban nincs az ő töretlen és erős hite, akkor ez a folyamat nem indul el. A keresztény misszió nem feltétlenül attól függ, hányan végzik, hanem, hogy akik misszionálnak, milyen hittel teszik ezt.

A következő példázat az Isten országáért végzett munka értékéről beszél. Ebben a munkában mindenki csak szolga, nem a jutalom reményében tevékenykedik, hanem mert ez a kötelessége. A hitben való növekedésünk és a missziónk értéke nem azonos az egyházi ranglétrán való emelkedéssel vagy a társadalmi megbecsüléssel. Az effajta szemlélet eluralkodása még értéktelenné is teszi a hitben végzett cselekedeteinket. A motiváció ugyanis más ebben az esetben, mint az igazi hívő esetében.

A hívő motiváció lényege, hogy az eredményt és nem az elismerést nézi. A hívő ember belülről motivált, belső késztetés alapján teszi, amit tesz, ezért misszionál.

Az ősegyházban is felmerülhetett már ez a kérdés, azóta pedig igen sok esetben találkozunk ezzel a jelenséggel. Igazán hatékony egyház csak akkor működik, ha minél több tagja belülről, belső késztetés alapján végzi a missziót. A hite követeli a cselekedeteket. Ebben a vonatkozásban hit nélkül nincsenek értékes cselekedetek. Joyce azt írta: Nem vagyok hajlandó tovább szolgálni azt, amiben már nem hiszek, nevezzék azt otthonomnak, a hazámnak vagy az egyházamnak... Ezt a tényt nem mindenki mondja ki ilyen kategorikusan, de mindenki így tesz. Szép csendesen az egyház mint a misszió helye munkahellyé változik. Amelyet szép komfortosan berendezünk magunknak, elvégezvén a ránk eső munkát, anélkül, hogy továbbra is a misszió lendülete hevítene.

Az ősegyházban is megtapasztalták ezt a jelenséget, és azóta is sokszor ismétlődik az egyház történetében ez a hitkrízis. Amennyiben a hit erejét sikerül felébreszteni az egyházban, megindul a fejlődés, amennyiben nem, sorvadni kezd hitében és intézményeiben is az egyház.

A nagy kérdés az, hogy az én hitem tud-e még hegyeket mozgatni, vagy kicsit megfogyatkozott? Ezért kell kérnünk az Istent: "Növeld bennünk a hitet!"

Benyik György

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu