Verselemzés

Amikor ezek a sorok íródnak, szerte az országban sok ezren hajolnak a fehér papír és a nyitott könyv fölé, amely ugyanott van kinyitva. Verset olvasnak és elemzik azt. Írják érettségi dolgozatukat magyar irodalomból. És ha jól olvassák, ha valóban megértik a verset, annak nem csak egy jó jegy lesz az eredménye a bizonyítványban.

Jó volna hinni, hogy nemcsak jól olvassák, hanem el sem felejtik ezt a verset, vagy legalább csak annyira, mint a másnapi matematikafeladványt, amelynek nem megszövegezése és "eredménye" a fontos, hanem az a problémamegoldó készség, amely a tanulás és gyakorlás során az emberben kialakul.

Az írással, szavakkal foglalatoskodó ember is legyen realista - intem magam -: a diákok többsége valószínűleg elfelejti majd idővel ezt a verset is, legalábbis a pontos szövegét, lüktetésének ritmusképletét, játékos rímeit és alliterációit. Kár, de valószínűleg így lesz. Ám lehetséges, hogy olykor a felejtés is legalább annyira felületes, mint gyakorta a tudás. Mert hátha... Hátha nem véletlenül lüktet az a ritmus, és csendülnek össze a sorvégek. Hátha a mondanivaló lényege, vagy talán csak az érzet, a hangulat valamiképpen megőrződik az emlékezet homályában.

Lássunk tisztán: ezért kell irodalmat tanítani és tanulni, hogy legalább egészen ne felejtsük el azt, amit nagyon kellene tudnunk. Van már kenyerem, borom is van, / van gyermekem és feleségem. / Szívem minek is szomorítsam? / Van mindig elég eleségem. - Ezekkel a sorokkal kezdődik Kosztolányi verse, a Boldog, szomorú dal, a felnőtt férfi számvetése. "Kiléptek az életbe..." - hallották néhány napja a most érettségizők a ballagási beszédek sztereotípiái között. Nyilván sokan azt gondolják, mostantól csupa komoly dologgal kell majd foglalkozniuk, mint a kenyér (és azért a bor...), a gyermek és a feleség, a ház, a kert és a kamra. Mindez ki tudja tölteni az ember életét és gondolatait. Majdnem. Legfeljebb néha érez az ember valami olyasmit, hogy nincs meg a kincs, mire vágytam. Aki értőn olvasta és jól elemezte ezt a verset, annak akkor majd talán eszébe jut, hogy a hiányérzet oka a két utolsó sorban fogalmazódik meg: Itthon vagyok itt e világban / s már nem vagyok otthon az égben. Aki ezt megérti és később sem felejti el egészen, az érett embernek nyilvánítható.

Kipke Tamás

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu