Liturgia

Az ujjongó egyház

Amikor véget ért a húsvéti vigília ünnepi szertartása, a lelkünk telve az egyház örömével, plébániánkon - immár több évtizede - két művet hallgattunk meg a háziakkal együtt. Az egyik Liszt Ferenc Krisztus-oratóriumának a gyerekek által énekelt kis antifónája: O filii et filiae - Ó ifjak, lányok, gyermekek. Hangos az ének, keljetek. Jézus sírjához jöjjetek, alleluja. Majd folytatódik az ének, egyre terjed az öröm és az ujjongás. A szerző pedig egy hatalmas, diadalmas himnuszban tör ki, a romantikus zenevilág minden hangszerét az énekkarral együtt megszólaltatja: Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat!

A másik mű sokkal többször felhangzik templomainkban is húsvét ünnepén: Händel Messiás című oratóriumából a Halleluja. A diadalmas himnusz elénk állítja azt a Krisztust, aki Úr mindenekfölött, a nagy király, aki uralkodik, és aki a halál fölötti győztes.

A húsvéti időben számtalanszor visszatér erre az egyház imádságaiban és könyörgéseiben. A mai szentmise kezdőéneke is erre utal, de a könyörgésben még inkább hírül adja ezt az életállapotot, sajátosan övé ez a nagy öröm. És amíg más alkalommal a könyörgések csak a földi élet problémáival foglalkoznak, addig ezen a mai vasárnapon éppúgy, mint a húsvéti idő számos könyörgésében, a földi életen túlmutat az örök élet felé. Mindent fel is sorol indoklásként, mert így lesz teljes Urunk feltámadásának ünneplése.

Az örvendezés oka a fogadott fiúság. A bűn eltávolította az embert Istentől. Áthidalhatatlan szakadék támadt, és hosszú időn keresztül egyetlen reménye volt az emberiségnek: Isten ígérete. Húsvét vigíliáján ezért olvassuk végig az üdvösség történetének legfontosabb eseményeit a remény első felvillanásától a beteljesülésig. A liturgia nagyon jól alakította a mi szemléletünket is, hogy a reménytelenségből eljuthatunk a beteljesülés öröméig. A fogadott fiúság a mi nagy reményünk. Nem bűnös többé az, aki elnyerte lelke fiatalságát. Erre a keresztség vizén át vezetett az út, és a bánat könnyein át.

Az örvendezésünk még teljesebb lesz, mert a földi életben elnyert körülmények mellett már előrevetíti a legvigasztalóbb kilátást: a feltámadás napjának végső reményét. Ezért írták őseink a temetők kapujára: feltámadunk. A test a porban pihen, de a lélek már élvezi az örök élet boldogságát, és várja a végső feltámadást. Így földi örömünk a mennyeivel van telítve.

Verbényi István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu