"Csepp víz szeretnék lenni, de tiszta..."

Fésűs Éva meseíró Kaposvár díszpolgára lett

"Mögöttem hosszú út van, előttem sokkal rövidebb. Azt, hogy ezt a napot megérhettem, Istennek köszönöm meg." Fésűs Éva meseíró, Kaposvár legújabb díszpolgára mondta ezt a Városházán a kitüntetettek nevében. Gazdag életmű az övé. Tizenhat mesekönyv, 353 rádiós műsor, 28 mesejáték van a "batyujában". Minibocs, Aranypofácska, Tapsikáné fülönfüggője, vagy az öt kiadást megért Ezüsthegedű - néhány cím a gyerekek körében oly népszerű kötetekből, ám a legnagyobb sikert talán a megfilmesített Palacsintás király jelentette, legutóbb pedig December, december című versének énekelt változata is rákerült Halász Judit új CD-jére.

Férje, Temesi Lajos több mint fél évszázada csábította Somogyba, s azóta a meseírónak ez az erdőkkel körülölelt, országnyi megye a választott hazája. Adminisztrátorként dolgozott, s a mesék csak a munka és a család után jöhettek. Gyakran éjszakánként ült öreg írógépe mellé, hogy határidőre küldhesse a rádióba rövidebb-hosszabb meséit, mesejátékait.

- Először csak verseket írtam, de később belekóstoltam a mesevilágba, ahova csak tiszta lelkiismerettel és jó szándékkal léphetünk be - mondta Kaposvár díszpolgára, aki egyetemista unokájával él a puritán polgári házban. - Az érzelmeimet és a mondandómat évtizedekkel ezelőtt is leginkább a mesékkel tudtam kifejezni. Olyan voltam, mint az iránytű nélküli hajós, mert csak a sarkcsillagra nézhettem, amit isteni Gondviselésnek, kegyelemnek és szeretetnek nevezhetünk. Abban az időben ugyanis más iránytűk nem voltak megbízhatók. Azóta sem változott a törekvésem, amit egy versemben úgy fejeztem ki: csepp víz szeretnék lenni, de tiszta, / melyben az ég magára lel.

Fésűs Éva már javában írta meséit, amikor rádöbbent arra, hogy milyen nagy felelősség a gyerekekhez szólni. Ám ha az ember csak egyetlen talentumot is kapott Istentől, azt nem áshatja el. Kivirágzott hát a Jószagú rét, forgott a Mesevár, a rádiós szerkesztők, Derera Éva és Molnár Magda pedig húsz éven át várták a folytatást havonta, olykor hetente. Örültek a kaposvári szerző írásainak, pedig tudták róla, hogy gyakorló katolikus, fia a pannonhalmi bencéseknél tanul. Fésűs Éva akkor is úgy érezte: tenyerén hordja a Jóisten. Kiélhette benne rejlő íráskészségét, és elvonulhatott kedvenc nyúlhősei közé.

- A nyuszik után jöttek a rókák, a mókusok, a bocsok, Tüskeböki és Csacsi Tóni, derék kisinasok, szeszélyes királylányok mesehangjátékokban, önálló műsorokban, de a nagyevő Palacsintás király már képernyőre kívánkozott. Követte őt az Üveghegyi csaló, majd Csupafülék, akik később a fővárosban, majd Békéscsabán és Szegeden is felugrottak a színpadra A csodálatos nyúlcipőben.

Az írónő örül, hogy áldott csönd vette körül, s alkothatott. A telefonkönyvben is mind a mai napig asszonynevén találjuk meg. A kitüntetés átvételekor úgy summázott: azért különösen értékes e díszpolgári cím, mert nem előlegként kapta, fiatalabb korában, hanem most, nyolcvan felé tartva. Mint mondta, ez így szép, így jó, és Isten különben is nálunk jobban tudja azt, hogy mi a jó.

Egy ideig nemigen fogadta el iskolák, óvodák felkérését, de az utóbbi két évtizedben már soha nem kéreti magát. Ebben férjén kívül nagy érdeme van Varga Róbertnek, a Megyei és Városi Könyvtár igazgatójának és Komáromi Gabriella irodalomtörténésznek is. Boldog, ha gyerekek veszik körül, hogy mesélhet a meséről, az életéről, a képzelet erejéről, a humánumról, az ősi értékekről, a hitről, az adakozásról, a szeretetről, a toleranciáról és az olvasás fontosságáról.

Úgy véli: falun sokkal jobb a helyzet, mint városban. A technikai fejlődésre szükség van, nem is ez ellen ágál, hanem amiatt szomorú, ha a családban egy-egy ünnepen elhalmozzák a gyereket. Ezzel ugyanis becsapják, hiszen elhitetik vele, hogy ez a töménytelen mennyiségű ajándék a legnagyobb szeretet jele. Pedig ez nem minden. Sok minden van ezen túl.

- A szülők mindig a pedagógusokra mutogatnak - fakad ki az írónő, aki néhány éve megkapta a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa (IBBY) Magyarországi Egyesületének életműdíját. - Huszonöt-harminc fős osztályban lehet-e komoly dolgokról meghitten beszélgetni? Szívesen megkérdezném a szülőktől: kedves anyuka, apuka, te hányszor ültél le a fiaddal vagy a lányoddal beszélgetni arról, hogy miről szól az életünk?

S hogy miről szól?

- Arról, hogy visszataláljunk a Teremtőhöz, aki szeretetből elindított bennünket.

Fésűs Évának másfél éve meghalt a férje. Egy ideig kerülte a társaságot, aztán odaföntről üzenet érkezett: ne gubózz be, hintsd a szeretetet, és fejezd be, amit elkezdtél! Az írónő megfogadta párja intelmét, és ismét sorra eleget tesz a felkéréseknek; könyvtárban, iskolában válaszol a gyerekek kérdéseire. Otthon pedig odaül öreg írógépe mellé - igaz, néha összeakadnak a billentyűi -, hogy két félbehagyott mesekönyvén dolgozzon.

És élvezettel válaszol az újságíróknak, akik gyakran megkérdezik tőle: ugyan miért lett meseíró?

- Ki tudná azt megmondani, hogy az egyik ember miért hall zenét az esőben, a másik hogyan lel rá szép arcokra, lágy mozdulatokra a kemény kőben, s miként lehet az, hogy valaki harmatcsepp szemű tündért pillant meg egy virágban?

Találós kérdés. Szabad a gazda!

Lőrincz Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu