Horvátország - és egyháza:
egykor és ma

Megtérés megrázkódtatások nélkül

A horvátok ragaszkodása a katolikus hithez és a római apostoli székhez példaértékű. Már történelmük hajnalán kapcsolatba kerültek a kereszténységgel. A mai területre érkezésük előtt a legtöbb horvát kutató szerint Krakkó környékén éltek, egyesek viszont azt feltételezik, hogy őseik iráni származásúak.

A zágrábi székesegyház

Az egykori Illiricum területére a bizánci császár hívta őket, hogy támaszai legyenek az avarokkal való leszámolásban. Az V. századi barbár támadások a mai Szlavóniában, sőt a horvát tengerparton is szinte minden ősi püspöki székhelyet feldúltak. A kereszténység újraéledése ezeken a tájakon a horvátok megkeresztelésének köszönhető, amely folyamat a hetedik század második felétől a kilencedik század közepéig tartott. Eközben nem észlelhetők törések vagy bármiféle erőszakos visszautasítása a kereszténységnek, de még a pogánysághoz való visszatérési törekvésekről sem számolnak be a korabeli források.

A glagoliták népe

Az első "horvát érzésű" püspök Ninói Gergely volt. Gergely a spalatói szinódusokon (925. és 928.) ugyan horvát püspökként akarta elfogadtatni magát, de Dalmáciában még erős volt a római hagyomány, s ezért a spalatói (ma: Split) érseket - aki a szaloniki egyház jogutódjának tartotta magát - nevezték ki "primas Dalmatiae et totiusque Croatiae" (Dalmácia és egész Horvátország prímásává), amit VI. Leó pápa is elismert. Az egyház központja azonban alig másfél évszázaddal később áttevődött Zágrábba. 1091-ben szent királyunk, László fáradozásainak köszönhetően megalakult a zágrábi püspökség, és felépítették a székesegyházat. Látogatóit nemrégiben még Szent László és Szent István szobra köszöntötte a jelenlegi székesegyház bejárata fölött. Napjainkban a tatarozás miatt lekerültek, de bizonyos negatív jelek ellenére is remélhető, hogy hamarosan újra a régi helyről köszöntenek majd bennünket. Felicián esztergomi érsek 1134-ből származó feljegyzése minden kétséget kizárva kimondja, hogy a Sljeme-hegy alatt álló város egyházi székhellyé való válását Szent László királyunknak köszönheti, aki a Szent Istvánnak adott pápai kiváltság alapján állította fel a püspökséget.

A megtérés folyamata alatt jelenik meg a horvátok között Szent Cirill és Metód, valamint tanítványaik, akiknek nagy hatása volt a horvát kultúrtörténetre is. Tevékenységük nyomait szinte napjainkig megőrizte az úgynevezett glagolita írás és liturgia. Ennek különösen a nyugat-adriai területek hívei vették hasznát, hiszen már a második vatikáni zsinat előtt is népnyelven hallhatták az istentiszteletet, ami egyedülálló jelenség a nyugati liturgiában.

Az Adria partjáról Zágrábba

Az Apostoli Szentszékkel fenntartott szoros kapcsolatok eredménye volt, hogy a horvátok első királyát pápai küldött koronázta meg. VII. Gergely pápa Gebizon apátot bízta meg, hogy 1075 októberében "zászlóval, karddal és koronával" - a nép igenlő közfelkiáltását követően - Dmitar Zvonimirt a szolini Szent Péter-templomban "Horvátország és Dalmácia" királyává koronázza. A király viszont ígéretet tett, hogy mindenben ügyel a "Szentszék iránti hűségre". Erős történelmi hagyománya van annak is, hogy a horvátok még első királyuk megkoronázása előtt eskü keretében megfogadták a Péter-utódnak, hogy sohasem folytatnak hódító háborút. Zvonimir megkoronázásával a horvát állam nemzetközi elismerésben részesült. Teljes függetlenségét azonban nem sokáig élvezhette. A magyarokkal kötött perszonális unió (1102) és a Habsburgok (1527) elfogadása, valamint az 1868-as horvát-magyar kiegyezés részben korlátozta az állam szuverenitását. A teljes függetlenséget, nagy véráldozatok árán csak a legutóbbi balkáni háború során, a múlt század utolsó évtizedében sikerült visszaállítaniuk. A horvát állam 1918-ban a Szerb-Szlovén-Horvát Királyság része lett, majd először a második világháborúban mondhatta magát szinte teljesen önállónak, de alárendelt szövetségesi viszonyban állt a náci hatalmakkal.

A zágrábi püspökség felállításáig Nin volt az uralkodói székhely és az "episcopus regni" székhelye, majd Zvonimir uralkodásától kezdve az egyházi élet központja áttevődött Zágrábba. Zvonimir a gergelyi (clunyi) reformok támogatója volt, s már királlyá kenése alkalmával hűségesküt tett a pápának, amelyben többek között megfogadta: lemond a laikus invesztitúráról, küzd a simónia és a nikolaitizmus ellen, az országát a jog és az igazság alapján vezeti, védi a szegényeket, küzd az emberkereskedelem és a rabszolgaság ellen.

Josip Bozanic´ bíboros és érsek, a horvát egyház feje

Horvátországnak többször kemény harcokat kellett vívnia, hogy megőrizze vagy visszaszerezze elcsatolt területeit. Nagy veszélyt jelentett Velence, amely két alkalommal (1409 és 1797) Dalmácia ideiglenes ura lett. A törökök sem kímélték az országot. Hódításukat a horvátok többször is a magyarokkal karöltve igyekeztek visszatartani. Ennek köszönhetően nyerték el X. Leó pápától az "antemurale christianitatis" megtisztelő címet.

A késő középkori horvát egyházra jellemző a szerzetesrendek gyors terjedése és nagyszámú jelenléte. De amilyen gyorsan terjedtek, szinte olyan gyorsan be is zárták kolostoraikat - mindenekelőtt a bencések, mígnem a ferencesek különböző ágazatai bizonyultak a legszívósabbaknak egészen napjainkig. A középkorban virágoztak a horvát egyházban a keresztény testvérületek, amelyek közül több tévhitek terjesztőjévé vált. Legjelentősebb eretnekség a bosnyák-humi mozgalom, amelynek megszüntetésére elsőként IV. Miklós pápa küld inkvizítorokat, ám csekély eredménnyel, mert a helyi bán és más feudális urak akadályozzák tevékenységüket.

Az ország természeti szépségekben bővelkedik. Képünkön a Plitvicei-tavak

A magyar nép is gazdagította szerzetesekkel a horvát egyházat és az országot. A pálosok mozdították elő a horvát gazdasági életet, a gyáripart és az orvostudományt, de gyógyszerészettel is foglalkoztak, nem beszélve arról, hogy ők voltak az ország fő védelmezői a törökkel és a protestáns szellemű germán kultúra behatolásával szemben.

Helytállás az újkorban

A török előretörés következtében Szerémség és Szlavónia területén súlyos vereséget szenved a katolicizmus, s Boszniában a ferencesek vezette ellenállás ellenére is tömegek térnek át az iszlámra, más területekről pedig menekül a lakosság. A védettebb vidékeken, így például a dalmát tengerparton azonban szinte zavartalanul fejlődik az egyházi és vallási élet, ennek jele, hogy 1459-ben a zárai domonkosok megalapíthatják az első egyetemet.

E századokban kell még szembenéznie a horvát egyháznak az ortodox előrenyomulással és a reformáció veszélyével is. Míg a reformáció csak Muraközben járt némi sikerrel, az ortodoxia a későbbi századok folyamán még véres összetűzések okozójává is vált.

A zágrábi székesegyház főhomlokzata

A XIX. és a XX. század egyházi vonatkozásai közül említést érdemel, hogy 1852-ben a zágrábi püspökséget érseki és metropolitai rangra emelik, valamint, hogy az egyház kiemelkedő egyéniségei szívvel-lélekkel kiállnak a nemzeti megújhodás mellett, amely nemcsak a nemzeti szuverenitást, a nyelv és kultúra önállósítását tartja célkitűzésének, hanem részben hangoztatja a délszláv népek egyesülésének fontosságát is. Ez utóbbinak azonban később, különösen a huszadik században, keserű következményei lesznek a nemzet kárára.

A kommunista Jugoszláviában élő horvát egyház igen aktívan be tudott kapcsolódni a II. vatikáni zsinat munkájába. Horvát teológusok zsinati szakértőkként működtek, Seper bíboros pedig a zsinat után a Hittani Kongregáció prefektusa lett. A zsinat alatti és utáni horvát teológiai gondolkodás nemcsak az akkori Jugoszlávia népei előtt nyitotta meg egy új korszak ablakát, hanem Európa is felfigyelt rá. Jórészt ennek köszönhető, hogy a horvátokat máig úgy ismerjük, mint hitüket gyakorló népet. A múlt század kilencvenes éveiben újra önállósult nemzetet és államot - miként történelmük kezdetén - most is az Apostoli Szék ismerte el az elsők között.

Harmath Károly

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu