Homíliavázlat

"Elbánt velem a Jóisten"

A kérő imádságról

Az olvasmányban Habakuk próféta perlekedik Istennel, az evangéliumban az apostolok nagyobb hitet kérnek Jézustól. Milyen a helyes hittel teli kérés, fohászkodás? Látjuk Habakuk és más próféták példáján, hogy Istennel perlekedni szabad, viszont lázadni nem. A perlekedésben őszintén elmondhatom azt, ami fáj, ami nehéz, a lázadásban viszont Istent a vádlottak padjára ültetem, és bírói ítéletet tartok felette, számon kérem őt.

Istent oly sokszor tekintjük - bocsánat a szóért - fejőstehénnek, aki csak addig jó, amíg tejel. Amíg kiszolgálja az igényeinket, kéréseinket. Abban a pillanatban, amikor "nem ugrik rögtön" a mi kéréseinkre, ha "elzárja a csapot", fellázadunk és számon kérjük, hogy teheti ezt meg velünk.

Kórházban járva oly sokszor hallottam: "Atya, egész életemben templomba járó voltam, imádkoztam, de most nézze meg, hogy elbánt velem a Jóisten." Hátborzongató ez a mondat. Eltorzult istenképet mutat. Elítélem, számon kérem Istent, hogyan jön ő ehhez, hogy ezt megengedte az életemben.

Ezzel Istennek szabunk határt az életünkben: eddig jöhet, utána itt várjon, míg majd visszajövünk. Azt megengedjük, hogy menedzseljen, kegyelmével támogassa ügyeinket, de hogy az életünk és annak minden apró perce az övé legyen, azt már nem.

Kéréseinkkel elé állunk, benyújtjuk azt a listát, amiről azt gondoljuk, hogy szükségünk van rá, imádkozunk egy keveset, és várjuk, hogy teljesítse azokat. A szolgálatunkba akarjuk őt hajtani. Lázár feltámasztásánál olvassuk, hogy Márta Jézus után üzen: "Akit szeretsz, beteg." Jézus nem indul el azonnal. Vár három napot, csak utána indul el, és Márta a szemére veti, hogy miért nem jött előbb. Jézus válasza implicit módon így hangzik: "Hiszel-e Isten irántad való, visszavonhatatlan szeretetében?"

Miért kell egyáltalán kérnünk? Jézus gyógyításainál látjuk, hogy bár nagyon jól tudja, mire van szüksége a hozzá fordulónak, mégis gyakorta megkérdezi: "Mit akarsz, hogy tegyek veled?" Amikor kéréssel fordulunk hozzá, abban benne van saját szegénységünk tudata, hogy szükségünk van rá. Ugyanakkor a kéréssel szabadság kell hogy társuljon, hogy el tudjuk azt engedni. A tékozló fiú történetében a fiatalabb nem tudja kivárni az örökség szétosztását, kierőszakolja azt, ami úgyis az övé lenne.

Életünk legmélyebb, hiteles vágyai egybeesnek Isten akaratával, nem szabad engedni, hogy lényegtelen dolgok körül forogjunk csupán, és azokat próbáljuk kierőszakolni Istentől. Ami nem azt jelenti, hogy nem szabadna elé állnunk legapróbb dolgainkkal, keserveinkkel. Sőt, ő éppen azt várja tőlünk, hogy a hétköznapjaink is az övéi legyenek. Ácsmunka, kenyérsütés, bepólyálás is szerepel a Szentírásban, odavihetjük leghétköznapibb dolgainkat is azzal a bizalommal, hogy "te vagy az én atyám, és tudom, hogy mindent megadsz, amire szükségem van". A nagylelkűség imájával befejezem e gondolatsort:

"Uram, nem akarok semmit eltitkolni előled, láthatod amit teszek, hallhatod amit mondok, érzéseimet, gondolataimat, mindenem a tiéd, az egész életemet átadom neked."

Gáspár István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu