Harkályaink törpéje

Még abban az időben történt, amikor a Madártani Intézetben dolgoztam. Éppen befordultam az intézeti park kapuján, amikor ismerős kopogás ütötte meg a fülemet. A Sváb-hegyen, a Költő utca környékén tavasszal gyakran láttam odújukat ácsoló harkályokat, balkáni fakopáncsot, piros sapkás zöld küllőt. De harkályaink benjáminját, a mindössze veréb nagyságú kis fakopáncsot itt a hegyen akkor figyeltem meg először lakása készítése közben. Talán három méter magasan, egy vaskos oldalágon dolgozott. Még a munka legelején tartott, kemény faroktollaira támaszkodva a kérget vagdosta. Hím madár volt, fejtetőjén jól látszott az élénkpiros folt. Amikor nem messze tőle megálltam, abbahagyta szorgos kopácsolását. A Költő utca meglehetősen forgalmas, az intézet kapuján is sűrűn jártak ki- be az emberek, ezt biztosan megszokta. De az, hogy megálltam, gyanús lehetett számára. Hátrább húzódtam, hogy megnyugtassam, mire néhány gyanakvó pillantás után újra dolgozni kezdett.

Ettől kezdve reggelente mindig figyeltem egy ideig. Hol a hímet, hol a fekete sapkás tojót láttam az egyre mélyülő üregnél. Később már egyiküket sem, csak az időnként kirepülő forgácsok jelezték, hogy valamelyikük dolgozik odabent. Aztán egy napon a munka váratlanul megszakadt. Hiába vártam őket reggel, napközben is többször kiugrottam a kapuhoz, de a két apró harkály eltűnt, többé nem láttam őket. A kis fakopáncs párnak két-három hétre van szüksége ahhoz, hogy a költőüreget elkészítse. Ez a két madár még tíz napig sem dolgozott, amikor nyomuk veszett. Mi történhetett velük, nem tudtam rájönni. A környéken néha láttam légpuskásokat, talán lelőtték valamelyiket, de lehetett a tettes a karvaly is. Nagyon sajnáltam, mert szerettem volna végigkövetni a költést egészen a fiókák kirepüléséig.

A Budai-hegyekben láttam egyszer egy frissen kirepült családot. Megható volt a szülők féltő gondoskodása, amint a közelben gyűjtött rovarokkal etették a törzsön és az ágakon még kissé ügyetlenül mozgó fiatalokat.

A kis fakopáncspár odújára néha más madarak is szemet vetnek. Az alcsúti parkban egy alkalommal hosszasan figyelhettem, amint egy mezei verébpár próbálta erőszakkal elvenni tőlük a csak nemrég elkészült lakást. A két kis harkály azonban nem hagyta magát. Egyikük őrt állt a bejáratnál, a másik folyamatosan kergette a két verebet. Azok eleinte makacsul tovább próbálkoztak, egyikük már fészekanyaggal, egy hosszú szállal a csőrében érkezett. Az üreg szájánál őrködő madár azonban olyan hevesen támadt rá, hogy ijedtében elejtette. Végül belátták, hogy más lakás után kell nézniük éselrepültek.

A kis fakopáncsot ritkán látni vastag fatörzseken, többnyire a vékony ágakon keresgél. Nyáron főleg a lombkoronában, ősszel és télen néha alacsonyan, a bokrok ágain. Különösen kedveli a kissé már korhadó gallyakat. Évről évre találkozom vele az őszi időszakban a Budakeszi közelében lévő Bodzás-ároknál, ahol a már száradó bokrokon keresgél. Nem feltűnő madár, rendszerint jellegzetes "ti-ti-ti-ti" hangja hívja fel rá a figyelmet. Halastavaiknál figyeltem meg, hogy a gátak mentén álló fűzfákról néha a nádszegélybe röppen, és a nádszálakat kopogtatja. Időnként kis szünetet tart, hallgatózik, majd hegyes csőrével meglékeli a gyanús szálat, és kiemeli a belsejébe rejtőzött lárvát. Jóízűen lenyeli, aztán máris a szomszédos nádszálra röppen, és gondos orvos módjára azt is végigkopogtatja.

Schmidt Egon

Fotó: Bécsy László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu