|
|
Szentírás-magyarázat Minta, mérték és forrás (Húsvét 5. vasárnapja - Jn 13,31-35)
Minden vasárnap Jézus feltámadásának örömét idézi, de a húsvéti idő vasárnapjai különösen. Érdekes innen visszanézve figyelni az evangélium mondatait, amelyek az utolsó vacsora terméből, Jézus búcsúbeszédéből hangzanak felénk. "Most megdicsőült az Emberfia, és Isten megdicsőült benne." Ünnepélyes kijelentés ez. Jézus magáról beszél, de harmadik személyben, Emberfiának nevezi magát. Múlt időben szól arról, ami még épp csak hogy elkezdődött. Néhány perccel előbb, amikor odaszólt Júdásnak: "Amit teszel, tedd meg gyorsan!" Mintha ez a mondat indítaná útjára mindazt, ami aztán már feltartóztathatatlanul bekövetkezik. A "megdicsőült" szóhoz mi óhatatlanul a húsvét hajnalfényét társítjuk, pedig Jézus alighanem a kereszthalálra gondolt, az egész passióra. Azzal dicsőült meg, hogy méltósággal, alázattal, engedelmesen vállalta értünk a legnehezebbet. Ezzel dicsőítette meg az Atyát is, aki anynyira szeret, hogy Fiát adta értünk. Az ünnepélyes, elszánt mondatokhoz így kapcsolódik a szent meghagyás: a halálba induló végakarata. "Új parancsot adok nektek, hogy szeressétek egymást. Ahogyan én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást." Felkapjuk a fejünket: ugyan miért beszél itt Jézus új parancsról? Amikor megkérdezték, melyik a legelső parancsolat a törvényben, a szinoptikusok szerint Mózes könyveiből idézte a kettős szeretetparancsot. Azzal válik újjá ez a régi törvény, hogy a szeretetre szólító meghagyás mellé odakerül: "ahogyan én szerettelek titeket". A negyedik evangélium görög szövegében s a mögötte sejthető arámi eredetiben ez nem pusztán módhatározó. Jézusnak hozzánk hajló szeretete nemcsak mintája, mértéke a miénknek, hanem forrása is. Talán így is fordíthatnánk a mondatot: "Azzal a szeretettel szeressétek egymást, amellyel én szeretlek titeket!" Egymásban - Szent Pállal - nem láthatunk mást, mint testvért, akiért Krisztus meghalt. Jelenits István
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
| ||||||