|
|
A hét szentjei Szent Néreusz, Szent Achilleusz és Szent Pongrác vértanúk (május 12.) Szorongattatásában mellette állok (Zsolt 90,15), mondja az Isten; és én akkor a szorongatás helyett mi mást keresnék? Nekem jó Istennel lennem, sőt az Úristenbe helyeznem reményemet (Zsolt 72,28), mert maga mondja: megszabadítom, és dicsőséget adok neki (Zsolt 90,15).
Szorongattatásában mellette állok. Gyönyörűségem ugyanis az emberek fiaival lennem (vö. Péld 8,31). Emmánuel, velünk az Isten (Mt 1,23). Leszállott, hogy közel legyen a megtört szívűekhez, hogy velünk legyen szorongattatásunkban. De eljön az idő, midőn a felhőkön elragadtatásunk a magasba Krisztus elé, és így örökké az Úrral leszünk (1 Tessz 4,17), de csak akkor, ha arra törekszünk, hogy már most velünk legyen, hogy útitársunk legyen az, akitől a jövendő hazát várjuk, sőt, hogy úgy legyen számunkra, aki majd hazánkká lesz. Jobb nekem a szorongatás, ha velem vagy, Uram, mint a királyság, a lakoma vagy a dicsőség tenélküled. Inkább akarlak ölelni, Uram, a gyötrelemben, és veled lenni a tüzes kemencében, mint nélküled élni akár a mennyben is. Hiszen rajtad kívül kim van az égben? Hogyha veled vagyok, semmi sem kell nekem a földön (Zsolt 72,25). Az aranyat tűzben vizsgálják meg, az igazaknak a szorongatás próbáját kell kiállniuk (vö. Sir 27,5). De te ott is velünk vagy, Uram; jelen vagy ott is azok körében, akik a te nevedben gyűltek össze, amint ott voltál hajdan a három ifjúval is (Szent Néreusz, Szent Achilleusz és Szent Pongrác vértanúkkal - a szerk.). Miért remegjünk hát, miért késlekedjünk, miért meneküljünk ettől a kemencétől? Félelmetes a tűz, de velünk az Úr a szorongatásban. Ha Isten velünk, ki ellenünk? (Róm 8,31). Ugyanúgy mondhatjuk: ha ő kiment bennünket, ki fog kiragadni az ő kezéből? Végül is, ha ő megdicsőít, ki hozhat ránk gyalázatot? Ha ő felmagasztal, ki az, aki megalázhat? Hosszú élettel áldom meg (Zsolt 90,16). Mintha nyilvánvalóan mondaná: tudom, mit kíván, tudom, mire szomjazik, mit akar megízlelni. Aranynak, ezüstnek nincsen számára értéke, gyönyör nem izgatja, kíváncsiság nem érdekli, földi méltóság nem vonzza. Mindezt hátránynak tekinti, mindezt elveti, és szemétnek tartja. Magát egészen kiüresítette, és nem engedi, hogy olyan dolgok kössék le, amelyekről tudja, hogy úgysem elégíthetnék ki teljesen. Nem feledi, hogy kinek a képére van alkotva, hogy mily nagyra hivatott. Méltatlannak tartja, hogy kis dolgokban gyarapodjék a legnagyobbak rovására. Tehát hosszú élettel áldom meg, mert nem elégítheti ki őt más, csak az igazi, csak az örök fényesség, amelynek hosszúsága nem ér véget, ragyogása nem ismer alkonyt, és boldogsága mindig édes. (Szent Bernát apát beszédeiből)
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
| ||||||