Az Olvasó írja

Nem ingyen - de pénz nélkül...

Kedves Atya!

A következő kéréssel keresnélek meg:

Igen szegény kis falvakban működöm plébánosként, lassan két éve.

Csak három példány Új Embert fizetnek elő a hívek. Tervezem, hogy növeljük a vallásos sajtó terjesztését e településeken, hisz nagy szükség van rá, első helyen gondolok a ti hetilapotokra.

Mivel a plébániára érkezik a három Új Ember, így magam mindig alaposan átolvasom. Régóta megállapíthatom, hogy igen jó, szép, értékes írások vannak benne. Kicsit sajnálom is, hogy nem tudom őket megőrizni, mert sok cikkre szívesen visszatérnék (prédikációkhoz, stb.)

Ezért szeretném megkérdezni, hogy gratis kaphatnék-e - illetve a plébánia - plusz egy példány Új Embert? Cserébe csak annyit tudnék ígérni, hogy - ösztönzésem hatására - talán többen is előfizetnek majd a lapra... Egyébként e gratis példány eljuthatna azokhoz is, elolvasás-továbbadás útján, akiknek szintén nincs módjukban a lapot önállóan előfizetni.

Végezetül még egy dolog: templomunk - igen szép kis neogót "ékszerdoboz", az ősszel lesz százéves. E nem mindennapi jubileum alkalmából valamilyen cikk, híradás, képes riport formájában bekerülhetnénk-e az újságotokba? (Előtte tervezünk szeptemberben egy egyhetes missziót is...)

Paptestvéri üdvözlettel:

Gruber László plébános

* * *

Igen tisztelt Plébános úr! Sorai keserű igazságot takarnak. Tizenöt évvel a rendszerváltás után sok településen tapasztaljuk - és így van ez a fővárosban is -, hogy a katolikus sajtó még ma sem szabadult ki a sekrestyék fogságából. Botrányszagú újságok az Új Ember árának sokszorosába kerülnek, és sokkal nagyobb olvasottságot tudhatnak magukénak, miközben azon méltatlankodunk, hogy a hagyományos értékeket kikezdő eszmék egyre jobban terjednek. Talán nem álom, de azt remélem, hogy a gyakorlati vallásszabadság jegyében egy-egy önkormányzati hivatalban, helyi könyvtárban, fodrásznál, szociális otthonban mindenki számára, belátható időn belül, könnyen hozzáférhető lesz az Új Ember. Ezért pedig nekünk magunknak kell mindent megtennünk.

A magunk részéről évekkel ezelőtt ezért hoztuk létre az Új Ember Alapítványt, melynek küldetése, hogy a hazai és a határon túli, szerény anyagi lehetőségű plébániákat segítsük. Tehetősebb Olvasóink rendszeresen támogatják ezt a kasszát, amiből most az Ön kérésének is eleget tudunk tenni.

Megköszönjük, és kérjük mindazok további nagylelkű adományát, akik hasonlóan gondolkodnak a katolikus sajtó- és vallásszabadság ügyéről. Javaslom továbbá, hogy keressék meg azokat a jó szándékú helyi szervezeteket vagy magánszemélyeket, akik számára fontos, hogy a keresztény értékekhez ne csak "pult alatt", a sekrestyében lehessen hozzájutni, hanem a "lámpatartóra téve világítsanak minden embernek".

Paptestvéri szeretettel és tisztelettel:

Papp Tamás főszerkesztő

Jézus Szíve: a benne remélők üdvössége

Hétéves voltam, mikor új házunkba költöztünk, és gyerekfejjel azon csodálkoztam, hogy édesanyám költözéskor miért a Jézus Szíve-képet teszi először a falra, és csak utána kezdődött a bútorok becipelése. Akkor nem értettem, később, édesanyám elbeszéléseiből világossá vált ez a cselekedete, vagyis a Jézus Szíve tisztelete.

Amikor nagyapám az első világháborúban bevonult katonának, három kisgyermeket hagyott otthon az édesanyjukkal. Úgy tért haza, hogy megőrizte egyetlen kincsét, a Jézus Szívét ábrázoló, keményfedelű imakönyvét.

Otthon is sokat imádkozott ebből. A Jézus Szíve-tisztelet vezérelte egész életében. Nagyon sokszor imádkozták és énekelték otthon, a családban is közösen: "Jézus Szíve, szeretlek én, segíts át az élet tengerén..."

Már két-három napja feküdt egyedül a nagy pusztaságban, ahol az őrök sorsára hagyták, azt hivén, úgyis meghal, amikor egyszer csak megállt mellette egy fiatalember. Egymásra ismertek: a szomszéd faluból való fiú volt. Nem más küldte: Jézus Szíve segítette oda az utolsó percben, hogy megmentse. A fiatalember fogolyként egy családnál dolgozott, és a gazdával kocsin mentek valahová.

Fölvették nagyapámat, kórházba vitték. Ezután olyan vallásos családhoz került munkásnak, ahol közösen élték meg vallásos életüket. Négy év fogság után pedig hazakerült.

Nagyapám a lelke volt a falunak, templomatyaként és bíróként is. Nagyon sokan jártak hozzá vidékről, sokan megfordultak a házában. Elhatározta, hogy a háború alatt leszedett harangok helyébe újakat rakat, hogy ezzel is hirdesse, erősítse Jézus Szíve tiszteletét. Ezek a harangok szólnak ma is a kékkúti templomtoronyban.

Nagyapám, Győry János családját is a Jézus Szíve-tiszteletre nevelte, ezért ezt láttuk, tanultuk mi is édesanyánktól. Amit otthon tanultam, én magam is igyekszem továbbadni: mi is mindennap elimádkozzuk: Jézus Szíve, bízom benned!

Darvalics Magdolna

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu