|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Liturgia Tisztelettel és szeretettel Urunk, Istenünk, add, hogy szent nevedet mindenkor tiszteljük és szeressük, mert gondviselő oltalmadat soha nem vonod meg azoktól, akiket állhatatos szeretetedre tanítasz. Sokszor írom le levelek végén, búcsúzásként e két megszokott és elkoptatott szót: tisztelettel, szeretettel. A mai mise első könyörgése, a kollekta hozza újra elénk e szópárt: "Szent nevedet mindenkor tiszteljük és szeressük." Miért kérjük Istentől, hogy mindig így viseltessünk neve iránt? Miért nem azt akarjuk, hogy Istent magát mindig tiszteljük és szeressük? Mert egy nevet könnyebb tisztelettel kiejtenünk, egy névről szeretettel beszélnünk. Sőt, nem is csak tiszteletről van itt szó, hanem az eredetiben "timorem pariter et amorem" áll, azaz egyaránt féljük és szeressük. A timor jelent félve tisztelést, ebben az esetben semmiképpen sem valami rémségestől való rettegést, hanem a szemérmes tiszteletet. Mert ahogyan bánunk Isten nevével, úgy leszünk képesek aztán vele, a névnél sokkal elvontabb valósággal kapcsolatba kerülni. Ha nem tiszteljük Isten nevét, amely kimondható, hogyan tisztelhetnénk őt, aki kimondhatatlan? A kollekta aztán tovább szövi a misekezdő kérést. Isten a nevét félve szeretőket állhatatos, szilárd szeretetére tanítja, neveli. De csak azokat, akik az első lépést már meg tudták tenni - Isten kegyelméből. Aki pedig tiszteli és szereti Isten nevét, aki egyre jobban okosodik Isten állhatatos szeretetének iskolájában, attól sosem vonja meg gondviselő jóságát. Mástól talán igen? Nem hisszük. De ezek mégis egyre közelebb kerülhetnek hozzá. Tisztelettel és szeretettel. Isten nevéhez. Tisztelettel és szeretettel leveleink címzettjeihez, mindennapjaink szereplőihez. A látható, a karnyújtásra valóktól ne tagadjuk meg a szeretet alapfokát, az alapvető tiszteletet és szeretetet, és akkor talán többre is képesek leszünk, amiért Isten mindig szívesebben nyújtja gondviselő jóságát. Füzes Ádám
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|