Ötven éve történt

Sixtus atya vértanúsága

Az elmúlt évtizedben az Egri Főegyházmegye katolikus sajtója többször is hírt adott róla, és az évforduló idején az Új Emberben megjelent egy cikk róla, mégis kevesen ismerik ezt az áldozatos papi életutat.

Debreczeni Sixtus ciszterci paptanár volt, az iskolák államosítása miatt azonban sohasem taníthatott. Neve az 1950-es évek elején fogalom volt Egerben és környékén.

Székesfehérvárott született 1917. október 10-én. Volt már két idősebb testvére, ő ikerként született, édesanyja a szülésben halt meg. Talán ezért is egész életében mély szeretettel tisztelte az édesanyákat, főként pedig Égi Édesanyánkat. A fehérvári ciszterci gimnázium növendékeként Kaszap Istvánnal egy őrsben cserkészkedett. Kimagaslóan tehetséges és szorgalmas diák volt. 1935-ben magára öltötte a ciszterci novíciusok fehér ruháját. 1942-ben szentelték pappá. Francia-olasz szakos diplomáját a párizsi Sorbonne-on és Bolognában szerezte meg.

1948-ban Endrédy Vendel ciszterci apát az egri Szent Bernát egyházközség plébánosává nevezte ki. Ekkor a templom hitélete óriási mértékben fellendült. Felnőtt és gyermek énekkart, hangversenyeket szervezett. Közadakozásból plébániai kölcsönkönyvtárat hozott létre. Hittancsoportokat alakított - az óvodások sok játékkal tarkított foglalkozásait maga vezette -, s ő szervezte meg először több csoporttal a ciszterci felnőtt oblációt.

Sixtus atya fáradhatatlanul járta a családokat, ahol tudott, segített, főleg a kisgyermekesek, a betegek és az öregek problémáit kísérte szerető figyelemmel. Közös plébániai kirándulásokat rendezett évente négyszer-ötször a Bükkbe, melyek egyúttal lelki napok is voltak. Sixtus atya mindenkit megajándékozott figyelmével, és krisztusi szeretettel segített a háború utáni nyomor és az egyre erősödő kommunista terror éveiben.

A hatalmas templom fűtését is megoldotta: nagy teljesítményű kályhákat és elegendő tüzelőt szerzett (amikor ezekhez komoly pénzért is alig lehetett hozzájutni -, nehogy a téli kemény hideg bárkit is távol tartson a templomtól.

1951. november elsejétől az Állami Egyházügyi Hivatal nem engedélyezte, hogy volt szerzetesként egyházmegyés papként szolgáljon tovább. Rendőri felügyelet alá helyezték, nem hagyhatta el a várost. Még a lakásválasztásába is beleszólt az ávó: csak alig fűthető, régi mosókonyhában lakhatott haláláig.

Pasztorációs munkáját azonban titokban ezután is folytatta, három-négy fős csoportokban munkatársai hittanórákat tartottak, ami aztán Sixtus atya halála után is közel egy évtizeden át folytatódott. Titokban elsőáldozásra készített elő gyerekeket, gyóntatott, nyelvórákat is adott, miközben a városi kertészetben - az egri rendház megmaradt kapálógépével - mezőgazdasági segédmunkásként kereste kenyerét. A mosoly soha nem tűnt el arcáról.

Télen-nyáron kerékpáron közlekedett. Segített az üldözötteknek, tüzelőt szerzett számukra, hátán cipelve szeneszsákot, kályhát stb. Havazás idején az idősek háza elől kora hajnalban eltakarította a havat... Ilyen buzgó paptól az ávó igyekezett mielőbb megszabadulni. 1953 késő őszén két alkalommal el akarták gázolni, ő azonban elugrott az autó elől, a második esetnél a kapálógépe is erősen megsérült, de ő maga megmenekült. Végül harmadszorra, 1954. február 21-én, vasárnap délután háromkor sikerült.

Éppen a kitelepítettektől, egy nyolcvanhárom éves nagyapától és az árva, tizenegy éves unokájától jött, akiket Hortobágyról elengedtek, és Egerben telepedhettek le. Sixtus atya szerzett nekik egy alig fűthető szobát.

A Széchenyi utcán Felnémet felé szabályosan haladt, amikor egy kilencven kilométeres sebességgel szemközt robogó katonai autó elgázolta. A hír mindenkit megdöbbentett, az emberek a sötétségben és a későbbi napokban is felkeresték a tragédia színhelyét, a járda szélén hangtalanul imádkoztak. Meg voltak győződve, hogy nem véletlen baleset történt. Hogy mártírt adtak az égnek.

Sixtus atya életének tanúságtétele konkrétan nehezen követhető. Végtelenül szerény és alázatos volt, sohasem beszélt magáról, főként pedig nem panaszkodott. Akinek bármilyen formában segített, annak megtiltotta, hogy beszéljen erről. Később aztán nem is mertek róla beszélni, hisz ő "életveszélyes téma" volt Egerben. A temetés előtti estén tudták meg a Dunántúlról családostul érkezett testvérei, hogy az ávó aznap délután Székesfehérvárra szállíttatta a holttestet. Néma döbbenettel vette ezt mindenki tudomásul, hiszen még Krisztus holttestét sem lopatta el Pilátus... Sokan utaztak hosszú évek múlva is a sírjához Székesfehérvárra, és még többen imádkoztak és imádkoznak ma is - nemcsak érte, hanem hozzá is, a közbenjárásáért.

Akik a legtöbbet tudnának róla, a koronatanúk már régen nem élnek. Az akkori fiatalok, gyermekek ma már nagyszülők. Mégis összejöttek sokan messziről, még Ausztriából is. Halálának ötvenedik évfordulóján, február 21-én a szentmisén imádkoztak hozzá, másnap pedig a 10 órás mise előtt megkoszorúzták emléktábláját az egri ciszterci templom előterében. Ugyanezen a napon az egri ciszterci gimnázium diákjainak egy csoportja Csák György tanár vezetésével Székesfehérvárra zarándokolt Sixtus atya sírjához, és ott részt vettek ikertestvére, Debreczeni Gyula megemlékező szentmiséjén.

Kilián Istvánné

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu