Hálából az életért

Cser László jezsuita költő halálára

New Yorkban április 6-án meghalt Cser (Stockinger) László jezsuita. 1914. december 16-án a Tolna megyei Tamásiban született. 1933-ban lépett a jezsuita rendbe; 1939-ben saját kérésére a kínai magyar misszióba (Támingba) küldték.

A teológiát Sanghajban végezte, 1945-ben szentelték pappá. Amikor a kommunisták kiűzték a jezsuitákat Kínából, elöljárói Amerikába irányították. A kínai kultúra életére és költészetére is mély hatást gyakorolt. Később Kanadában és Amerikában is visszatértek a kínai emlékek, miként szülőföldje is nagyon sok versét ihlette. Élete utolsó éveiben néhányszor visszatért hazájába. Pár éve Tamási díszpolgára lett.

Már korán elhivatottságot érzett az írásra, Babits Mihály is, akinek rokona volt (nővére a költő öccsének, Babits Istvánnak lett a felesége), biztatta a verselésre. Rengeteget írt; jó néhány kötete nyomtatásban is megjelent. Egy helyütt "napló-költészet"-ként jellemezte a sajátját, ami "a pillanat, az idő és az időtlen játéka, sugallata, megélése". Kimondja, amit megél: hite örömét; hálát ad Istenének, akivel belső párbeszédet folytat:

Boldog szívem éneke,

éhes lelkem élete,

tikkadt torkom hűs vize,

hideg szívem melege,

bús létem szent élete.

*

Szülőm! Apám! Istenem!

Te vagy az én mindenem...

Cser László költeményei Isten jelenlétéről vallanak ebben a szekularizált, Istentől távol élő világban, amikor az emberek felejtik az Egyetlen Szükségest. Alig érezzük a költőnél a mai ember küzdelmes hitét, a sok-sok tragédia, szenvedés miatti háborgást; legtöbbször távol a napi eseményektől, a változó világ zsibongásától, a biztos hit és a töretlen reménység hangján szólnak énekei. Erősen hatott rá a keleti, kínai világszemlélet, egy bizonyos természet-misztika. Azonosul azelemekkel, a tájjal; a külső világ jelkép lesz, és önmagát, a költőt tükrözi:

Ledobtam a hangom, a szót, a szegényt,

éljen csak a látás fény-özöne,

hajolj ide, rádfér, fűzfalevél...

mind ami bennem a szép öröme...

Cser prózai elmélkedéseiben is, miként verseiben, érvényesül az ignáci elv: "mindenben Istent keressék". Ilyen értelemben vallásos ez a költészet, de Cser általában tartózkodik attól, amit régebben egyes pap költőknél megfigyelhettünk: a "prédikálástól". A vers tehát nála nem ürügy az igehirdetésre. Költői nyelven mondja el azt az üzenetet, amit ellesett a néma dolgoktól, a virágoktól, amit a kis mindennapi csodák eléje tártak. A hit optimizmusa sugárzik költeményeiből. "Az élet feszültségeiből, a csodálkozás mámorából, a szeretet súlya alatt" ír, ahogy egyik vallomásában olvassuk. Hálából az életért, amely Isten ajándéka, egész világnézetét kifejezik e versszakok:

Csak azt kérem, hogy szememet

apró csodáid csillogása nyissa,

utamat az árnyékod borítsa,

kenyerem ne legyen több, csak aznapi,

s szeressem egyre jobban hallani

az élet hangját, az imát:

Te rendeled fölém a nappalt, éjszakát,

csillagot, mosolyt, keresztjelet,

szomjas igényem ne lehessen kevesebb,

mint betölteni, amit kedved rámbízott;

sorsom hordozza édes lábnyomod jeléül annak, hogy örülsz nekem.

(Jeléül annak, hogy örülsz nekem)

Szabó Ferenc

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu