Emlékezünk

Jósfay György halálára

Nem, nem halni készült, hanem élni. Bár számos betegség gyötörte, magában, diszkréten küzdött a kórokkal. Barátai, munkatársai s családja - a családi kör számára a testvérét, annak feleségét és gyermekeit jelentette -, mindig a kissé fanyar, ám töretlenül jó kedélyű, a közösségért, a közös ügyekért fáradhatatlanul tevékenykedő Gyurival találkoztak. Így volt ez egészen 2004. május elsejéig, húsvét negyedik vasárnapjának előestéjéig, amikor a születésnapját ünneplő vacsoráról hirtelen az örökkévalóságba távozott. Az egyedül, ám sohasem önmagáért élő férfit családja, legközelebbi szerettei köréből hívta magához az Úr.

Jósfay György bölcsészdoktor, színházi, rádiós és televíziós rendező, szerkesztő, újságíró volt. Széles körű műveltsége, kiváló nyelvtudása, hazai és külföldi szakmai és baráti közösségekben való otthonossága, magabiztos, életvidám lénye alapján reneszánsz embernek is nevezhetnénk, ám ő igazában mindezek fölött és mindezek által elsősorban katolikus volt. Pályafutásának jelentős része a Thália Színházhoz kötődik, majd a Magyar Rádiónál, illetve a Magyar Televíziónál lett szerkesztő, rendező. Sokan emlékezhetnek az egykor éveken át naponta elhangzó mondatra: "Kedves hallgatóink, a Petőfi Rádió kívánságműsorát hallották, kettőtől ötig. Rendezte: Dr. Jósfay György." A nyolcvanas-kilencvenes évtized fordulóján a Magyar Televízió Pécsi Stúdiójánál dolgozott, riportjainak hőse volt a pannon táj Szekszárdtól Zalán át a vendvidékig, a bor, az ember: a szőlőműves, a dalénekes és a püspök egyaránt. 1991-ben vállalta, hogy főtitkárként gondját viseli az akkor alakuló Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének. Kitartásának, fáradhatatlan és hozzáértő szervezőmunkájának, következetes hűségének köszönhető, hogy a ma közel hatszáz tagot számláló szövetség a szakma hazai és nemzetközi szervezetei és az egyház által egyaránt elismerten működik a magyar keresztény kultúra javára. A közelmúltban az Új Emberben és a FamíliaKárpát-medencei Családi Magazinban jelentek meg írásai. Utolsó nagy műve a MAKÚSZ által az idén márciusban rendezett, nagy sikerű nemzetközi konferencia a Katolikus Újságírók Világszövetségének (UCIP) részvételével. A főtitkár minden ügyet elrendezve, minden szálat elvarrva távozott. Humort, reményt, felejthetetlen vacsorák, finom száraz vörös borok emlékét és hiányt, nagy hiányt és nagy szomorúságot hagyott ránk. Meg azt, hogy élni jó, élni érdemes. Nemes ügyekért összefogni, küzdőtársból baráttá válni szép és lehetséges hivatás.

A világ négy nyelvén kitűnően szóló, a földrészek majd´ mindegyikét, országok sokaságát bejárt nagy utazó: Jósfay György most először nem tudatta sem indulásának idejét, sem útjának célját. Velünk, nekünk, értünk élt életére, szemérmes-férfias szeretetére, mély gyökerű hitére, áldozatos magyarságára gondolva mégis, most is biztosak lehetünk holléte felől.

Szikora József

Csapodi Csaba professzor halálára

A katolikus történészeknek ahhoz a nemzedékéhez tartozott, amelyet ereje teljében, alkotó lendületében talált a szovjet típusú fordulat. Az 1910-es születésű tudós 1948-ig a katolikus történetírók munkaközösségének is tagja volt, és a budapesti Actio Catholica kulturális és sajtóosztályának elnöki tisztét töltötte be. Mivel könyvtártudományi végzettsége is volt, 1950-től a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárában folytatta termékeny kutatómunkáját. Bár már 1946-ban egyetemi magántanári képesítést kapott, csak 1984-ben lehetett címzetes egyetemi tanár. Művei között a korábbi, kifejezetten egyháztörténeti vonatkozásúak mellett főleg könyvtártörténeti eredményeit találjuk. Tudományos munkásságával és emberi tartásával érdemelhette ki 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét és 1995-ben a Széchenyi-díjat. Most, amikor életének kilencvennegyedik évében, április 30-án elhunyt, a hitéhez mindvégig hű tudóstól veszünk búcsút.

(R.P.)

Várkonyi István halálára

Nyolcvanegy éves korában elhunyt Várkonyi István katolikus szellemű költő, újságíró. Elmélyült keresztény hitet és töretlen magyarságtudatot sugárzó költeményeivel még a hetilap első nemzedékének működése idején jelentkezett, korai verseit Pénzes Balduin, az alapító főszerkesztő folyamatosan közölte.

A vidéken élő költő sok mindent megőrzött azokból a nemes hagyományokból, amelyeket a magyar tájak ihletett megörökítői, mint például Juhász Gyula, sohasem felejtettek ki a poézisből. A humanitás, a keresztény értékek ápolása és megőrzése, a szűkebb hazához - s ezen keresztül a magyar nemzethez - való ragaszkodás elkötelezettsége egy pillanatra sem némult el Várkonyi lírájában sem.

Mély együttérzéssel vallott az ország nehéz korszakairól, történelmi megpróbáltatásairól, igyekezett vigaszt adni az elcsüggedt lelkeknek. Költészete egyetlen időszakban sem vált magánüggyé, mindig a keresztény-magyar társadalom szószólójaként nyilatkozott meg írásaiban. Magánéletében egy végtelenül szerény, áldozatos férfi nézett szembe a lét nehézségeivel, hitét töretlenül megőrizve utolsó lélegzetéig. "Leltárt írok, zárom a naplót, / Készen állok a számadásra! / Nem szereztem se hírt, se rangot, / De tán mégsem éltem hiába..."

Szeghalmi Elemér

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu