Nem lehetünk hallgató egyház...

Interjú Józef Michalik przemysli érsek-metropolitával, a lengyel püspöki kar új elnökével

Józef Michalik przemysli érsek-metropolita személyében márciusban új elnököt választott a Lengyel Katolikus Püspöki Konferencia. Elődje, Józef Glemp bíboros a püspöki kar érvényben lévő statútumának elfogadása óta kétszer öt évig töltötte be az elnöki tisztséget, harmadszorra nem volt megválasztható. Prímási címét megtarthatja, bár ez jogi hatáskör nélküli, tiszteletbeli rang marad. A két funkció szétválasztása teljesen új fejlemény a lengyel egyházban, ahol a prímás hagyományosan az egyház feje volt. A második világháború után a lengyel egyházat két prímás, Stefan Wyszynski és Józef Glemp vezette.

Józef Michalik hatvanhárom éves, teológiai doktor, az elmúlt öt évben a püspöki kar alelnöke volt. A világiakkal foglalkozó pápai tanács konzultánsa, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) világiakkal foglalkozó bizottságának elnöke.

Megválasztása alkalmából április 6-án Varsóban adott interjút lengyel újságíróknak illetve az Új Ember munkatársának.

Érsek úr az első, aki ezt a tisztséget a demokrácia idején vehette át. Hogyan látja helyét, szerepét a nemzedékváltásban, a jelenlegi történelmi időszakban?

- Nagy szerencsémnek tartom, hogy személyesen találkozhattam Wyszynski bíborossal, akit népünk atyjaként tisztel. Fiatal koromban, majd mint ifjú pap, nemcsak arra figyeltem, amit mond, hanem arra is, mi élteti, mit oszt meg másokkal. Átéltem vele együtt mindazokat a nagyszerű eseményeket és nehézségeket, amelyek országunk és egyházunk osztályrészéül jutottak. Wyszynski bíboros közeli munkatársa volt Glemp bíboros, ez a nagy munkabírású, nagyon alázatos, önfeláldozó ember. És soha nem felejtem el Wojtyla bíboros (II. János Pál pápa) emberi nagyságát, aki ugyancsak Wyszynski bíboros környezetében dolgozott. Én ebből a három iskolából kerültem ki.

Nem félek a mai kor kihívásaitól, és imádkozom, hogy meg tudjak felelni nekik. A püspökkari elnöknek az a feladata, hogy elősegítse a püspökök találkozóit, lehetőséget adjon, hogy elmondhassák véleményüket, meghozhassák döntéseiket, és segítse őket ezek megvalósításában. Akkor leszünk erősek, ha az én személyem minél kevésbé kerül előtérbe, és minél inkább láthatóvá válik a püspökök, papok, világiak munkája, minél dinamikusabban halad egyházunk egy élőbb, bátrabb hit irányában.

Az Ön megválasztásának élénk visszhangja volt a lengyel médiában. Az egyik püspök úgy fogalmazott, hogy a napnak kellett volna feljönnie, ehelyett a hold jött fel, egy katolikus hetilap munkatársa pedig úgy értékelt, hogy nem lesz forradalom a lengyel egyházban. Hogyan látja Ön ezt a diagnózist?

- Nem az újdonság a feltétele az előrehaladásnak, nem ez a kritérium a remény világában, még kevésbé az evangélium világában, hanem a minőség. Az a kérdés, hogy a lengyel egyház jó vagy rossz helyen áll-e, eddigi munkánk gyümölcsei jók vagy rosszak-e. Teljes belső meggyőződéssel és a párbeszéd iránt nyitott szívvel mondhatom: egyházunknak nincs miért szégyenkeznie. Vannak tökéletlenségeink, hibáink, sőt botrányaink, mindannyian felelősek vagyunk ezekért. De vannak szentjeink is, és végtelenül hálás vagyok Istennek és a Szentatyának, hogy őket elénk állította. Új minőség irányába kell mennünk, de nem elhagyva a régi utakat, melyeken eddig haladtunk, és amelyeken eredményeket értünk el. Meg kell tartanunk mindazt, ami bevált, mert gyötrelmes időszakokból hagyományozódtak ránk, ezer év történelméből, amely nem minden népnek adatott meg. Olyan értékeink vannak, melyeket nem szabad elvetnünk. Hálát adok Istennek például azért, hogy nálunk még mindig hosszú sorok állnak a gyóntatószékek előtt, mert ez egyházunk erejét bizonyítja.

A demokrácia egészen más jellegű kihívásokat állít elénk, mint a diktatúra, amikor az elnyomás közepette csaknem az egész nép az egyház köré gyűlt, amely oly sokat tett a demokráciáért, függetlenségért, és a jót sokkal nyilvánvalóbban meg lehetett különböztetni a rossztól. Szabadabb-e ma az egyház, nagyobbak-e működési lehetőségei, mint a diktatúrában?

- A görögöktől kezdve minden demokráciára igaz az, hogy a rendszer nem tökéletes, de jobbat nem találtak ki. Az egyházra mégsem lehet alkalmazni, mert ez két különböző valóság. Vannak találkozási pontok, mindkettő azt mondja például, hogy az ember szabad lény, de emberfelfogásuk nagyon különböző. Számomra az evangélium tanítása az a fény, amely felé minden demokráciának törekednie kellene. Milyen kirívó jogtalanság például az, hogy a demokrácia hirdeti az ember szabadságát, de az anyaméhben megfogant, ártatlan emberi lény megölését megengedi! És ezt törvényesen megszavazták. Az egyház feladata, hogy ezt kimondja, hogy nyesegesse a demokrácia vadhajtásait. Nem kell félteni az egyháztól a demokráciát, és mindaddig szükség lesz az egyházra a demokráciában, ameddig az megmondja, amit meg kell mondania.

Hogyan kell viselkedniük a katolikusoknak a demokráciában, amely mindent megszavazhat?

- A katolikusok közéleti magatartását illetően jól eligazít az egyház társadalmi tanítása, például a Christifideles laici című enciklika. Joguk van a politikai szervezkedésre, de nem az egyház cégére alatt. Az egyháznak mindig szigorúan értékelnie kell az úgynevezett keresztény pártokat, mert történtek viszszaélések, manipulációk. Sok politikus, még a tegnapi kommunisták is, szívesen mutatkoznak például Czestochowában a nemzeti zarándoklatokon, hogy az emberek lássák ezt. Vannak álkeresztények, akik szavakban keresztények, de másképpen élnek, csak saját hasznukkal törődnek. Másfelől viszont a keresztények nem vonulhatnak ki a közéletből, nem lehetnek hallgató egyházzá, ahogyan a kommunizmus akarta. A mai Európai Unióban ugyanezt ajánlják nekünk. A közösségi dimenzió szükséges a hit növeléséhez, a tanúságtételhez, a gyümölcsök megterméséhez. Ez igazolja az életbe vetett hitünket. De a keresztények többet érnek el, és nagyobb szüksége lesz rájuk a világnak - a demokráciának, a liberális és szocialista pártoknak is -, ha radikálisan hűségesek lesznek ahhoz, amit hirdetnek, amiből kinőttek.

Lengyelország napokon belül az Európai Unió tagja lesz, és nemrég ünnepelte NATO-tagságának ötödik évfordulóját. Az unióhoz való csatlakozás nagyon megosztotta a lengyel társadalmat, sőt a katolikusokat is. Vannak, akik szerint ez nagy szerencsétlenség Lengyelország és a lengyel egyház számára. Hogyan ítéli meg ezt érsek úr?

- Nagyon bonyolult a helyzetem, ami a lelkiismeretemet, meggyőződésemet és a feladataimat illeti, de ki kell jelentenem, hogy határozott híve vagyok Európának. Európa nem a pogányságból nőtt ki. Merített a görög és a latin civilizációból, gazdagodott az iszlám által, teleszívta magát a judaizmussal, de a kereszténység fundamentális szerepet játszott benne. Ezer éve Európában vagyunk, ez az identitásunk. A tavalyi referendumon megszavaztuk az EU-csatlakozást. Ha megszületett egy ilyen fontos döntés, most ne tegyünk úgy, mintha nem történt volna meg. A felkészítésben, tájékoztatásban viszont előfordultak hanyagságok, elhallgatások, manipulációk. Biztatták az embereket, de nem mondták meg nekik pontosan, hogy a csatlakozás mivel jár. Az unió sem mondta el teljesen őszintén, hogy mi várható, most pedig megváltoztatná a játékszabályokat. A kommunizmus egész ideje alatt őriztük szívünkben az igazságosság, az egyenlőség valamilyen eszményének a reményét. Nem az orwelli, hanem az evangéliumi értelemben vett egyenlőségét. Hittük, hogy egyszer megvalósul, és most kiderül, hogy nem egészen így van: Európában lesznek egyenlők, és lesznek egyenlőbbek. Mégsem fordíthatunk hátat Európának, ez sehová sem vezetne: még tovább szegényednénk, még inkább kiesnénk az európai struktúrákból, és rólunk, de nélkülünkbeszélnének.Olyan pozíciókat kell szereznünk, hogy ne a külföldi, hanem a saját bankjaink, ne a külföldi, hanem a lengyel jog döntsön rólunk, ne csak mások akarata érvényesüljön, hanem a miénk is, és ez alkotó akarat legyen.

Hogyan értékeli a lengyel-magyar egyházi kapcsolatokat a jelenlegi időszakban, különös tekintettel Erdő Péter bíboros, prímás küszöbönálló lengyelországi látogatására?

- A lengyel-magyar egyházi és állami kapcsolatoknak nagyon régi és szép hagyományai vannak. Egy kicsit mindig együtt haladtunk Európában és az egyházban, és szerencsére az élő kapcsolatok máig megmaradtak. Eszembe jutnak a közös szentek, Adalbert, Hedvig királynő, eszembe jut Szent István király, róla pedig az, hogy lándzsáját - a tőle megmaradt kevés tárgyi emlék egyikét - éppen az én egyházmegyémben, Lezajskban őrzik féltő gonddal. Az én nemzedékemnek nagy történelmi lecke volt a magyarokkal való szolidaritás, testvériség fellángolása az 1956-os forradalom idején. Ma ez sokak számára régmúlt, de a nemzedékem ebben nőtt fel. Nagyon örülök, hogy részt vehettem a lengyel püspöki kar legutóbbi magyarországi látogatásán, megismerhettem az előző és a jelenlegi magyar prímást. A szinódusokon is számos találkozóm volt a magyar egyház képviselőivel. Minden a legjobb úton halad afelé, hogy továbbra is megőrizzük ezt a köteléket, ezt a közelséget, elmélyítsük ezt a kapcsolatot. Örömmel várom a magyar prímás látogatását, szívesen találkozom vele, szívesen látom vendégül, és ismertetem meg a mi gondjainkkal. Azt kívánom magyar testvéreinknek, akiket egy ismert lengyel közmondás bratankinak (unokaöcs) nevez, hogy fejlesszük tovább ezt a testvériséget, függetlenül az előttünk álló nehézségektől, mert a szolidaritás, a jóakarat mindig a nehézségekből születik meg.

T. Kovács Péter

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu