"Szent Mihály arkangyal..."

Nem tudom, hogy azok a német nyelvű olvasók, akik az Utas és holdvilág című Szerb Antal-regénynek eddig hét kiadását vették meg, észreveszik-e, hogy az író két helyen is idézi a könyörgést: "Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket harcainkban, a sátán gonoszsága és incselkedései ellen légy oltalmunk. Parancsoljon neki az Isten, esedezve kérünk, és te, égi seregek fejedelme, a sátánt és más gonosz szellemeket, kik a lelkek vesztére törnek e világon, Isten erejével taszítsd a kárhozatra."

Mi, gimnazisták a pestszenterzsébeti plébániatemplomban, diákmisék végén mindig elmondtuk ezt a fohászt. Felsős korunkban is, amikor Szerb Antal nekünk még nem az Utas és holdvilág írója volt, hanem "csak" a Magyar Irodalomtörténet nagyszerű szerzője. Ez a páratlan alkotás akkor ki volt tiltva a középiskolákból. Nekünk viszont, a Kossuth Lajos Gimnázium kiváló tanára, Somos Jenő mégis "szerbantalul" tanította a magyar írókat és alkotásaikat.

Szerb Antal annyira népszerű lett a mi osztályunkban, hogy "becéztük" is - "Add kölcsön két napra a Szerbicsekedet" -, fordult egyikünk a másikához. Mert nem mindenkinek volt meg a könyv, eléggé borsos lévén az ára. Nekem biztató ajándékul adta Décsei Géza prépost-plébános, felsős gimnazista korom "egyszemélyes egyeteme"! - ahogyan magamban neveztem ezt a reneszánsz típusú, mérhetetlen tudású atyát.

Most egyre-másra olvasom a híreket: a németországi Taschenbuchverlag kiadásában három hónapja megjelent Utas és holdvilág nemcsak az ottani könyvsikerlista élén áll, de az osztrákén is: a bécsi televízió, az ORF januári felmérése szerint a magyar regény, Christina Viragh átköltésében, a legkeresettebb újdonság.

Nekem az Utas és holdvilág csak jóval a Magyar Irodalomtörténet és A világirodalom története után került a kezembe. Ez a regény - úgy érzem és vallom - a huszadik századi magyar széppróza egyik legvonzóbb alkotása. Olyan könyv, amelyet újra meg újra elolvasunk, mindig fölfedezünk, és mindig újabb értékeit fedezzük föl. Lám, a németek most tartanak első ámulatuknál, pedig a regényt már nem sokkal megjelenése után saját nyelvükön is olvashatták. De a mostani siker alighanem az új fordító, Christina Viragh érdeme is. (Aki nyilván Virágh Krisztinának született.)

Amikor legutóbb ismét elolvastam az Utas és holdvilágot, szavak és mondatok késztettek meg-megállásra. "Az olasz csillagok ott ácsorogtak az udvar fölött..." - írja Szerb Antal. Ez is vallomás, mennyire szereti Itáliát, ha városról, ha tájról, ha az éjszakai égboltról ír. Lám, az olasz csillagok "ácsorognak..." Ez a rajongás űzi-hajtja a regény középponti alakját, Mihályt.

Mennyire érzékletes, ahogyan egy római albérletet leír: "Már rég a Gianicolón lakott... A szoba minden ócskasága dacára sokkal szobább szoba volt, mint egy hotelszoba, a benne levő bútorok régi, igazi bútordarabok voltak, nagyok és arányaikban nemesek, nem olyan ál-bútorok, mint amik szállodákban szoktak lenni." A láttató stílusművész, Szerb Antal ragad magával, a "szobább szoba", az "ál-bútorok" írója.

Igazán az ő jelzője: "Mihály magába szívta a kilátást, a toszkán táj keskeny édességét...!" Huszonnégy oldallal később: "Ervin arcán megint megjelent a keskeny mosoly..."

Két hasonlata: "Szépségük annyira nem-emberi volt, mint a reklámoké!" "Hagyta, hogy Szepetneki a háta mögül beszéljen hozzá, mint a kísértő..." És a harmadik: "Milicent nem több, mint egy hasonlat, ami véletlenül eszébe jut az embernek." Hasonlat a hasonlatról: Szerb Antal-bravúr.

Nekem szerencsém volt: háromszor járhattam Assisi Szent Ferenc tájain, ezért olyan szívem szerinti, ahogyan Gubbióról ír: "Egy óriási, kopár, olasz stílusú hegy oldalában húzódik meg, mintegy rémülten, felfelé menekvés közben leroskadva, a város." Igazi szerbantaliáda: "olasz stílusú hegy"! Milyen nagyszerű, ahogyan Mihály az ifjúkori jóbaráttól, a szerzetessé lett Ervintől megkérdezi: "Mi történt azzal a farkassal, amelyet Assisi Szent Ferenc megbékített, és amelynek szerződése volt a várossal?"

Gubbio felett, egyórai hegymászás után föltűnik a Szent Ubaldo-kolostor, amelyben, Ervinnel együtt, mindössze hat ferences lakik, holott kétszázan is elférnének benne. Bolthajtásos, nagy, üres terem a fogadószoba, benne asztal, néhány szék és a beszélgető egykori iskolatársak, Mihály és Ervin. Mécses fényében fehérre meszelt, irdatlan folyosók, ahol egy lélek se jár. De zarándokok érkeznek. Az éjszaka. A ragyogó, hűvös reggel. A harangszó. A légkör megkapó művészi hitelessége.

A nem katolikusnak született, a Szent Mihály arkangyal-könyörgést kétszer is regénybe illesztő Szerb Antal egészen ifjú korában sokáig foglalkozott azzal a gondolattal, hogy piarista szerzetes lesz.

Valahányszor újból elolvasom az Utas és holdvilágot, és most is, amikor a külhoni sikerről hallok, fölsajog bennem a hiány szomorúsága: az íróval személyesen sosem találkozhattam...

Dalos László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu