Koncert az égerlápon

Néhány napja történt, Budakalász környékén jártam, amikor az erdei úton hirtelen előttem állt egy fiatal énekes rigó. Csak nemrég, talán aznap hajnalban hagyhatta el a fészket. Valószínűleg éppen akkor akart átugrálni az úton, amikor megjelentem. Most ott állt, kicsit tanácstalanul, rövidke faroktollakkal, szétvetett lábakkal, alig ötlépésnyire, és nagyon meg volt illetődve. Testvérei a közeli bokrok alatt rejtőzhettek. Bájos látvány volt a riadt kismadár, barna kabátkájában, fehéres alapon sötéten pettyezett mellénykéjével. A legszívesebben az ujjamra ültettem volna.

A szülők persze már észrevették, hogy ott vagyok fiókájuk közelében, és úgy érezhették, a kicsi életveszélyben van. Lármásan riasztva biztatták, hogy meneküljön a bokrok alá, de ő még mindig ugyanott állt, ahol megpillantottam. Nem mozdult, én sem léptem előbbre, csendesen néztük egymást. Én kíváncsian és szeretettel, a kisrigó sötét szemeiben azonban, sajnos, aggodalom és félelem bujkált. Az egyik öreg madár végül egy pillanatra kiröppent az útra, majd folyamatosan riasztva a közeli bokor alá suhant. Ez hatott, a kicsi megmozdult, és tőle telhető gyorsasággal utánaugrált. A váratlan kis élményt ízlelgetve mentem tovább. Hátam mögött a két rigó még lármázott néhány percig, aztán elcsendesedtek. Barátka kezdett énekelni, a lombok között sárgarigó flótázott, valahol harkály kopogott. Az erdőben helyreállt a béke.

Az énekes rigó gyakori madár Magyarországon, erdeinkben mindenütt előfordul. A fekete rigóéhoz hasonló fészket épít, de csészéjét nem béleli ki, hanem nyálával kevert sárral és fazúzalékkal olyan simára tapasztja, hogy bármelyik kőműves megirigyelhetné. Ebbe rakja négy-öt, égszínkék alapon feketés pettyekkel ritkásan mintázott tojását. A hím egyike Európa legjobb énekeseinek, hangos, tagolt és többször ismételt strófáit magas fák koronájáról hallatja. Tavasszal korán, márciusban érkezik Dél-Európa felől, és ilyenkor, hajnalban vagy alkonyat idején csodálatos koncertekben volt alkalmam gyönyörködni. Nagyszerűen éneklő madarakat hallottam például aBadacsony-hegyen vagy Visegrád közelében, az Apátkúti-völgyben, de a legszebb emlékem mégis az ócsai égerláphoz fűződik. Évekkel ezelőtt, egy márciusi alkonyatkor jártam ott. Barátomat kísértem, aki vadász, és szalonkát szeretett volna lőni. Március a szalonka vonulásának időszaka, a hosszú csőrű vándorok esténként szerelmesen korrogva és pisszegve húznak az erdei tisztások és vágások felett. Én persze nekik drukkoltam, és sikerrel, mert nem láttunk egyet sem, a puska barátom vállán maradt. Helyette felejthetetlen koncertben gyönyörködtünk. A nap már alábukott, vörösen izzott a nyugati égbolt, amikor az égerfákon megszólalt az első énekes rigó. Nyomban követte a második, aztán még egy, és perceken belül tucatnyi pettyes mellű madár dalolt körülöttünk, éneküket a vörösbegyek gyöngyöző dala festette alá. Álltunk a majd´ csizmaszárig érő tiszta lápvízben, szemben a még mindig vöröslő nyugati égbolttal, és megfeledkeztünk a szalonkákról. Csak ezt a csodálatos koncertet hallgattuk. A távoli országút lármáját elnyelte az erdő, felettünk a tavasz illatait hordozó szellő mozgatta az égerfák ágait, és körben hangosan daloltak a madarak. Ilyenkor érzi az ember, hogy nagyon közel van, talán meg is érinti lelkét az Isten.

Schmidt Egon Fotó: Bécsy László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu