Két szó

Hallgatóim mindig szívesen fogadják, ha talányos irodalmi példákkal élek. Várják a magyarázatot vagy legalább a megközelítést. Bevallom, jól jönnek ezek a percek (a kevés időn belül is, hiszen mi az a negyvenöt perc), s bizonyára megéri a "privát meditáció". Legutóbb így jött elő Pilinszky ürügyén az ő egyik nyolcsorosa:

Az ember itt kevés a szeretetre.

Elég, ha hálás legbelűl

ezért-azért; egyszóval mindenért.

Valójában két szó, mit ismerek,

bűn és imádság két szavát.

Az egyik hozzámtartozik.

A másik elhelyezhetetlen.

A versbéli két szó: bűn és imádság vált igazán talányossá. Párhuzamokat lehet hozni a költői életműből, azonban egyszerűbb a spontán megnyilatkozás: nos, mit gondolnak? Kiderült: ki tanult hittant vagy valamiféle, a kereszténységhez kötődő etikát. A bűnnel nem volt probléma, hiszen ki mentheti fel magát alóla? Legfeljebb a konzervatív mérlegelés miatt kellett elmondani, hogy súlyosságát a szeretethiány jelenti, ahogyan Szent Ágoston írta, s nem a megmerevedett "polgári" szempont, amely a törvényekre, szabályokra hivatkozva elég könynyen eltussolja a lényeget, s törvényekre hivatkozva tér ki a Törvény elől. Az őszinte szembesülés a mérték: szeretem-e Istent, s akkor törvények ide vagy oda, a legfőbb törvény szabadságát fogadom el: a Teremtő, az Atya szeretetét, amit viszonozni akarok. Csetlő-botló életünk persze ezúttal sincs fölmentve a bűntől, vétektől, de azonnal kontrollálhatom, miként a gyermek, aki bűnbánóan bevallja hibáját, rosszaságát. Lehetünk különbek a gyermeknél?

Az imádság okozott gondot, amely tényleg elhelyezhetetlen, ahogyan a költő minősíti. Mi az elhelyezhető? Amelynek tömege van, kiterjedése, vagyis anyagi természetű. Az imádság? Elvont fogalom, a vallástudományban a vallásosság eszmei "tárgya", mégis abszolút valóság. Ilyenkor jön az újabb kérdés: Mi az imádság? Legtöbben szavakra, mondatokra utalunk, megtanult imádságokra. Helyes. Azonban a szívbéli imádság valójában valamennyi nemes cselekedetünkre is vonatkozik, melyeket szeretetből teszünk. Az imádságban tehát a szeretet az, ami elhelyezhetetlen, hiszen mindenben jelentkezhet. Elég a napot ezzel indítani: Mindent Isten dicsőségére, választásomban, tetteimben ez a Cél vezessen. Könnyű? Nem. Ha mégis követhető, nem követünk el bűnt? Elkövetünk. A lényeg: igyekezni a főútvonalon megtartani a lépést. A főlépést. Babits felejthetetlen verse Ádáz kutyájáról jó analógia életünkre: mindenféle szimat elterelhet, mellékösvény s minden más, de estére megtérünk a Gazdihoz, mert hová is mehetnénk? Életünkben az a fontos, hogy több legyen a főútvonalon megtett út: az imádság, mint az elkóborlás. Akkor szép lassan kialakul az igény: letérni, elkóborolni - nem éri meg. A közérzetem is jobb lesz. Keressem tehát mindenben az imádságot, amely elhelyezhetetlen, vagyis bárhol jelen van, ha keresem...

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu