Botos Katalin

Gazdaságról, jogról - kicsit másként (2.)

Nem csoda, hogy nagy várakozással néztünk a rendszerváltozás elé. Azt reméltük, hogy az ésszerűbb gazdálkodás a korábbinál jobb létet teremt, s ez egészséges, demokratikus társadalmat eredményez majd. A szociális piacgazdaság helyett azonban a liberális kapitalizmus kemény versenye köszöntött ránk. Közgazdaságtan címszó alatt leginkább azt oktatják, hogyan "csináljunk pénzt", hogyan növeljük vagyonunkat - bármi áron. A közjó jogi és erkölcsi fogalma meglehetősen háttérbe szorult. Az ország gazdaságpolitikusai döntően az angolszász liberalizmuson nőttek fel, illetve ezen eszmék alapján "képezték át" magukat - az új idők szellemének megfelelően. S noha általános a parlamenti pártok részéről az állásfoglalás: csatlakozni szükséges az EU-hoz, kevesen tudják, hogy milyen gazdaságfilozófiai alapon jött létre ez az eddig oly sikeres közösség. Arról ugyan hallunk, hogy ma már vitatják keresztény gyökereit, de a történelem tényeit nehéz lenne meghamisítani.

Az Európai Unió lokomotív-gazdasága, Németország bizony a katolikus egyház társadalmi tanítására építette a "német csodát". Az a tény, hogy Olaszország és Franciaország is keresztény szellemiségű vezetővel rendelkezett a II. világháború után, akik képesek voltak az összefogásra, kedvező nemzetközi környezetet teremtett a fejlődéshez. Németországban pedig a katolikus egyház bizonyult a legkevésbé kompromittált társadalmi erőnek. Nem csoda tehát, hogy egy olyan gazdaságpolitika vette kezdetét, amely a legteljesebb mértékben a piaci mechanizmuson alapuló forrásallokációt valósított meg, ugyanakkor azonban nagy súlyt helyezett a szociális kérdésekre, a munkavállalók jogi védelmére, a kis- és középvállalkozók, valamint az agráriumban dolgozók támogatására.

A katolikus egyház szociális tanításának "magna chartája" az 1891-ben megjelent Rerum novarum kezdetűenciklika, amely e gondolatok alapjait megvetette. Ha valaki elolvassa a negyvenedik évfordulójára született Quadragesimo annót is - majd a kerek évfordulókra csaknem mindig megszülető újabb pápai iratokat, valamint a II. vatikáni zsinat dokumentumait -, világosan láthatja: azokat a gondolatokat váltotta aprópénzre a német jogrend, amelyek a magántulajdon fennmaradása és a piac működőképessége mellett a szélsőségek lenyesését, a tisztességes, mindenki számára elfogadható és előnyös verseny biztosításával a közjót szorgalmazták. Az állami beavatkozás a II. világháború után gyakorlattá vált nemcsak az államszocializmust "építő" Keleten, de a nyugati demokráciákban is. A demokratikus társadalmak nehezen tudták eldönteni, hogy szociális kapitalizmust vagy piaci szocializmust akarnak-e felépíteni. Ez utóbbi tükröződött a nyugati világ baloldali pártjainak programjában. Egyre szélesebb körű volt nemcsak az állami szabályozás, de az állami tulajdonban lévő intézmények, vállalatok működtetése is. A "jóléti állam" kiépülése - amely éppen a szociáldemokrata kormányzás éveiben vett lendületet - azonban rövidesen egyre súlyosabb terheket rótt a társadalomra. Mind nehezebben vált finanszírozhatóvá a skandináv, a német, de a francia modell is. Az Újvilágban ugyancsak jelentkeztek a túlköltekezés terhei. Egyfajta "liberális ellenforradalom" tört ki a fejlett országokban, legalábbis a gazdaságpolitikában. Privatizálás, deregulálás, liberalizálás - ezek lettek az új jelszavak.

Minderről a hazai közgazdaság-tudomány viszonylag keveset tudott, különösen ami a kontinentális gyakorlatot illeti. Próbálkoztunk ugyan az ideológiai béklyók közepette valamit ésszerűsíteni, de az adott politikai feltételek mellett a válságot nem lehetett elkerülni. Így ért minket a rendszerváltozás. A korábbi politikaigazdaságtan-oktatók gyorsan közgazdaságtan-tanárokká képezték át magukat az egyetemeken. A mindennapi gazdaságpolitikában pedig a legvadabb liberalizmust hirdető nézetek is támogatásra találtak, annyira elege volt a társadalomnak a korábbi rendszerből. Olyan időszakban kellett jogot és közgazdaságtant tanítani, amikor minden átalakulóban volt, s valójában nem kínálkozott etalon, amelyhez a tananyagot - s magát az életet is - igazítani lehetett volna.

Kitűnő lehetőség volna pedig erre a szociális piacgazdaság alternatívájának megismertetése - még ha a globalizálódás közepette a világ éppen távolodóban van is ettől -, csakhogy e témakör avatott ismerői nincsenek túlságosan sokan. Ez lehet komoly előnye a Pázmány Péter Katolikus Egyetemnek, ahol a Heller Farkas Intézet nem csupán "a létező világok legjobbikát", az éppen úgy-ahogy működő gazdasági rendszert ismerteti, hanem az esetleges alternatív lehetőségeket is. Bár önmagában már az is nagy előny, hogy ezen az egyetemen a jogászok, az informatikusok és a történészek az átlagnál több gazdasági ismeretet is elsajátíthatnak - részben a kötelező, de különösen a választható tárgyak keretében. Így a gyakorlatba kilépve sok mindent világosan látnak - és éppen tőlük várhatja a társadalom többi része az eligazítást. Nagy hangsúlyt helyezünk arra, hogy a katolikus egyház társadalmi-gazdasági tanítását megismerjék a hallgatók , s azt alapos szakmai képzéssel párosítva mindennapi életükben hasznosíthassák. Ezzel az apostoli buzdítást követjük, amelyet XXIII. János pápa így fogalmazott meg: "Az élet tevékenységeiben úgy kell viselkedni, hogy a tudományhoz, technikához, szakmájukhoz tartozó dolgok a lélek legfőbb javaival egybeolvadjanak" (Pacem in Terris, 150.). Reméljük, hogy az így felkészített fiatalok az EU polgáraiként nemcsak boldogulnak majd, de talán még azoknak a bizonyos keresztény gyökereknek a megerősítéséhez is hozzájárulhatnak. Hiszen nemcsak a gyökér táplálja a lombot, hanem a lomb, a levél is a gyökeret.

(A szerző közgazdász, egyetemi tanár.)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu