Az Olvasó írja

Rovátkák életem matematikai egyenesén

Eutanázia. Görög szó. Könnyű, szép halált jelent. A gyógyíthatatlan beteg halálának meggyorsítása vagy előidézése, szenvedéseinek megrövidítése céljából. Már van ország, ahol ezt a görög gondolatot, annak megvalósítását törvénybe is foglalták. Nálunk megjelent a Fekete Angyal, aki akár jártas a görög kultúrában, akár nem, felhatalmazta magát, hogy "szép halált" biztosítson a rábízott betegeknek.

Jómagam, aki a "halál árnyékának völgyében" (23. zsoltár) jártam egy életen át, megdöbbenve hallom, olvasom az érveket, miként kellene a görög módszert megvalósítani.

Reumatikus láz következtében még 1946-ban megsérült mindkét kisvérköri szívbillentyűm. Néhány napos vizsgálat után a zalaegerszegi kórház akkori belgyógyász főorvosa javasolta szüleimnek, hogy vigyenek haza. Úgymond ebből a gyerekből ember nem lesz. Útközben szerezzék be a koporsót is.

Telt-múlt az idő. Pápára kerültem kollégiumba, ahol megfáztam, és vesegyulladást kaptam. A sérült billentyűk "átvették" a szerepet, miután a vesém helyrejött. Néhány hónapot töltöttem a diákváros kórházának belosztályán. Egyik alkalommal az osztály főorvosa és a kezelőorvos az ágyam szélén ülve megállapította, hogy szívem nem dobog. Csak hangfoszlányokat hallottam. Tizenéves énem valahol a galaxisban barangolt. (Ehhez hasonlót 1982-ben tapasztaltam. Igaz, ekkor egy TU 104-es repülőgépen tízezer méter magasan utaztam a Földközi-tenger fölött, s nem a kórházi ágyon feküdtem.)

Szüleim hazahoztak Botfára. Elkeseredésük leírhatatlan volt. A kórházi könnyű vegyes ételek után a hazai túl erősnek bizonyult. Rosszul lettem. Ismét a megyeszékhely belosztályára kerültem. Néhány nap után rosszullétem megszűnt, de egyúttal közölték szüleimmel, hogy vigyenek haza meghalni. Elhoztak. Körzeti orvosom meglátogatott, s az életemből nem ígért többet, mint három napot. Ekkor 1955 nyarát írták.

Megnősültem. Feleségem áldott állapotba került. Egy fránya torokgyulladás ágyba parancsolt. A körzeti orvost kellett hozzám hívni vasárnap a késő esti órákban, mert a lázam egyre magasabbra szökött. A feleségem személyesen ment el az orvosért. Útközben arról beszélgettek, hogy milyenek a kilátásaim ezzel a szívbetegséggel. Az orvos több példát hozott fel, hogy ilyen diagnózissal nem sokáig éltek emberek. Mindez 1970 októberében hangzott el.

Egyébként nagy hálával adózom, azóta is ezeknek a kitűnő szakembereknek. Szaktudásuk legjavát nyújtva emberségesen álltak mellém. Tudomásom szerint egyikük sem él már. Sorsom úgy alakult, hogy szép kort megért szüleim koporsójánál én állhattam, s nem fordítva. Két gyermekemet tisztességgel fölneveltem. Bízom abban, hogy unokáim folytatói lesznek annak, amit majd egykor abbahagyok.

Miközben életem matematikai egyenesének pozitív oldalán szaporodtak a számok, ismét szembe kellett néznem a végzet kísértetével. Ekkor már Traven gondolatával nyugtáztam az eseményeket: "Az ember tulajdon halálát se fogja föl tragikusan." Készültem, hogy ötvenkilenc évesen ez az utolsó futam. A többszöri szakszerű jóslat ezúttal valóság lesz. Ismét kezelésbe vettek. Megállapították, hogy komoly a baj. Mintha nem tudtam volna. De mit ad Isten, nem küldtek haza meghalni, pedig ezúttal is meg volt minden feltétele a "szép halál"-nak. A Fekete Angyal is felhozhatott volna minden indokot a beavatkozásra. De azok a dolgozók, akik a zalaegerszegi kórház szívsebészetén fogadtak, kedvesnővérek voltak. Hozzájuk hasonlót a szentekről szóló könyvekből ismertem. A műtétet megelőző este láthattam olyan két fémszelepet, amely nem a halálba, hanem az életbe fog visszasegíteni. Nem munka tárgya voltam, hanem ember! Miután a műtétet végző főorvos másnap hogylétem után érdeklődött, megkérdeztem, hogy kinek a keze működött közre? "Övé, akié nélkül semmi sem sikerülhet!"

A megváltó fémbillentyűk hatodik éve ketyegnek mellkasomban. Tovább élvezhetem az élet szépségét, családom szeretetét, a tisztességes emberek barátságát. S most a leírtak alapján ugye megkérdezhetem: ki dönti el, ki döntheti el, hogy mikor jön el az utolsó pillanat?

Nagy Lajos Zalaegerszeg

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu