Hangulatjelentés

Vivaldi

Kedd délben a Bartók rádió műsorán előadás a hét zeneművéről: Antonio Vivaldi halhatatlanjáról, A négy évszakról. Egy zenetörténész apránként, a műből vett illusztrációk segítségével bebizonyítja, hogy az alkotás voltaképpen a barokk zene általánosan alkalmazott dramaturgiai fogásaira épül: szinte minden sablont megtalálunk benne, amely az érzelmi fordulatok kifejezésére hivatott. A vihar tombolása, illetve az azt felvezető vészjósló, komor basszus futamok iskolapéldái ennek. Mindezen túl Vivaldi saját kezű megjegyzéseiből, melyeket a kotta kéziratának megfelelő szakaszai fölé skribált, feltárul előttünk, mikor mit kíván érzékeltetni. Eszerint az ősz tételben felfedezhetjük a becsicscsentett szüretelők csuklásait és dülöngélő lépteit; a negyedik tételben a szánkázó gyermekek vidám visongását, és így tovább. Biztosra vehető, hogy a korabeli hallgatóság ismerte, értette és kedvelte ezeket a jelzéseket. Ám e muzsika valódi titka az lehet, hogy a mai ember, aki nagyrészt eltékozolta a barokk gazdag jelképrendszerének ismeretét, de az iránta való fogékonyságot is, Vivaldiért változatlanul lelkesedik. Legalábbis a vélemények vámmentes piacán soha nem hallani azt a kijelentést, hogy "utálom Vivaldit, idegesít".

A logikus előadást hallgatva eszembe jut, hogy 2003 kora tavaszán Velencében töltöttem egy hetet. A Szent Márk tér oldalában, egy XVI. századi deszakralizált templomban felfedeztem egy kiállítást, amelyen Vivaldi korabeli hangszereket mutattak be. Az már csak az egyszeri magyarnak szóló külön öröm, hogy ingyenesen. Megtehettem hát, hogy minden hátralévő ottani napomon visszatértem, és vitrinről vitrinre csemegéztem. A cremonai iskola hegedűi, a mandolinok és a csembalók mellett boldogan köszöntöttem a gambákat, vagyis a mai cselló közvetlen elődjét. Első számú kedvencem természetesen a viola da gamba, magyarul: térdgamba, amely elnevezését onnan nyerte, hogy a zenész játék közben térdével támasztja meg a hangszert. Hangja mélyebb, teltebb, melegebb, mint a csellóé - ezt többek között annak is köszönhette, hogy akkoriban bélből készült húrokon játszottak.

S hogy pontosan mikor is volt az "akkoriban", a látogatók megtudhatták a tárlat bejáratánál elhelyezett embermagasságú táblákról, amelyek Vivaldi életének minden percéről beszámoltak. A mester 1678-tól 1741-ig élt. A tény, hogy felszentelt pap volt, nem akadályozta meg abban, hogy feleségül vegyen egy francia nőt, Anne Giraud-t; mai szóval kilépett papnak mondhatjuk. S csupán egyetlen adalék A négy évszak gyönyörködtető dallamainak hátteréhez: a korabeli Itália a zene bűvölete mellett a pestis árnyékában is élt. Tíz-húsz évente végigsöpört egy járvány, amely a legenyhébb esetben is megtizedelte a népet. Az 1630-as nagy pusztítás idején (vagyis alig ötven esztendővel Vivaldi születése előtt) például Velence száznegyvenezer fős lakosságának több mint a fele elpusztult.

(Milyen szép, ahogy az életem szellemi tananyagát adagoló Gondviselés egymás mellé helyezi az élményeket. Velence óta fogalmam sem volt, milyen apropóból s milyen formában használhatnám e kiállítás élményét, és most a rádión keresztül egyszeriben válasz érkezett. Méghozzá milyen gazdag válasz, történelmi összefüggésekre figyelmeztető, újabb és újabb gondolatokat hívó. Bármerre is jársz, jegyzetelj, töltekezz, raktározz. Próbáld okos utazóként róni az utadat.)

Zsille Gábor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu