"... én választottalak titeket..."

Újmisések a hivatásról és a döntésről

Az ünnep megállásra készteti az embert: hogy visszanézzen és előretekintsen. Ilyen ünnep a papszentelés is, amikor visszatekinthet az ember a hivatás felismerésére és az életre szóló döntést megelőző benső küzdelmekre. És előre - hittel, bizalommal és elszántsággal a láthatatlan jövőbe. Nyíregyházán, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban június 19-én szenteli pappá Bosák Nándor püspök Hevele Ferenc és Horváth László diakónusokat. Kisebb-nagyobb harcban megvívott döntésük egy életre szól. Gondolataikat, élményeiket osztották meg velünk.

Hevele Ferenc diakónus

Tudjuk jól, a hívás bármikor, bármilyen helyzetben érkezhet. Önben hogyan született meg a döntés?

H. F. Nagykárolyban születtem, vallását gyakorló családban. Ötévesen már kiharcoltam, hogy ministrálhassak. Igaz, a szüleim nem fogadták vágyamat kitörő örömmel, mert a korombeli gyerekek elevenségét felülmúlva volt rá eset, hogy az unokatestvéremmel való nézeteltérésem miatt plébánosunk rövid időre megszakította a prédikációt. Így kezdődött tehát a vallásos életem... Az oltárnál viszont "megszelídültem", és az élmény a mai napig megmaradt bennem.

Horváth László diakónus

H. L. Én is vallásos családban nevelkedtem Nyíregyházán, mi tagadás, a legroszszabb magatartású gyerekek közé tartoztam az általános iskolában. Szentmiséken a ministránsokat csak távolról figyeltem, de az elsőáldozás meghozta gyümölcsét, aztán már engem is vonzott az oltár körüli szolgálat.

Egyenes út vezetett a ministrálástól a papi hivatásig?

H. F. 1997-ben, a Nagykárolyban újrainduló piarista gimnáziumba kerülve már erősen foglalkoztatott a papság gondolata, a spirituális atya segítségével ez egyre határozottabb lett bennem, így kerültem a gyulafehérvári szemináriumba. Egy év után a Debrecen-nyíregyházi Egyházmegyébe, illetve az egri szemináriumba kerültem.

H. L. Egyáltalán nem. Férfiruha-készítő szakmát tanultam, amelyben később négy évig, egy harmincfős kft. vezetőjeként tisztes anyagi haszonnal nagyon jól éreztem magam. Valami mégis munkálkodott bennem, mert rövidesen jelentkeztem a hitoktatóképzőbe, ahol elmélyült érdeklődésem a teológia iránt. Ezt a pontot tartom az értelmi síkon való ráhangolódásnak. Érzelmi oldalról pedig sokat segítettek a Bárczi Gusztáv Általános Iskola állami gondozott, sérült gyermekei. Az egész egy fogkefeszállítmánynak köszönhető, ami a plébániára érkezett, így kerültünk a gyerekekhez. Ott tapasztaltam meg, hogy ha valamire érdemes az embernek rátennie az életét, az nem lehet más, csak a másik ember.

Hogyan fogadták szüleik a döntést, hogy fiuk a papi hivatást választotta?

H. F. Elfogadták a döntésemet, semmilyen irányban nem befolyásoltak, édesapám is nagyon boldog és büszke volt - de ő már sajnos nincs közöttünk, nem örülhet a felszentelésemnek. A nagymamám, tudom, sokat imádkozik értem.

H. L. Édesapám nem fogadta kitörő örömmel, mivel látta, hogy a kinti életben megálltam a helyem, és a családalapítást is fontosnak tartotta. Édesanyám határozottan látta döntésem helyességét, de elég radikálisan fogalmazott: azt mondta, ha erre az útra lépek, nem fordulhatok vissza...

Hogyan takintenek vissza a szemináriumi évekre?

H. F. Katona nem voltam, de azt hiszem, a gyulafehérvári szeminárium kárpótolt ezért: kemény év volt, amire minden szigorúság ellenére hálásan emlékszem. Egerben barátságosabb körülmények fogadtak, a szükséges szigor mellett. A tanulásról nem szívesen beszélek, bár a filozófia, a gondolkodtató tárgyak közel állnak hozzám. Szakdolgozatomban a cölibátus kérdését szerettem volna megválaszolni önmagamnak is, ami gyakorta megfogalmazódik - különösen világiak részéről. Mi, papok Jézust személyesítjük meg az oltárnál, és Jézus, mint abszolút példa áll előttünk, amelyet a modernizált világ sem változtathat meg. Nehéz persze megélni a csöndet, ami este otthon egyedül "rászakad" az emberre, de megvan benne az áldás is, megerősít, hogy majd adni tudjunk...

H. L. Az első évet Vácott végeztem, a másodikat Egerben, a továbbiakat pedig Pesten, a Központi Szemináriumban. Jól ment a tanulás, így a negyedik évben kiegészítő tanulmányokat folytattam a jogi karon, a teológiával párhuzamosan tehát az egyházjogot is elvégeztem. Az egri szemináriumi évek konzervatív nevelése - korábbi, "világi életem" után nehezen volt elfogadható számomra, de önfegyelemre nevelt, megtanított a helyes időbeosztásra, tehát visszatekintve mindenképpen hasznos volt.

Vívódások sorozata...

H. F. Elbizonytalanított egy keserű év, amikor a diakónusszentelésem egy évvel későbbre halasztódott. Az itteni atyák véleménye szerint nem voltam még elég érett erre a feladatra. Fölmerült bennem: ez talán egy végső figyelmeztetés arra, hogy mégsem ez az én utam. Ez alatt az egy év alatt Nyíregyházára kerültem, hitoktató voltam, az irodán segítettem, ahol az atyáknak köszönhetően változott az elkeseredettségem, és visszatértem a szemináriumba. A vívódások megerősítettek elhatározásomban. Gazdagodtam, de vidám természetem megmaradt, ezen nem is szeretnék változtatni, úgy gondolom, a papságot örömnek kell átitatnia, ami egy egészséges Isten-kapcsolatból természetszerűen adódik.

H. L. Harmadik év végén volt egy nagy krízisem, amikor az érzelmi hullámok erősen elnyomták a hivatástudat hangját. Szüleimet nagyon megviselte bejelentésem, hogy otthagyom a szemináriumot. Sokat köszönhetek a jezsuita atyáknak, akik azt tanácsolták: ne hozzak döntést szélsőséges lelkiállapotban, mert az soha nem reális. Három hónap vívódás után végső döntésként maradtam hivatásomnál. Én már megtapasztaltam: a papi hivatás olyan ajándék, amelyért ugyanakkor a megajándékozottnak is meg kell harcolnia. A krízisek lehetnek fájdalmasak, de végül a tisztázódást, a döntés megszilárdulását eredményezhetik.

Az újmisések - kezdődő papi életük mottójaként - jelmondatot választanak. Az Önöké hogyan hangzik?

H. L. "Péter eszével és Pál szívével." Mindkét karakter közel áll hozzám. Mintaegyházközséget szeretnék. Fontosnak tartom, hogy nagyobb teret engedjünk a Szentléleknek, a megújulási mozgalmaknak, amelyekben én is részt vettem. Ebben látom a jövőt. Óriási erő van benne.

H. F. "Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és arra rendeltelek, hogy gyümölcsöt teremjetek" (Jn 15,16). Egy nagy tervem van, ami megvalósításra vár: jó pap szeretnék lenni.

Kovács Ágnes

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu