Magyar vágyakkal

Jáki Teodóz hetvenöt éves

Életműve a szorgalom, benne és általa tanulmányok, könyv s az a szakadatlan hivatás-szolgálat, amely az oltár, a katedra és a magyar tájak közt emel hidat, miközben századok buzgóságában osztozik; mintha már megszámlálhatatlan évek óta élne, aki - mint mondják róla - akkor hajtja alvásra a fejét, ha már a csillagok sem virrasztanak...

Úgy közösségi lény ez a különös bencés szerzetes, hogy folyton magányos, de csak akkor, amikor imádságában ketten vannak a Teremtővel. S mikor nem imádkozik? Sorsa-rendeltetése Szent Márton hegyéről Benedek regulája szerint a közvetlenség, oldott derű, nyíltság és hihetetlen munkatempó szabadságában a folytonos cselekvés. Mi más ez, ha nem leborulás az isteni értékrend előtt annak tudatában, hogy a keresztény örökség valójában a tett készségét követeli. A szellemi "hátteret" ehhez rendjének spirituális ereje adja, amely Európa felnövekedésében meghatározó. Benedek egykor világi köpenyét Néró tört oszlopára dobta, a "véres költő" nyaralójának maradványaira Subiacóban, a Szabin hegyek erdei közt, nem messze Rómától. A jelenet örök ideje lett az európai kereszténységnek: a nursai fiatalember fölkapaszkodott a hegyre, hogy új világot teremtsen a megtépázott kontinensen. Mennyi üzenet van ebben a több mint másfél évezredes történetben! A köpeny szerzetesi habitus lett, jellemre szabott öltözet, amely védelem és egyszerűség a tudományban, az imádságban és a munkában. Hány kiváló hordozója volt és van a világban! És persze magyar földön is.

Jáki Teodóz (keresztneve: Sándor) féltve gondoskodó, egyesek ezért félremagyarázzák szorgalmát, vagy legyintenek rá, pedig elöl jár a népélet, az "örök liturgia", szent zene fölbecsülhetetlen ismeretében, keresi a gyökereket. Templom kell, amely hagyományra, keresztény századok kemény, fehér köveire épül, mióta Jézus Úr mennybe szállt, és aranyát-kincsét az emberre: tanítványaira bízta. Alszeghy Zsolt irodalomtörténész (Zoltán, a jezsuita teológus édesapja) írja, hogy a "nagyszabású föladatok és a nagy nemzeti célok hiánya elsorvasztja a tehetségeket". Nagy célok közé sorolandó a magyarság egységének megismerése, föltárása kultúrában, lelkületben, s úgy, ahogyan még manapság sem értik: a magyarságot nem lehet megosztani. Ezért kelt-kel útra Teodóz atya csángó testvéreink, a felvidékiek földjére, gyűjtötte-gyűjti énekeiket, szokásaikat, tudván: mindez a nagy Idő záloga is, hogy Magyarország megmaradjon. Vallja: az egyén és a haza sorsa elválaszthatatlan (így tudta Kölcsey, Babits, Domokos Pál Péter), s hogy az oltárra helyezett élet áldozati adományát mindenkiért fel kell ajánlani.

Jáki Teodóz áldozatos gyűjtő, tanár járja most is a húsvétéjszakai határokat a kunszigetiekkel, hogy megtalálja a Föltámadottat úgy, ahogyan elődeink megtalálták felejthetetlen határjárásaikon, hallgatja Erdély, Moldva ősi üzeneteit Szent Istvánról, a Boldogasszonyról a dallamokat, amelyek kimeríthetetlen kútforrások. Igaz tudósításai (legutóbbi könyvmunkája) egy árva, magára hagyott népről, a csángókról legalább az emlékezést akarják megtartani, de az emlékezés mindig az élet.

Legyen ereje továbbra is, hogy magyar vágyakkal, a teljesség igényével teljesítse oltár- és tudományszolgálatát!

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu