Lángolt a szívünk!

A XXV. Márianosztrai Gyalogos Zarándoklat üzenete

Az elmúlt hétvégén számos lehetőség kínálkozott arra, hogy az Európai Unióba való belépésünket megünnepeljük. Voltak, akik útra keltek, hogy a világ nyújtotta kényelemről lemondva zarándokoljanak, imádkozzanak hazánkért. Április 30 és május 2. között zajlott a XXV. Márianosztrai Gyalogos Zarándoklat.

Negyedszázaddal ezelőtt Vargha Miklós Péter atya szervezésében indult az első csoport, akkor még titokban, illegálisan. Azóta megszakítás nélkül minden évben összegyűlnek a lelkes zarándokok, hogy három napon át közösen keressék a feltámadott Úr jelenlétét mindennapjaikban, és elérkezve a márianosztrai pálos templomba, felajánlják életüket és a magyar népet Szűz Máriának.

Idén az Ószövetségből József történetét választották a szervezők a zarándoklat "kerettémájául", utalva arra, hogy a testvérei által kútba dobott, majd eladott Józsefhez hasonlóan mi is sebeket, belső konfliktusokat hordozunk.

Az első nap során az út egy részét párokban, egymást vezetve tették meg a résztvevők, felváltva, bekötött szemmel, így fejezve ki a megkötözöttség érzését, valamint a láthatatlan Istenre való ráhagyatkozás fontosságát. A Pilisszentlászló melletti erdei táborhelyre való megérkezés József Egyiptomba kerülését szimbolizálta.

Az úton a közösen imádkozott rózsafüzér, a vidám énekek, rövid tanúságtételek, esti sátorverés, gyertyafényes zsolozsma alkalmával igen hamar összeismerkedett a résztvevők apraja-nagyja. A főváros környékéről érkező nagycsaládosok, iskolatársak, testvérek, hittanos csoportok mellett még Csíkszeredáról is eljöttek a testi és lelki erőpróbára. Öröm volt hallgatni a "nagy öregek" visszaemlékezéseit, akik már évtizedekkel ezelőtt is ugyanezt az útvonalat tették meg, Pilisborosjenőtől Márianosztráig.

A második nap elmélkedéseinek vezérfonalát az emmauszi tanítványok története adta. Valamennyi zarándok a délelőtti csend-szakasz megtétele közben saját életében kereste a választ a reggeli indító gondolatok során elhangzott kérdésre: "Vajon bennem feltámadt-e Krisztus? Miben hasonlítok az emmauszi tanítványokra?" Útközben a csoport elhaladt a Visegrád környékén tartott majális résztvevői mellett, akik közül többen értetlenül, egyben csodálkozva figyelték a keresztvivők által vezetett hátizsákos, éneklő menetet.

Nagymarosra érkezve rendhagyó módon a szabadban kezdődött a szentmise első része, az igeliturgia, majd a feltámadt Krisztus örömében vonultunk be a templomba, ahol a felajánlással folytatódott az eucharisztia ünneplése. Itt, a hivatások vasárnapjához közeledve egy fiatal papnövendék tanúságtételét hallhattuk, majd közösen hálát adtunk lelkipásztorainkért, különösen a jelen lévő papokért. Az ezt követő "öröm útja" segített újra átgondolni az egykori eseményeket: Tamás kétkedését, Mária örömét, a főpapi hatalom átadásának bensőségességét és a Szentlélek eljövetelét. A második napra a törökmezői táborhelyen tartott éjszakai szentségimádás tette fel a koronát. Csend, egyszerűség, a hordozott terhek Jézusnak való felajánlása - érezhetően felszabadultabbak, boldogabbak voltak az este során és ezt követően a zarándokok.

Vasárnap szokatlanul korán, fél hatkor volt ébresztő, majd rövid készülődés után zsolozsmával indult a nap. Az út végcéljához közeledve egyre nagyobb örömmel élhették át a résztvevők a bibliai József helyzetét, aki Istenre hagyatkozva visszanyerte családját, testvéreit, s korábbi élete egészen új értelmet nyert. A kiengesztelődés hegyéhez elérkezve mindenki végleg letehette fájdalmait, élete nehézségeit, s így, megújult lélekkel érkezett el a csoport a márianosztrai kegyhelyhez, ahol a záró szentmise keretében, Szent Istvánt követve, valamennyien újra felajánlották a magyar népet - s most különösen Európát is - a Szent Szűz oltalmába.

Hazafelé, a vonaton különös, fáradtsággal vegyes boldogságba merülve utaztak a zarándokok. Kevés szó hangzott el ugyan, de ott volt az a nehezen leírható, mégis könnyen érthető mosoly a szívekben és az arcokon egyaránt.

Másnap reggel egy szentmisén idős néniket láttam, akik éppen úgy karoltak egymásba áldozáskor - hogy a nehezebben járó el ne essen -, ahogy a zarándoklat első napján bekötött szemmel kísérték egymást a résztvevők. Nem sokkal később a csíkszeredai fiatalokkal együtt reggeliztünk, s kimondatlanul is ott volt, ott sugárzott az arcokon: "Ugye lángolt a szívünk?" Lángol ma is, továbbra is...

G. I.

Fotó: Somogyi

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu