Homíliavázlat

A kemény mag

Évekkel ezelőtt kaptam külföldről egy magot. Egy nálunk ismeretlen, egzotikus növényé volt: kemény héjú, diónál nagyobb, és még annál is zártabbnak tűnő, különös valami. Az ültetési utasítás - ha jól értettem - úgy szólt, hogy sok vizet kíván, kevés fényt, és hosszú türelmet... A mindig nyirkos, sötét trópusi őserdőkre gondolva a mondottak szerint egy cserép földbe takartam, és sokáig öntöztem. S valóban: hetekig nem történt semmi. Már-már lemondtam volna róla, mikor egyszer csak felrepedt a kemény burok, s egy vastag, erős szár tört át rajta, naponta centimétereket nyújtózva a fény felé...

Talán emlékezhetünk az életünkből olyan helyzetekre, amikor hosszasan tipródtunk, küszködtünk egy megoldhatatlannak látszó nehézség miatt. Ezerszer átgondoltuk a lehetséges lépéseket, de nem éreztünk erőt magunkban egyikhez sem. Imádkoztunk, de mintha inkább magunkban beszéltünk volna... Elméletben talán tudtuk a megoldást, de egyszerre vágytunk és mégsem vágytunk a világosságra, mely megmutatta volna, hogy nekünk kell megtennünk, és meg is tudjuk tenni, ami rajtunk áll. Mígnem aztán valami külső-belső erő felrepesztette kemény burkunkat, és hirtelen mintha szárnyakat kaptunk volna: a lehetetlen egyszeriben magától értetődő lett, az előbb még ledönthetetlen falak szétnyíltak, s mi már túl voltunk rajtuk és előbbi önmagunkon...

Húsvét harmadik vasárnapján a feltámadásnak ez az életet és a mindenséget átformáló ereje árad, hullámzik felénk a Szentírásból. Az olvasmányban az apostolok megállíthatatlanul hirdetik Krisztus Örömhírét, mosolyogva és magabiztosan válaszolnak a félelmetes főtanácsnak, és boldogok, ha szenvedhetnek Jézusért. A szentleckében "az egész világegyetem" - melyet pedig oly nehézkesnek és ellenállónak tapasztalunk meg földi létünkben - egy szívvel harsogja a megölt Bárány dicsőségét. S oly hasonló hozzánk az evangéliumban Péter apostol, aki - az imént még, régi énjének megoldásait követve, halászni indult, magával vonzva társait is -, megérezve a Föltámadott jelenlétét, a vízbe veti magát, és szinte mágnesként húzza magával az egész bárkát, hálóval, halászzsákmánnyal, apostoltársaival együtt, most már nem elfelé, hanem minél közelebb Jézushoz...

Szeretnénk vagy nem, ha Jézus közelébe kerülünk, előbb-utóbb a mi életünkbe is belevilágít a föltámadás evangéliuma. S ha ez a szándéka velünk, Jézus nekünk is adhat ilyen megoldást legnehezebb gondjainkra. Hol a mi "kemény burkunk"? Mi az oka egy helyben topogásunknak? Kiket sodrunk magunkkal vagy bénítunk meg tipródásunkkal? S engedjük-e, hogy amikor akarja, az Úr jelenléte szárnyakra emelve magával ragadjon minket?

Nobilis Márió

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu