|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Emléksorok Keresztury Dezső Őszidőben s tavasszal voltam gyakorta Keresztury Dezsőnél kereszthegyi házában, a Kamaraerdőnél. Télidőben Budapesten a Semmelweis utcában reggeliztem nála néhányszor. Boldog voltam és elégedett, a "sors kegyeltje", hiszen a XX. század egyik kiváló magyar tudósa, költő és műfordító fogadott atyai barátságába. Hányszor szóvá tette, hogy a katolikus újságíráshoz, szellemi élethez az erős becsületesség és a tisztesség tartozik. Legyek kitartó a szolgálatban, más úgysem jut, mint a "kisebbség" tisztelete - "pályabérként". Szerette a magyar reformkor fogalmait használni beszélgetés közben is. Hányszor utalt a legtermészetesebb egyszerűséggel Vörösmartyra, Aranyra, Kölcseyre. Egyszer megjegyezte: - A Parainesist hajdan szinte kívülről tudtam. A mondatok kiestek, de azoknak szelleme vezérel ma is. Egy-egy látogatás-beszélgetés nála többet ért, mint bármely egyetemi kurzus - az akkori évtizedekben. Az Eötvös Kollégium egykori tanárának szemében többször láttam könnycseppet, ha a kommunizmus által elítélt-megvetett elit-tanárképzés jött szóba, amelynek ő cselekvő résztvevője volt, s ezért tőröket (kardokat) döftek bele. - Hagyjuk, legyintett ilyenkor - tovább kell lépnünk, nem a mi dolgunk a kicsinyesség. Tudása, meggyőződése a magyarság és a kereszténység jegyében sajátságosan egyéni meggyőződése volt, amely a szellem áramával töltekezett, s ha bizonyos kérdéseket kritikusan kezelt is, mindig a jobbítás és az aggodalom vezette. A realitás költője volt, Arany János bölcsességének követője így magasodott elém szikár alakjával. Mindmáig legbensőbb ismerője ő a nagyszalontai nyelvművésznek... Abban az évben (1982-ben), amikor Pásztor című, számomra annyira fontos verseskötete megjelent, a Semmelweis utcában koccintottunk áldomást. Nevetve skandálta: Sanyi te! / Hallod-e? / Ez a pásztor / jó lesz egynéhányszor. Igaza lett, s ha keresem a XXI. század keresztény zsurnalisztájának s tollforgatójának hivatás-lényegét, e soroknál maradok: Mit önzetlenséggel teli / szívvel szólsz, tiszta ének / lesz dalod, érdemteli. / Adj fényt a fénynek! Kereszthegyi háza kertjében ért a meglepetés, amikor magammal vittem hozzá azon az őszön a féltve őrzött (Ijjas Antal írótól örökölt) Kölcsey Ferenc Minden munkáit, hogy írna a belső címlapra valamit. Heckenast Gusztáv adta ki a könyvet 1840-ben, szerkesztette B. Eötvös József, Szalay László és Szemere Pál. Dezső bácsi hosszan nézett rám, eltűnt kis pincéjének "odvában", harmatos szilkét hozott, rizlinget töltött a poharakba a malomkőasztalnál, ahol írógépe állt. Aztán előkerült a golyóstoll, s az alábbi verset írta a belső, foltos borítóra: Amíg szólnak még általunk az ősök kik legyőzték a legnagyobb depressziót, mert a szívükben őrzött hűség mindig erőt adott nekik, s reményt, hogy a porrátörődött nép megmarad és újra élni fog: - figyeljetek ránk s általunk reájuk, hogy bátran s bölcsen éljen unokájuk. Tóth Sándornak és utódainak, hogy legye- nek a folytonosság őrei s növelői, szeretettel: Keresztury Dezső 82. A vers a család öröksége. Már felnőtt lányom, fiaim is így érzik. Békesség tölt el, amely több pillanatnyi örömnél... Tóth Sándor
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|