Engedd, hogy szóljon hozzád

Akik szigorú klauzúrában élnek: a vizitációs nővérek

Talán a legszigorúbb életformát követő szerzetesrend. Szigorú klauzúraszabályok szerint telnek a nővérek napjai. Elzárkózást jelent ez a világtól? Nem, mondják a hivatalosan Szűz Mária Látogatásáról nevezett Rend (a vizitációs nővérek közösségének) tagjai: "A klauzúra nem börtönt jelent, nem elzárkózást, hanem segít, hogy könnyebben tudjunk elmélyülni és Isten mellett maradni. A börtönbe viszik az embert, a klauzúrába önként jössz, és szabadon el is mehetsz, ha úgy érzed, hogy nem itt van a helyed."

A budakeszi kolostorépület - 1990-ben Érden kezdték újra szerzetesi életüket a nővérek. Május 13-án az érd-ófalui templomban emlékeznek Bogner Mária Margitra

Budakeszi, a hegy alatti utca. A kolostorépületben kilenc vizitációs nővér él. A fiatalabbak között két ideiglenes fogadalmasuk van, egy másik - 1990 után belépett - nővér már örökfogadalmat tett. A kolostor főnöknője, Darók Irén Mária Veronika nővér a szétszóratás idején, 1971-ben tette le örökfogadalmát. De ennek történetéről később beszél. Előbb a rend életével ismertet meg.

Alapítójuknak, a XVI-XVII. században élt Szalézi Szent Ferencnek az volt a kívánsága, hogy a rendben ne legyen nagyobb elöljáró, hanem a szellem és a szeretet kösse össze a nővéreket. Legfőbb elöljárónknak, mondja Veronika nővér, a mindenkori Szentatya tekinthető.

Szinte az egész világon vannak kolostoraik. 1997-es adatok szerint a kolostorok száma 154, s közel 3000 nővér él szerte a világon. Általános főnöknő, illetve rendtartományok nincsenek. A federációk által tartják a kapcsolatot, amelyek lelkileg és anyagilag is segítik a hozzájuk tartozó kolostorokat. Anyaházuk sincs, de Annecy, az első alapítás, szellemi központot jelent. A magyar vizitációs nővérek újraindulását elsősorban a federációhoz tartozó lengyel rend segítette.

- Hogyan lehet ilyen - nem központosított - körülmények között a szellemet megtartani? - kérdem a főnöknőt.

- A konstitúció, illetve az alapítók lelkiségét megfogalmazó könyvek segítségével. Szent Ágoston reguláját követjük, bár a zsinat óta nincs törvény ereje, mint ahogyan az eredeti, az 1610-es alapításkor született konstitúciónak sem.

A közösség célját alapszabályzatuk így határozza meg: "Bensőséges életet élő lelkeket adni Istennek, akik az Urat lélekben és igazságban imádják."

- Hogyan valósul meg ez a törekvés mindennapi életükben?

- Lélekkel és az igazságról elmélkedünk. S az imádság szellemében kell élnünk munka közben is.

Elsőcsütörtökön a papi hivatásokért, elsőpénteken azokért, akik távol járnak az Úrtól, első szombaton a családokért imádkoznak. Szentáldozási szándékot ajánlanak föl a Szentatyáért, az egyházért, a rendért, a nemzetért, annak vezetőiért, s azokért, akik messze vannak az egyháztól. S ha olyan eseményről értesülnek - háborúk, katasztrófák, természeti pusztítások -, amelyek emberek szenvedését okozzák. Mesélik, hogy egy nagymama kereste meg őket nagy bánatával: orvos fia négy gyermekét hagyta el. Kérte a nővéreket, imádkozzanak fiáért és annak családjáért.

Bár ritkán nézik, de a kolostorban van televízió. Inkább a hírekre, az egyházról szóló, illetve - mint mondják - szelíd műsorokra kapcsolják be. Ugyanez vonatkozik a rádióra is.

A kolostori élet nem jelent elzárkózást - vallja Darók Irén Mária Veronika főnöknő

A hagyományos monasztikus rendi gyakorlat szerint kétkezi munkát végeznek a kertben, a konyhán, a ház körül, rózsafüzért gyártanak, de fordítással is foglalkoznak, bár a főnöknő szerint nemigen vannak jelenleg nyelvet ismerő tagjaik. Jó lenne, ha a rend lelkiségi és történeti iratait valaki átültetné magyarra. Számítógépen most állítottak öszsze egy ismertetőt a rendről, s Bogner Mária Margit vizitációs nővér példaadó életéről is készül egy könyvecske. Bogner Mária Margit, szent életű vizitációs nővér 1933-ban halt meg, fiatalon, huszonnyolc éves korában. Buzgó lélek volt, emlékeznek rá, s hosszú, súlyos betegségében hősies.

- Mennyire élnek szigorúan a falak között?

- A régi kolostorok rendjét aligha lehet ma megtartani, de például a legritkábban hagyjuk el a kolostort. Egyik társunk az úgynevezett "kijáró nővér", aki külső ügyeinket intézi.

A rend pápai klauzúra szerint él, s ezt csak a Szentszék változtathatja meg. Más szerzetekből rövidebb-hosszabb időre eltávozhatnak a tagok, a vizitációs nővérek családi ügyek miatt sem mehetnek el a zárdából.

- Vajon nem riadnak vissza emiatt az érdeklődők?

- A kontemplatív rendekben mindig kevesebb a hivatás, mint a tevékeny szerzetesközösségekben - mondja Winkler Edit nővér, aki bekapcsolódik a beszélgetésbe. - Volt jelentkező, aki - megismerve a klauzúra szigorú rendjét - azonnal eltávozott. Azonban meg kell érteni: a külső keretek lehetőséget adnak arra, hogy minél jobban átadjuk magunkat Istennek.

Rózsafüzért készítenek a nővérek

Veronika nővér gyerekkorában, odahaza, Vámoshidán került kapcsolatba a vizitációs nővérekkel. Amikor a rendek működését betiltották, benne akkor érlelődött meg a hivatás.

- Lélekben elhatároztam, hogy úgy élek a szétszóratás idején, mint egy szerzetes. Közben ápolónőként dolgoztam a Szövetség utcai rendelőintézetben, majd a Baross utcai sebészeten, később az Onkológiai Intézetben, s a László Kórházból mentem nyugdíjba.

Közben, 1967-ben belépett a rendbe. Nem idehaza, hanem Varsóban, ahol a vizitációs nővérek legálisan működhettek. Kapcsolatok - mint mondja: jóakaratú emberek - segítségével jutott ki Varsóba, ahol a nővérek befogadták, s szabadsága idején, illetve fizetetlen szabadságidőben élte a rendi életet. Hogy a rendőrség figyelmét kikerüljék, Varsóban egy családhoz jelentették be. Összesen tizennégy esztendőt töltött így a lengyel közösségben.

Winkler Edit nővér részben politikai, részben családi helyzete miatt - édesanyja özvegyen maradt, hosszasan betegeskedett, neki kellett ápolnia - sokáig még titokban sem gondolhatott a szerzetességre. Amikor Veronika nővér hazatért Lengyelországból, 1984 táján, akkor került vele kapcsolatba, s kezdődött meg, rövidebb varsói tartózkodások során a rendi kiképzése.

Az imádság szellemében kell élnünk munka közben is

Edit nővér a Transzelektro külkereskedelmi vállalatnál levelezőként dolgozott, majd amikor 1989-ben nyugdíjba ment, tette le első fogadalmát, s már nyilvánosan, idehaza 1992-ben örökfogadalmát.

1945 tavaszán Polgárdiban élt a közösség. A közeledő front elől a nővérek elmenekültek, s amikor visszatértek - mint a még élő idősebb rendtagok mesélik -, sem ajtó, sem ablak nem volt a kolostorban, s orosz katonák holttestei hevertek szanaszét.

1950-ben, az internálás, majd szétszóratás után a harminc nővér főként betegápolóként helyezkedett el. Hárman a volt zárdájukban működő szociális otthonban kaptak helyet, előbb a mosodában, később ápolónőként. A kommunista hatalom meghagyta kis kápolnájukat... vagy inkább elfeledkeztek róla.

Csomor Mária Zita Klaudia: "Felmerült bennem: ilyen életet akarok élni?"

A nővérek sokat imádkoznak vértanúhalált halt spanyol testvéreik szentté avatásáért. A polgárháború idején a Szovjetunió által támogatott nemzetközi brigádok tagjai kegyetlenül üldözték az egyházat, papok, szerzetesek százait gyilkolták meg, s templomokat romboltak le. A madridi vizitációs nővérek kolostorából a többség a biztonságosnak tűnő Navarrába távozott, csak Gabriella nővér maradt ott hat társával. A köztársaságiak - miután imádkozás miatt följelentették őket - az egyik napon teherautóval elhurcolták őket. Mielőtt fölszálltak volna a járműre, keresztet vetettek. Ezt provokációnak vették a kommunisták, s a helyszínen agyonlőtték őket. Cecili nővér maradt egyedül életben, fogságba esett, ott mondta el a történteket cellatársainak - így maradt fönn hiteles adat a vértanúságról -, majd néhány nappal később őt is kivégezték.

Hogyan jutott el a szerzetességig, s hogy éppen vizitációs nővér lesz, kérdem Csomor Mária Zita Klaudiától, aki már az 1990 után felnövekvő nemzedék tagja.

- Nem hívő családban éltem, nagymamám vezetett az imádságos életre. Gyerekkoromban szerettem vele templomba járni. A plébános atya nagy hatással volt rám, s lelkének fényét őriztem magamban. Nagy szükségem is volt erre, mert bérmálásom után két-három évig eltévelyedett utakon jártam... Tizenhét-tizennyolc évesen minden fiatal keres valamit, talán maga sem tudja, mit. Bekerültem egy társaságba, ahol Isten nem jelentett értéket, a szórakozás, a cigaretta, az alkohol, a diszkó töltötte ki az életünket. Bár valamelyest kilógtam a körből, mégis részt vettem ebben az életformában. Igen nehezen tudtam elszakadni a társaságtól, vonzott ugyanis a negatívum. Azután egyre súlyosabb dolgok következtek, amire már nemet mondtam. Felmerült bennem: ilyen életet akarok élni? A fordulatot az jelentette, amikor 1995 húsvétja előtt küldtem egy kis ajándékot a plébános atyának, mire ő levélben így válaszolt: jobban örült volna, ha a lelkemet viszem vissza a templomba. Nemsokára életgyónást végeztem. A szerzetesi hivatás pedig akkor éledt föl bennem, amikor a faluból az egyik ismerősöm domonkos nővér lett. Sokat néztem Szent Rita képét: ilyen szeretnék lenni.

A monasztikus hagyomány szerint házon belül végeznek kétkezi munkát a szerzetesek

A döntés azonban súlyos belső küzdelemmel járt. A fiatal lány a gyors- és gépíróiskola után levelező tagozaton - lelke "visszahozatala" után - elvégezte a gimnáziumot. - Szüleim előtt nem beszéltem tervemről, de édesanyám megérezte, mire készülök. Az ő elképzelése az volt, hogy családot alapítsak, unokái legyenek.

Klaudia nővér 2001-ben tette le első fogadalmát. Az örökfogadalommal - saját elhatározásából és a közösség döntéséből - még egy évet vár. - Bízom, hogy eljön az idő, amikor teljes odaadással ki tudom mondani a teljes elköteleződést. - A zárdában a házimunka mellett számítógépen dolgozik, illetve a francia nyelvet tanulja.

Első pillanatra különös: férjezett név szerepel a vizitációs nővérek listáján. Polyik Endréné, Gabriella nővér ideiglenes fogadalmas. Hogyan alakult hivatása, hiszen korábban családban élt?

- Édesanyám szeretett volna vizitációs nővér lenni, sokat mesélt erről nekem gyermekkoromban. Talán ezért is, már korán a szerzetességre készültem. A templomban is mindig a kedvesnővérek mellé ültem... azután egyik reggel nem voltak ott... S figyelmeztettek: ne keressem őket... Ez 1950-ben történt. Édesanyám ekkor mondta: nem baj kislányom, nem csak apácaként lehetünk szentekké.

Tizenegyen voltak testvérek. Huszonegy évesen ment férjhez, 1962-ben. Két fia született. Miután férje 1999-ben meghalt, elhatározta, ha még lehetséges, szerzetes lesz.

- Az Örökimádás-templomban férjem halálának első évfordulóján találkoztam egy nővérrel. Tőle kértem segítséget. Egy héttel később egy cédulát nyújtott át, négy címmel. Kérdezte: milyen apáca szeretnék lenni? Mire azt válaszoltam: igazi. Na, akkor ez lesz az! S a vizitációs nővéreket ajánlotta.

"A Jóisten velünk van, semmi hiányt nem érzek" - mondja Gabriella nővér

Két fia ekkor már nős volt, Gabriella nővérnek unokái vannak.

- Döntésemről beszéltem fiaimmal: sírtak utánam nagyon, mert a nagymamára szükség lett volna. Testvéreim azt mondták: mennyire örül most anyuka és apuka ott fenn!

Családja nagyobb ünnepekkor meglátogatja, telefonon gyakorta beszél hozzátartozóival.

- Hogyan tudja megélni ezt az életállapotot?

- Mindennap imádkozom értük. A Jóisten velünk van, semmi hiányt nem érzek.

Dolgozik a kertben, a konyhán, kézimunkázik. Már a közösséghez tartozott, amikor harminckét éves fia meghalt. A fájdalmas Szűzanyával vészeltem át ezt az időszakot.

Fényképeket nézegetünk. Az egyiken föltűnik Miklós Dezső lelkipásztor, aki annak idején eskette Gabriella nővért, majd pedig - évtizedekkel később - ott volt ideiglenes szerzetesi fogadalma letételekor is.

Csönd van a kolostorban. Egyszerű, nyugodt csönd. A szemlélődő imáról gondolkodom. Vajon egy belépő fiatalnak mit mondhat a már közösséghez tartozó fiatal?

- Nem nehéz, nem kell hozzá különösebb tehetség. Csak ott vagy a tabernákulum előtt, nézed Jézust, beszélgetsz vele, őszintén kitárod a szívedet. Engeded, hogy szóljon hozzád.

Kép és szöveg: Elmer István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu