Csak ön után...

Tessék, mondta egy nagyjából velem egyidős férfiú tegnap reggel a metróban, a mozgólépcsőnél, csak ön után. Egyszerre sodródtunk a tömegben a lépcső aljához, és mivel a férfiú nemcsak korban, hanem térfogatban is hasonlatos volt hozzám, ketten egyszerre csak gyűrődve-lökdösődve léphettünk volna a lépcsőre. Majdnem zavarba jöttem, de mégsem, valahogy olyan természetes volt az egész: valaki előreenged. Olyan természetesnek tűnt, hogy dél körül, mikor buszra szálltam, én sem csak az idősebbeket és a nőket engedtem magam elé. Szerencsére a többiek se szabódtak soká, hanem egy mosolygós biccentéssel megköszönve már léptek is föl.

Azt hiszem, ez a felfedezések napja volt. Nem világra szóló felfedezéseké - bár ebben sem vagyok egészen biztos... Egymást előreengedve gyorsabban és zökkenőmentesebben haladtunk előre mindnyájan. Akit előreengedtek, az nem húzódozott - szörnyű lett volna, ha egymást tessékelve föltartjuk a forgalmat, és ráadásul önmagunk és egy emberi gesztus torzképévé válunk. - Torzkép úgyis van éppen elég: békemissziónak nevezett háború, demokráciának hívott diktatúra, szabadságnak becézett káosz, önvédelemnek álcázott népirtás - ezeket kénytelenek voltunk megszokni, bár remélem, a legtöbben képtelenek vagyunk beletörődni -, de ha az udvariasság is önmaga tragikus paródiájává válnék, az maradék reményeim pusztulásával, maradék esélyünk szertefoszlásával volna egyenértékű.

Az elsődleges felfedezést követte a második: a tapasztalat általánosíthatóságának felismerése: az udvariasság révén jobban működhetne az életünk. Egy mosoly, egy gesztus, egy tapintatos kérdés feszültségeket old, az emberi figyelmesség valami hasonlót ébreszt a másikban.

Nagyszerű novellafüzérében, az Esti Kornélban Kosztolányi is hosszan elmélkedik az udvariasság hasznáról. (Lám, a megtapasztalt és továbbvitt udvariasság az esztétikai élmény iránti fogékonyságot is felszíthatja az emberben, s a szép és igaz szavak talán továbbépíthetik azt, aki olvassa őket.) Valóban elviselhetőbbé, élhetőbbé válik az élet - legyünk hát udvariasak!

Mondhatnám akár azt is, hogy "Szeressük egymást!", hogy "Békét a világnak!" - ami kétségtelenül több, mint az udvariasság. De a szeretet nevében már sokat öltek, a békére hivatkozva talán még többet. Az "igazságosságról" ne is beszéljünk: amely szerint a sérelmeket meg kell torolni... India erőszakmentes felszabadítója, Mahatma Gandhi vallotta: "A szemet szemért igazságossága az egész világot vakká teszi."

A nagy eszmények hamar torzképpé roskadnak, ha természetes alapjaik elporlanak. Tehát kezdjük az apróságokkal. Olyanokkal, mint például az udvariasság. Mert ha ez a vérünkké válik, az már majdnem béke és szeretet. Képzeljük el azt a háborús konfliktust, amelyben az egymással szembeforduló fegyveresek udvariaskodni kezdenek: nem lövök, csak ön után, csak ön után...

Kipke Tamás

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu