Apácák a középkori Magyarországon

Tudományos konferencia a női szerzetesség kialakulásáról

Hétszázötven éve halt meg Assisi Szent Klára, aki Ferenc életpéldáját követve maga is elhagyta a szülői házat, hogy "Szegény Úrnőként" szolgálva a világ Teremtőjének és Megváltójának éljen. Róla kapta nevét a nagy ferences család kontemplatív ága, Szent Ferenc II. rendje.

Schwarcz Katalin, a Budapesti Történeti Múzeum könyvtárának vezetője tizenöt éve kutatja a klarissza rend hazai történetét. Ez év júliusában Koldusszegényen - királyi gazdagon - címmel az óbudai, budai és pesti klarissza kolostorokhoz kapcsolódó kéziratos és tárgyi emlékekből rendezett kiállítást a Budapesti Történeti Múzeumban. A kiállítás, amely 2003. november 10-ig tekinthető meg, lehetőséget teremtett egy művelődéstörténeti tudományos konferencia megszervezéséhez is, Apácák a középkori Magyarországon címmel.

A teljes magyarországi apácatörténet érdemes volna a feldolgozásra, egyelőre azonban a középkorra szűkítettük a tanácskozás témáját. Sok publikáció látott már napvilágot ebben a témában, most a történeti múzeum támogatásának köszönhetően kísérletet tehetünk az eddigi ismeretek összefoglalására - mondta kérdésünkre Schwarcz Katalin.

Az október 2-án kezdődő kétnapos konferencia nemcsak a középkori magyar művelődéstörténetnek a közelmúltig háttérbe szorított kutatási feladataira hívta fel a figyelmet, de felmutatta az eddigi kutatások eredményeit is. Az előadások egybehangzó tanulsága, hogy a középkor végéig (Magyarországon 1526) nem egy statikus, egyszerre kialakított intézmény és rendi előírások adta keretben és állapotban éltek a különböző rendű apácák kolostoraikban, hanem a spontán kezdeményezésekből folyamatos fejlődéssel - és természetesen pápai jóváhagyással - jutottak el a hivatalos elfogadásig. Ez tükröződik az okleveles forrásokban és a fennmaradt, sajnos csekély számú írásbeli emlékanyagon kívül a rendi építészetben is. A tanácskozáson elhangzottakból egyértelműen kibontakozott a középkori női társadalom egy rétegének, az egyedülálló illetve egyedül maradó nőknek - kezdetben elsősorban az uralkodó család nőtagjai részéről - az igénye a jogi biztonságra, az önálló lelki, szellemi életre való lehetőségre. Ezt a középkori társadalomban csak a szerzetesrendek tudták biztosítani, amit a virágzó apácakolostorok, és a nem rendi kötelékben, de lelki intézményi közösségben élő, úgynevezett begina házak is bizonyítanak.

A középkori magyar apácakultúra számunkra legértékesebb emlékei közé a magyar nyelven is megfogalmazott és leírt rendi előírások, elmélkedések, zsoltárfordítások tartoznak, hiszen ezek a kéziratok egyben magyar nyelvemlékeink is.

A konferenciát megynyitó Török József professzor, a Pázmány egyetem tanára kérdésünkre elmondta: bíztató, hogy fiatal kutatók is dolgoznak magyar középkori szerzetesség-történeti kérdéseken, ami 15-20 évvel ezelőtt lehetetlen lett volna.

A konferencia második napján a résztvevők nemcsak gondolatban kalandozhattak el egy-egy középkori magyar templom, kolostor világába, hanem szervezett kirándulás keretén belül ismerhették meg Pásztó, Mátraverebély, Mátraverebély-Szentkút, Maconka, Szécsény és Vác középkori templomainak, kolostorainak történetét.

- ha -

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu