Illés Sándor

Nagy pillanatok

"Mindennek eljő egyszer az ideje, csak ki kell várni!" Ezzel a bölcs népi hiedelemmel szereltek le fiatal koromban, amikor lázadoztam. Sok igazság van benne. Csak ki kell várni a kedvező pillanatot, hogy átéljük vágyaink beteljesedését, az örömet, boldogságot, de olykor a szomorúság keserűségét is. A pillanatét, ami ránktalál, mert nemcsak elszalasztott, de megtalált pillanatok is vannak az ember életében.

A bölcsek szerint egy pillanat öröméért is érdemes élni! Meghalni csak a hazáért érdemes. De ma már ezek elavult fogalmak. Haza? Szerelem? Hűség?

Vannak sorsdöntő pillanatai az életnek. Meg baljós pillanatai. Kiismerhetetlen pillanatai. Lenyűgöző pillanatai. Ezek között például olyan természeti jelenségek is, mint a virradat vagy a naplemente varázsa.

Emlékszem, apám gyakran elmesélte nekem vadászkalandjait, s elmondta ilyenkor, hogy a nyulat naplemente pillanatában lehet legbiztosabban levadászni. Mert a nyúl, amikor elbúcsúzik a nap, két lábra áll, szembefordul az elvérző napkoronggal, szinte megdermed és mozdulatlanná merevedik, csak a fülét mozgatja. Ekkor a vadász, aki ismeri ezt a szokását, könnyen becserkészi és lepuffantja.

Amíg a nyulaknak delejes kábulat a fény kihúnyása, a madaraknak ujjongó öröm a hajnal hasadása, amit önfeledt énekkel köszöntenek. Minden napszaknak megvan a maga sajátos varázsa, cselekedetre ösztönző hatása. Sobri Jóska bandája például mindig megvárta a lámpagyújtás idejét, s akkor csapott le a zsákmányra. Mert ilyenkor az akarat is tétova, a nap már elmúlt, az éjszaka még nem érkezett meg, az az a pillanat, amikor a háziasszony előkeresi a gyufát, hogy lámpát gyújtson. A gyufa fellobbant, a lámpabél tüzet fogott, de erre kicsapódott az ajtó, és berobbant a szobába két haramia, pénzt követelve. Drámaian félelmes a pillanat. Bénító a hatása.

Persze a napszakoktól függetlenül is vannak az ember életében feledhetetlen nagy pillanatok. Aminek csodálatos utórezgése örökké bennünk marad, lerakódik a szívünk falára és melegít. Vagy a torkunkat markolássza. Régi szerelmek, első tétova csókok, viharos válások, halálesetek, balesetek, betegségek.

A Nagy Pillanatok!

Ifjú riporter koromban elhatároztam egyszer, hogy összegyűjtöm az élet különböző nagy pillanatait. Az országot járva a lakosság minden rétegéből választottam riportalanyt, akinek feltettem a kérdést: mondja el élete nagy pillanatát. Túlnyomó részük a boldogságról emlékezett.

"Sose felejtem el, s ha visszagondolok rá, még mindig hangosabban ver a szívem, amikor szegény, boldogult feleségem lánykorában megfogta a kezem, és a fülembe pihegte, hogy szeret!" - mondta egy idős, hetven év feletti nyugdíjas, aki egy otthonban várta, hogy érte jöjjön a halál.

Egy középkorú asszony Dunántúlról, akivel egy takaros parasztház gangján beszélgettem, háromgyermekes családanya volt.

"Kiskoromban történt az a nagy tűz, amikor leégett az apám háza. Egy éjszaka riasztottak bennünket, vödrökkel hordta az utca népe a vizet, de nem lehetett eloltani. Porig égett. Tudja, néha még most is kísért álmomban, érzem bőrömön a tűz forróságát, s orromban a pernyeszagot. Az ilyesmit nem lehet egykönnyen feledni!..."

"...olyan puha volt a feleségem karja, akár a bársony. Átölelt, és úgy súgta a fülembe a várva várt hírt: úgy érzi, anya lesz nemsokára" - vallotta egy fiatal tanár. - Nekem ez volt életem legnagyobb pillanata. Kell ennél szebb ajándék az élettől?"

Egy hatéves kislány: "Még mindig emlékszem az első karácsonyfára, csillogtak rajta az ezüstdíszek, égtek a gyertyák. Énekeltünk. De tavaly már nem volt karácsonyfánk, mert meghalt a mama..."

Az összegyűjtött anyagból sosem lett könyv. Minek? A nagy pillanatokat nem a könyvek őrzik, hanem a szívek. Boldogok és meggyötörtek.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu