Botos Máté

Katolikus elit és elitképzés a mai Magyarországon

A magyar katolikus értelmiségi, vállalkozói és közalkalmazotti elit döntő súllyal volt jelen a magyar társadalomban. A háborút követően a kommunista politikai vezetés le akart számolni a konkurens elitekkel, s ennek első lépéseként a konzervatív értékrendet képviselő katolikus társadalom ellen fordult. 1945 után a katolikus egyház a "régi rendszer", a feudális magyar állam szövetségesének minősült, s a "fordulat éve" után a "katolikus" jelző a "retrográd", a "reakciós", a "feudális", az "antidemokratikus" szinonimájává vált a politikai közbeszédben. A megfélemlített magyar lakosság nem tudott egységesen kiállni vallása, egyháza - és társegyházai - védelmében, így a kommunista diktatúra gyakorlatilag akadály nélkül törölhette el az egyház különböző intézményeit.

A egyházi ingatlanok jogtalan - kormányrendelettel történő - kisajátítását 1945. március 17-én az intézmények államosítása vagy eltörlése követte. A korábban több mint háromezer egyházi kezelésű (és fenntartású!) általános és középiskolát államosították (1948. 33. tc.). Az alapfokú képzésből kizárták a hitoktatást (1949. 5. sz. rendelet), a szerzetesrendek nem folytathatták tovább oktató-nevelő munkájukat a középiskolákban (1950. 34. sz. rendelet), kivéve a megengedett nyolc katolikus gimnázium ellátásához szükséges négy kijelölt tanító rendet.

A püspöki kar 1950. szeptember 1-jei hatállyal felállította a Római Katolikus Központi Hittudományi Akadémiát, miután az 1950. 23. sz. törvényerejű rendelet az 1949-50. tanév végével a budapesti egyetem hittudományi karát leválasztotta az egyetem szervezetéről. Hasonló sors várt a többi egyházi felsőoktatási intézményre is. A "priusszal" rendelkező - egyházi nevelésben és oktatásban részesült - fiatalok továbbtanulását lehetetlenné tették, majd korlátozták. Ily módon katolikus részről nemcsak a tudományos utánpótlás, hanem gyakorlatilag a szervezett elitképzés is megszűnt Magyarországon. A kommunista diktatúra démoni jellege a betegápoló rendek irracionális feloszlatásában és az oktatásügy, illetve a tudománypolitika erőszakos laicizálásában mutatkozott meg. A konzervatív szemléletű - többségükben katolikus - akadémikusokat, egyetemi és főiskolai tanárokat eltávolították a katedráról, illetve kizárták az Akadémiáról, így megakasztva a tudomány teljes spektrumában a katolikus tudósgenerációk felnevelődését. Nagy iskolák, tudományos műhelyek szűntek meg, s velük együtt százados tradíciók, tapasztalat, tudás és kapcsolatrendszer veszett oda.

Az 1956-os forradalmat követő konszolidáció után az állam nem akadályozta teljes mértékben az egyházi középiskolákból egyetemre jelentkező fiatalok felvételét, de kizárta, hogy tanárok, filozófusok, társadalomtudósok, jogászok, közgazdászok lehessenek. A szellemi elitet képző, mert magas színvonalon oktató pap tanárok az egyházi középiskolákból főként mérnöki, orvosi pályára küldhették tovább tanítványaikat. A stratégiai fontosságú helyeken tehát (az államigazgatásban, a sajtóban, a tudományos világban, az oktatásügyben, a pénzügyi-gazdasági életben) a pozíciókat - összeköttetések és a szükséges végzettség híján - ezek a kiemelkedően tehetséges fiatalok nem tudták elfoglalni.

Amikor 1989-90 során beköszöntött a rendszerváltás, a katolikus értelmiség emiatt nem tudott a változások élére állni. Az a politikai elit, amely akkor felszínre került, kialakulatlan, egyenetlen, tapasztalatlan közösséget alkotott, amelyet jobb esetben a háború alatt született generáció képviselt, többnyire archaikusnak, anakronisztikusnak tűnő eszmékkel. A fiatal választópolgárokat a korszerűtlennek tűnő konzervatív retorika nem tudta megszólítani, az idősebb generációk pedig fokozatosan elmaradtak a konzervatív pártok mellől.

A hiányzó konzervatív politikai, gazdasági és kulturális elit megteremtése a felelősen gondolkodó katolikusok szívügye lett, így került sor a Pázmány Péter Katolikus Egyetem megalapítására, amely a világi egyetemekkel szemben alternatív értékrendet, új (régi) megközelítéseket hangsúlyozott a felsőoktatás világában. A párhuzamosan létrejövő egyházi felsőoktatási intézmények is igyekeznek betölteni az elitképzés feladatát, az azonban a mai viszonyok közepette nyilvánvaló, hogy a diktatúra negyven esztendeje, "a kommunizmus kísértete" még most is hat. A tudomány világában máig kevesen vannak a katolikus akadémikusok, nagydoktorok, egyetemi tanárok, docensek. S ez akkor is igaz, ha az egyházi intézmények erejükön felül kívánnak megfelelni a világi konkurencia által támasztott magas szakmai követelményeknek. Ugyanakkor az egyházi felsőoktatás még ma, másfél évtized elmúltával sem tudja teljesen lefedni a képzési kínálat egészét. Hiányoznak a gyakorlati, az aprópénzre váltható tudást képviselő oktatók, a katolikus közgazdászok, politológusok, pénzügyi szakemberek. Márpedig ha ezeken a területeken nem sikerül az egyháznak megvetnie a lábát, a katolikus elit ezekben a tudományágakban továbbra is kiszolgáltatottja lesz a világi képzésben részt vett, értékeivel, érdekeivel nem feltétlenül azonosulóknak.

Az újjáalakuló politikai palettán a katolikus társadalom térnyerése kétségtelenül látványos volt, ám még valószínűleg további igény van a társadalom egészében az egyház által kínált gondolkodásmód érvényesítésére a hétköznapi élet színterein.

Remélhetőleg lesz mód a kitörésre, a képzési túlkínálatból való kiemelkedésre. A mai Magyarországon a katolikus elitképzés jelenleg számos hátrányt jelent az abban részt vevők számára, a bezárkózást, a felekezeti elefántcsonttorony kialakulását azonban mindenképpen el lehet kerülni. A jelenlegi tendenciák efelé mutatnak, mind a képzések társadalmi megítélését, mind a szakmai elfogadottságot illetően. Hozzá kell tennünk, hogy örvendetes módon a katolikus elit képzése nemcsak a katolikus egyetemen, főiskolákon zajlik, hanem az állami felsőoktatási intézményekben is. A katolikus egyetemek szövetsége Európában mindenképpen lehetőséget nyújt arra, hogy a magyar felsőoktatás újabb képzésekkel bővüljön a felekezeti egyetemen, újabb hallgatókat vonzva, megszólítva. Ezzel lehetségessé válik a hazai pályán szinte elképzelhetetlen térnyerés a tudomány bizonyos területein, s ez teheti lehetővé, hogy a XXI. század katolikus elitje fel tudjon készülni arra a szerepre, amelyre társadalmi súlya predesztinálja. Nemcsak a tudomány világa, de a magyar közélet is várja a szakmailag felkészült és emellett elkötelezett katolikus értelmiségieket, szakembereket, vállalkozókat.

(A szerző egyetemi adjunktus.)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu