Kata könyvet vásárol

Unokáim közül Kata kétségtelenül örökölt valamit apám irodalmi érdeklődéséből, tehetségéből. Szépen fejezi ki magát, mindenre tud valami találót mondani, s amiért irigylem: a kellemetlenségeket könnyedén rázza le magáról, mint kutya a vizet.

Érkezésünkkor lelkesen újságolja: könyvet vásárolt. Az iskolában egy padra teszik ki az új könyveket, közülük választott.

- Mama megengedte?

- Igen. Adott pénzt, én meg szaladtam vele Vilma nénihez. Neki kellett kifizetni.

Ezt a nevet ismerem. Kata gyakran emlegeti, s azt is tudom, hogy ne kelljen teher alatt roskadoznia, unokám kiveszi kezéből a táskáját, s ő viszi helyette.

- Milyen könyv?

- Tündérmesék.

- Szereted a tündéreket?

- Nagyon. Olyan békés világban élnek. Csodákat is tudnak tenni!

Nem akármi. Eltűnődöm a békés világ örömein és a csodák váratlanságán. Halvány elégedettség kél a szívemben. Örülök, hogy Kata szereti a könyveket és a békés világot. Kezdem sejteni annak a magyarázatát, miért oldalog el a képernyő elől, amikor a "mesehősök" gépfegyverrel lövöldözik egymást.

- Meg jókat is lehet nevetni némelyik mesén.

Nevetni... Tudunk még önfeledten, súlytalanul derülni? Belépünk az életnek ebbe a fénylő, boldogságot ígérő térfogatába? Kata mindenesetre elég gyakran megfordul benne. Andris dühöng, sír, ha nem tudja megoldani a leckéjét. Néha alig tudom megvigasztalni, annyira el van keseredve. Valami megbékélést akkor érzett, amikor elmondtam neki, hogy hajdanában én olyan sokszor kerültem ilyen helyzetbe, hogy szüleim - ha egyáltalán sírtam volna - akár úszásba kezdhettek volna a könnyek tengerében. De Kata nem zokog. Nevet, s egyszerre könnyebb lesz a terhe. Néhány éve hisztizett volna, de ez a korszaka tovatűnt. Fiamnak lett igaza (mellesleg keresztapjaként örök védelmezője), Kata tényleg eredeti gyerek.

- Elmeséled valamelyiket?

- Inkább te mesélj! Te jól tudsz mesélni, akár könyv nélkül is. Azt meséld, amikor Laci bácsi először jött hozzátok. Akkor még Laci volt, ugye?

Ez a történet - nem mese - Kata egyik kedvence. Laci bácsi megérkezett. Először a konyhában tekintett szét, nem kis érdeklődéssel, s anyámat rögtön levette a lábáról azzal a felkiáltással, hogy milyen jó illatú a főztje. Aztán behatolt apámhoz, aki éppen gépelt valamit. Se szó, se beszéd az egyik könyvespolchoz lépett, s nagyság szerint kezdte rendezni a könyveket. Apám csak nézte, egyetlen szót sem tudott kinyögni.

Mikor idáig jutottam a múltban, Kata már dőlt a nevetéstől.

- Laci bácsinak sok könyve van?

- Sok. Vannak köztük igazi ritkaságok is.

- Biztos azért szereti a könyveket, mert korán kezdett foglalkozni velük.

Biztos. Bár Lacitól örökölt tankönyveim többnyire salátajellegűek voltak. De a tankönyveket nem mindig szeretjük. Szegény Kosztolányinak csak egy zug jutott benne. S most itt három polcon terpeszkedik.

Nézem Katát. Az egyik magával hozott könyvbe mélyed. Csak tartson ki ez a barátság, amely békés birodalomba vezérli egész életében!

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu