|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Hamburg után Lisszabon Portugáliában lesz az év végi Európai Találkozó A taizéi közösség által kezdeményezett Európai Találkozó következő helyszíne a portugál főváros, Lisszabon lesz. 2004. december 28. és 2005. január 1. között tartják meg a rendezvényt. Lisszabon egy új állomása a bizalom zarándokútjának, amelyet Taizé több mint huszonhat évvel ezelőtt kezdeményezett. Az előző állomások között szerepelt már Budapest is, tavaly pedig Hamburg adott otthont a zarándokoknak. José Policarpo, Lisszabon pátriárkája március 28-i körlevelében jelentette be a rendezvényt: "Egy olyan világban, melyet az erőszak fenyeget és amely a fényt keresi, ami új értelmet adhat a jövőnek, fontos a fiatalok számára, hogy a remény zarándokai legyenek. Ezen találkozók mozgatórugója az ima erejébe vetett szilárd hit" - szólt a levél. A taizéi közösség idén jubileumot ünnepel: húsvétkor volt ötvenöt esztendeje, hogy az első testvérek elkötelezték magukat a monasztikus élet mellett: örökfogadalmat tettek a cölibátus, a priornak való engedelmesség, valamint a szellemi és anyagi javak megosztásának vállalására. kl
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|