Egyházakról, szektákról - körültekintően

Beszélgetés Török Péter vallásszociológussal

A szegedi egyetem vallástudományi tanszékének keretében 2001-ben kezdődött el az a vallásszociológiai kutatás, amelynek célja, hogy feltérképezze a Magyarországon lévő kisebb egyházakat, vallási közösségeket. A kutatás szervezői arra törekedtek, hogy a különböző vallási közösségekről azok képviselőitől, első kézből szerezzenek ismereteket. Interjúk, kérdőívek segítségével zajlott a felmérés, melynek nyomán nemrégiben napvilágot látott a kutatás egyik eredménye, a Magyarországi vallási kalauz 2004 című könyv. Régi hiányt pótló műről van szó, amely a nagyközönség előtt mindeddig ismeretlen információkkal is szolgál százharminchét bejegyzett és további hat be nem jegyzett hazai vallási közösséggel kapcsolatban. A kötet szerzőjével, a kutatás vezetőjével, Török Péter vallásszociológussal szekták és egyházak különbségéről, ismertetőjegyeikről, mindig felülvizsgálandó tudásunkról beszélgettünk.

- Általános tájékoztató ez a kis kalauz. Nagyon remélem, hogy segítségével abból a pánikból is megspórolhatunk jó néhányat, amikor valaki kétségbeesik, mert azt hiszi, veszélyes vagy borzasztó dologról van szó, ha valaki valamilyen kisebb vallási közösségnek a tagja. Ugyanakkor tényleges veszélyhelyzeteket is el tudunk kerülni, ha van információnk egy-egy közösségről. Szerte a világon sajnos már történt jó néhány tragédiába torkolló eset, amely ismeretek birtokában talán megelőzhető lett volna. Ugyanakkor nagyon fontos lenne, hogy a média szakemberei is használják e könyvet. Sokszor kétségbeesem, mennyire nem ismerik az újságírók a vallási dimenziót, ami érthető is, hiszen hosszú ideig nem lehetett róla beszélni.

Könyve bevezető tanulmányában utal arra, hogy a vallásszociológus nem alkothat értékítéletet, hiszen ő jelenségek, összefüggések leírására vállalkozik. A szekta kifejezést sem hétköznapi, negatív értelmében használja. Szociológiai szempontból mikor beszélünk szektáról, és mikor egyházról?

- Intézményi megközelítésből szektának tekintjük azokat a vallási csoportokat, amelyek azt tanítják, hogy csak náluk van az üdvözülés elnyerésének a lehetősége, és amelyek szerint a társadalom rossz, el kell zárkózni tőle. Ugyanezen szempontok szerint egyháznak nevezzük azt a vallási entitást, amely azt tanítja: üdvözülés ugyan csak náluk van, de küldetésük van a társadalomhoz, megpróbálnak vele jó viszonyt kialakítani, mert csak így tudják átadni tanításukat. Beszélhetünk ugyanakkor szektás, egyházias beállítottságról is, de ez már nem a közösségre, hanem az egyénre vonatkozik. Egyrészt aszerint, hogy az illető esetében a hangsúly a tömeg- vagy a virtuóz vallásosságon van-e (utóbbi azt jelenti, hogy az ember "minden tudatos pillanatában" teljes erejével a saját üdvösségén dolgozik). Másrészt annak alapján, hogy a vallási szerep mennyire hatja át az egyén életét: csak az istentisztelet idejéig (ez a szegmentált vallásosság), vagy csakugyan minden tudatos percében a vallás irányítja a viselkedését (diffúz vallásosság). Ebben az értelemben a "szektás" beállítottság arra utal, hogy az illető nem elégszik meg egy minimális szinttel, a tömegek vallásosságával, hanem tökéletességre törekszik (bárhogyan legyen az definiálva), illetve élete minden percét átjárja a vallás. Ez a meghatározás jellemzi például a szerzeteseket is. Gondoljunk csak Benedek regulájára, amely minden órát meghatároz, hogy mikor mivel foglalkozzon a szerzetes. Ezzel kapcsolatban szokták kérdezni, hogy akkor miért bántjuk a kis vallási közösségeket, miért negatív a megítélésük, ha a napirendjük ugyanolyan, mint a szerzeteseké. Van egy nagy különbség egy "destruktív szekta" és a szerzetesek között: amíg a szekta azt állítja, hogy üdvözülés csak náluk lehetséges, addig a szerzetesrendek ezt nem mondják. Ők azt tanítják: ha hivatásod van, gyere ide, egyébként nem kell ahhoz szerzetesnek lenned, hogy üdvözülj.

A szekta tehát szociológiai értelemben nem negatív fogalom. Ugyanakkor szerte a világon nemegyszer volt már arra példa, hogy egy-egy vallási közösség működése tragédiába torkollhat. Milyen figyelmeztető jelei lehetnek az ilyen veszélyeknek?

- Ha egy közösség eleve elutasít például egy szociológiai felmérést, ez figyelmeztető jel lehet: esetleg van valami takargatnivalójuk, félnek, és ez a félelem részükről pánikba is átcsaphat. Ilyen jel lehet az is, ha egy vallási entitás követői ténylegesen közösségben élnek, és ha ez a közösség megpróbál valamilyen formában kivonulni a társadalomból. Veszélyességre utalhat, amikor egy vallási közösség közeli végítéletet vár, mert akkor maguk is produkálhatnak olyan helyzetet, hogy "mivel úgyis itt a végítélet, tetemre hívást rendezünk: mindenki mutassa meg az igazi arcát".

Megfogalmazhatók-e olyan általános szempontok, amelyeket érdemes figyelembe venni, ha egy-egy (legtöbbször fiatalabb) családtag valamilyen új vagy ismeretlen vallási közösséghez csatlakozik?

- Mindenféleképpen keressük és tartsuk fenn a kapcsolatot a megtérttel. Elenyésző azoknak az aránya, akik két évnél tovább megmaradnak egy új vallási közösségben. Az illető legtöbbször előbb-utóbb rájön, hogy "az sem az igazi", viszont ha addigra a hozzátartozói megszakítanak vele minden kapcsolatot, már nem tud visszatérni a családjához. A másik fontos szempont az, hogy e kapcsolat pozitív legyen a megtért (legtöbbször fiatal) ember számára. Amikor találkozik vele a család, ne arról beszélgessenek, ami elválasztja, hanem arról, ami még mindig összeköti őket. Emellett fontos minél több ismeretet szereznünk az adott közösségről és a fiatalról is. A közösségről azért, hogy értelmes beszélgetést tudjunk folytatni róla a fiatallal. Ha tájékozatlanok vagyunk, könnyebben megszakadhat a kapcsolatunk, ő azt is mondhatja: "Ti ezt úgysem értitek, hagyjuk az egészet." Ha viszont van információnk, erősödhet a párbeszéd, értékeltetni lehet a fiatallal saját helyzetét, illetve a külvilágot. Saját helyzetük értékelése azért is szükséges, mert a fiatalok nemegyszer ugyan megpróbálnának kiszakadni egy új csoportból, de félnek. Egyszer egy megtért illető azt mondta nekem a közösségen kívüli emberi viszonyokra utalva: "Odakint hideg van..." Ha a fiatal értékeli helyzetét, akkor rámutathatunk, hogy "odakint sincs olyan hideg", ott is lehetnek emberi kapcsolatok, s az általa választott vallási közösségben is előfordulhatnak visszásságok, negatívumok. Fel kell készülnünk arra is, hogy adott esetben le kell nyelnünk egy-egy "keserű pirulát". Ugyanis a fiatal részéről komoly kritikát kaphat a család vagy az a vallási közösség, amelyben korábban velük együtt megpróbált létezni. Ha értelmes párbeszéd van köztünk, idővel mondhatjuk: látod, kerested ezt, kerested azt, nem találtad meg itt vagy ott, próbáld meg újból, keresd másmilyen módon. Ő azért csatlakozott egy vallási közösséghez, mert keresett valamit, amit "kint" nem talált meg, és amit - legalábbis időlegesen - az adott közösségben megtaláltnak vélt. Ha tudjuk, mit keresett, akkor már sokkal könnyebben tudunk vele kapcsolatot tartani és értékeltetni a helyzetét.

Szigeti L.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu