Szentírás-magyarázat

Békességet hagyok rátok

(Húsvét 6. vasárnapja - Jn 14,23-29)

Az Ószövetségből ismert "salom" szót többnyire békének értelmezzük, ám annyira gazdag tartalmú, hogy a magyar fordítás huszonöt különböző kifejezéssel próbálja visszaadni pontos, az adott szövegösszefüggésben leginkább érvényes jelentését. Alapjelentése személyes jólét, boldogság, boldogulás, de mindezt jelenti a közösség számára is. A béke két fél rendezett viszonyával kezdődik, emberi vonatkozásban éppúgy, mint Isten és ember kapcsolatában. A béke ellentéte nem csupán a háború, hanem mindaz, ami megzavarja a két fél, tehát Isten és ember viszonyát. A béke állapota az élethez szükséges javak meglétét is jelenti, de a veszélyeztetettségi érzés megszűnését is. Ezért az alvás vagy a halál is jelenthet békét, mert itt is megszűnik a veszélyérzet. Ezt az állapotot azonban nem az ember szerzi meg magának, hanem Isten ajándékozza meg vele őt. Isten áldásának része a béke, ezért köszöntik egymást így az emberek: "Béke veled!"

Az Isten és ember közötti zavartalan béke föltétele és alapja a szövetség. Ennek megsértése mindig megzavarja az Isten és ember közötti békét - erre figyelmeztetnek a próféták, amikor a szövetség érdekében lépnek föl: mindig ezt akarják helyreállítani. A fogság utáni próféciákban visszatérő motívum a béke jövendölése, amely szinte azonos az üdvösség ígéretével. Ennek a végső békességnek a helyreállítását végzi a Messiás, aki ilyen értelemben a béke követe. Az őáltala közvetített béke nem időleges, hanem örökké fog tartani.

Az Újszövetségben a békére való legtöbb utalást Pál leveleiben találjuk. Az újszövetségi békefogalom - a görög "eiréné" - lényegében a héber "salom" minden jelentésárnyalatát megtartotta. A Krisztus által adott béke azonban lényegesen különbözik attól, amit az emberek vagy a "világ" adhat. Krisztus békéje az engesztelés által kiárad mind a földre, mind pedig az égre. Krisztus békéjének alapja az Isten országa, amely az ő személyében jelent meg a földön. Aki az ő békéjét elnyeri, az részesedik az új teremtésben, olyan állapotba kerül, amely átrendezi az emberi viszonyokat. Ne feledjük: Isten országa az igazságosság, békesség és a Szentlélekben való öröm.

Korunk nagy dilemmáját foglalta össze szellemesen Winston Churchill, aki a II. világháború idején Anglia miniszterelnöke volt: "Akik képesek megnyerni a háborút, ritkán hoznak létre jó békét, akik jó békét tudnának kötni, sose győznek a háborúban." Talán ez a cinizmustól sem mentes politikus mégsem felejtette el teljesen, hogy a béke eredetileg nem politikai fogalom, és megteremtése nem katonai vagy politikai kérdés csupán. Azóta a politikusok önbizalma megnőtt, bölcsessége pedig megfogyatkozott, a világháborúkat lezáró politikusok azt gondolták, ők a győztesek követeiként, az élők megbízásából köthetnek olyan megállapodásokat, amelyek figyelmen kívül hagyják a legyőzöttek és a meghaltak érzelmeit. A megkötött békeszerződések figyelmen kívül hagyták az igazságosságot, a legyőzöttek érzéseit és a halottakat. Nem is lett béke a népek között sem Trianon, sem Jalta, sem Helsinki után. Ezért azonban mindig másokat okolnak, sohasem önmagukat, a béke megkötőit, akik szeretnek úgy fellépni, mint Isten követei, pedig csak a saját érdekeiket képviselik.

A békét nem közvetítheti a világ számára semmiféle politikai szerződés, semmiféle gazdasági megállapodás - ezek ugyanis az erő alapján születnek, és a gazdasági hatalommal rendelkezők előnyeinek megtartására irányulnak. Csak az a békemegállapodás működik, amelyet egyre többen éreznek igazságosnak. Mi, emberek csak akkor tudunk békét közvetíteni, ha törekvésünk célja az élet feltételeinek biztosítása, és annak a nyugalomnak a helyreállítása, amelyet az Istennel kötött szövetség a tízparancsolat pontjaiba már régen belefoglalt. Ennek megsértésével nem lehet tartós békét teremteni.

Benyik György

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu