(ezerötszáz gyors)

Cinizmus

Ne legyél már olyan kékszemű - mondta valaki nemrégiben. A kékszeműség manapság már-már a "szőke nő" szinonimája, az illető is ostobaságomra akart utalni vele. Pedig talán nem vagyok egészen az, legföljebb nem igazán élelmes - ezt kénytelen vagyok vállalni, merthogy bizonyítani is tudom. Apám igen, neki valóban kék volt a szeme, és őt aztán még kevésbé lehetett volna ostobának nevezni. Kicsit mégis kékszemű volt. Tiszteletteljesebben úgy kellene fogalmaznom: túlságosan jóhiszemű. Némelykor megbízott olyan emberek szavában, akikében nem kellett volna... A családi hagyomány szerint nekem azért adta ezt a keresztnevet, hogy védőszentem megóvjon ettől.

Hogy mennyire volt hatékony a védőszent ebbéli működése? Hát: néha-néha kihagyott egy kicsit. Különben is nagy fiú vagyok már, nekem kellene vigyáznom magamra.

És mintha ez olykor túl jól sikerülne. Néhányaktól azt is megkaptam már, hogy cinikus vagyok. Ritkán kavar fel mások véleménye - talán ez is oka lehet ennek a bélyegnek -, de azért ezen is el kellene töprengenem. Mert mégiscsak a másik ember az ember hétköznapi tükre.

Ahogy a kékszeműség is gondolkodóba ejtett, úgy ez a cinizmus is. Mert hát szörnyű volna, ha valóban igaz lenne. Hiszem, hogy vannak eszményeim, hogy szentnek tartom azt, ami valóban szent. Még ha olykor alávetek is ezt-azt a humor próbájának. Mert ami kiállja ezt a próbát, az a valóban szent. Vagy nem? Nem bizony. Merthogy nem a szent dolgok megpróbálása ez, hanem az én próbatételem: hogy a szememben ki tudja-e kezdeni az értéküket valami is.

Felületi cinizmusom van - jut eszembe egy bölcs öreg pap barátom önjellemzése. - Tudod, ez olyan, mint a szalicil a lekváron: maga kesernyés, de azért jó, hogy van, mert alatta a lekvár édes maradhat.

Mint majdnem minden: mérték kérdése ez is.

Kipke Tamás

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu