|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Kata könyvet vásárol Unokáim közül Kata kétségtelenül örökölt valamit apám irodalmi érdeklődéséből, tehetségéből. Szépen fejezi ki magát, mindenre tud valami találót mondani, s amiért irigylem: a kellemetlenségeket könnyedén rázza le magáról, mint kutya a vizet. Érkezésünkkor lelkesen újságolja: könyvet vásárolt. Az iskolában egy padra teszik ki az új könyveket, közülük választott. - Mama megengedte? - Igen. Adott pénzt, én meg szaladtam vele Vilma nénihez. Neki kellett kifizetni. Ezt a nevet ismerem. Kata gyakran emlegeti, s azt is tudom, hogy ne kelljen teher alatt roskadoznia, unokám kiveszi kezéből a táskáját, s ő viszi helyette. - Milyen könyv? - Tündérmesék. - Szereted a tündéreket? - Nagyon. Olyan békés világban élnek. Csodákat is tudnak tenni! Nem akármi. Eltűnődöm a békés világ örömein és a csodák váratlanságán. Halvány elégedettség kél a szívemben. Örülök, hogy Kata szereti a könyveket és a békés világot. Kezdem sejteni annak a magyarázatát, miért oldalog el a képernyő elől, amikor a "mesehősök" gépfegyverrel lövöldözik egymást. - Meg jókat is lehet nevetni némelyik mesén. Nevetni... Tudunk még önfeledten, súlytalanul derülni? Belépünk az életnek ebbe a fénylő, boldogságot ígérő térfogatába? Kata mindenesetre elég gyakran megfordul benne. Andris dühöng, sír, ha nem tudja megoldani a leckéjét. Néha alig tudom megvigasztalni, annyira el van keseredve. Valami megbékélést akkor érzett, amikor elmondtam neki, hogy hajdanában én olyan sokszor kerültem ilyen helyzetbe, hogy szüleim - ha egyáltalán sírtam volna - akár úszásba kezdhettek volna a könnyek tengerében. De Kata nem zokog. Nevet, s egyszerre könnyebb lesz a terhe. Néhány éve hisztizett volna, de ez a korszaka tovatűnt. Fiamnak lett igaza (mellesleg keresztapjaként örök védelmezője), Kata tényleg eredeti gyerek. - Elmeséled valamelyiket? - Inkább te mesélj! Te jól tudsz mesélni, akár könyv nélkül is. Azt meséld, amikor Laci bácsi először jött hozzátok. Akkor még Laci volt, ugye? Ez a történet - nem mese - Kata egyik kedvence. Laci bácsi megérkezett. Először a konyhában tekintett szét, nem kis érdeklődéssel, s anyámat rögtön levette a lábáról azzal a felkiáltással, hogy milyen jó illatú a főztje. Aztán behatolt apámhoz, aki éppen gépelt valamit. Se szó, se beszéd az egyik könyvespolchoz lépett, s nagyság szerint kezdte rendezni a könyveket. Apám csak nézte, egyetlen szót sem tudott kinyögni. Mikor idáig jutottam a múltban, Kata már dőlt a nevetéstől. - Laci bácsinak sok könyve van? - Sok. Vannak köztük igazi ritkaságok is. - Biztos azért szereti a könyveket, mert korán kezdett foglalkozni velük. Biztos. Bár Lacitól örökölt tankönyveim többnyire salátajellegűek voltak. De a tankönyveket nem mindig szeretjük. Szegény Kosztolányinak csak egy zug jutott benne. S most itt három polcon terpeszkedik. Nézem Katát. Az egyik magával hozott könyvbe mélyed. Csak tartson ki ez a barátság, amely békés birodalomba vezérli egész életében! Rónay László
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|