A hét szentjei

Gonzága Szent Alajos

(Június 21.)

Bevallom neked, hogy egészen megdöbbenek, ha Isten jóságáról elmélkedem, hiszen az olyan, mint egy végtelen mély, parttalan tenger. Nagyságától elragadtatva úgy látszik, sem elfelejteni, sem pedig eléggé megérteni nem tudom, miként lehetséges az, hogy engem ilyen rövid ideig tartó és ilyen kis fáradságért már örök nyugalommal kínál, és hanyagságaim ellenére is örök boldogságra hív, és jutalmat ígér bánatkönnyeimért, amelyeket oly ritkán hullattam. Úgy tekintsétek e világból való távozásomat, mint Isten kedves ajándékát. Téged pedig arra kérlek, hogy kísérd édesanyai áldásoddal ezt a túlsó partra való átkelésemet, ahová annyira vágyom. Boldog örömmel írom ezeket neked, hogy ha másom nincs is, legalább ily módon fejezzem ki azt a nagy szeretetemet és tiszteletemet, amivel az anyának tartozik a fia.

(Részlet édesanyjához írt leveléből)

Morus Szent Tamás

(Június 22.)

Isten jóságában egy pillanatig sem akarok kételkedni, kedves Margitom, bármennyire gyengének és törékenynek is érzem magam. Ha pedig olyan rémületbe és lelki válságba jutnék, amelyben arra kellene gondolnom, hogy már nem bírom tovább, akkor majd Szent Péter apostolt idézem föl szívemben, aki egy viharos hullámban - éppen kicsiny hite miatt - kezdett már elmerülni, és majd én is azt teszem, amit ő tett akkor. Krisztushoz könyörgök majd: Uram, ments meg! Erős a reményem, hogy felém nyújtja majd kezét, magához emel, és nem engedi, hogy elvesszem. Ha pedig megengedné, hogy Péter szomorú története rajtam is megismétlődjék, és fejvesztetten, megzavarodva mégis elbuknék, s a királynak hűséget esküdnék, és az Urat ezzel az esküvel megtagadnám, még akkor sem hagynék fel az örökös reménykedéssel, hogy majd csak rám tekint irgalmas szemével, amint Péterre is rátekintett bukása után, és engem is majd kiemel végső elesettségemből, hogy újra hitet tegyek az igazság mellett, és lelkiismeretem súlyos terhétől megkönnyebbüljek, és az elkövetett tagadásomért járó büntetésemet és megszégyenülésemet kitartóan elviseljem.

(Morus Szent Tamás Margit lányához írt leveléből)

Keresztelő Szent János

(Június 24.)

Keresztelő János átmenet az Ó- és Újszövetség között. Hogy ő valamiképpen ilyen határ, azt maga Urunk is megmondotta: a törvény és a próféták Keresztelő Jánosig tartottak. Az Ószövetséget személyesíti meg, de egyben ő az Újszövetség hírnöke.

Zakariás hallgat. Elveszti hangját mindaddig, amíg meg nem születik János, az Úr előfutára, hogy megoldja a nyelvét. Hát Zakariás némasága nem rejtett jövendölés-e? Mielőtt Krisztus tanítani kezdett volna, a jövendölések mintegy rejtettek voltak és pecséttel lezártak. De megnyílnak az ő eljövetelével. Megnyílnak, és érthetők lesznek annak eljöttével, akit megjövendöltek János születésekor. Zakariás ajkának megnyílása ugyanazt jelenti, mint amit a templom függönyének kettéhasadása Krisztus kereszthalálakor. János, ha csak önmagát hirdette volna, Zakariás ajkát ugyan meg nem nyitja. Megoldódik azonban ez a nyelv, mert megszületik a szó. Jánostól kérdezték ugyanis, amikor már hirdette az Urat: "Ki vagy te?" Mire ő azt felelte: "A pusztában kiáltó szó vagyok." János a szó, az Úr pedig, aki kezdetben volt, az Ige, a kezdetben létező örök Ige.

(Szent Ágoston püspök beszédeiből)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu