Hegyen-völgyön lelt kedvvel

Zúgó patakok helyén, szerzetesekkel, szentekkel - a Bakonyban

Két torony emelkedik ki, már messziről közelítve látszanak a völgyben. Bár a ciszterci szerzetesek - szemben a bencésekkel - a völgyek mélyére építették kolostoraikat, a barokk kéttornyú templom (a török időkben romba dőlt elődjének díszes nyugati oromfalát 1738-ban robbantották föl, hogy helyet adjanak az új építkezésnek) Zircen mégis uralja a tájat.

A Gaja-patak sziklás hasadéka - az aszály következtében ma nem zuhog benne a víz

Ám mielőtt beérnénk, balra fordulunk, Bakonynána felé, hogy megcsodáljuk a Gaja patak természeti szépségét és vízének kellemességét, amit már a rómaiak is fölismertek, ezért nevezik a Gaja patak szurdokrészét Római fürdőnek. Előtte áthaladunk Olaszfalun, ahol régen a makkos erdőkben disznótartás folyt, ezért nevezték el az ottlakókat ólasfaluiaknak, de amikor a tizennyolcadik században németek telepedtek be az úgynevezett nagy Schwabenzug idején, vált ejtésük nyomán Olaszfaluvá az ólasfalu. Ez már a hamisítatlan Bakony. A dombhátak és hegyek előterében gondosan megművelt krumpliföldek (maradok a mesterkélt burgonya kifejezés helyett a falusi ember szájára álló szónál), ebben a magasságban már nem terem meg minden vetemény.

Madárhangok...

A bükkös erdő mélyén ránk szakadnak a sziklák. A rekkenő nyári hőséget lehelet-enyhe levegő váltja fel, hatalmas meredélyek, millió éves kőplatók között kapaszkodunk. A magasban szűk barlangnyílás, talán remete lakhatott benne a középkorban, s elképzelem, amint a kövek között zuhogó vízfolyam alatt kialakult tóban a Pannon provincia polgárai fürdőztek, s talán a rabszolgák is a friss, kristálytiszta vízben.

Imádkozó ciszterci szerzetes

Elképzelem, mert ez a különleges sziklahasadék ma vízrobaj nélkül, szárazon tátong. A korábban bőfolyású, magasról lezúduló patakban ma cseppnyi víz sincs. Mint ahogyan kirándulásunk másik "vize", a Cuha-patak medre is évek óta száraz. Alján fű, gaz nő, csak a kőhidak jelzik a zirci arborétumban: itt valaha élet folyt...

Szent Gellért remeteségének helye Bakonybélben

Bakonynánáról Tésre utazunk tovább. A Bakony legmagasabban fekvő lakott településére, 488 méter magasan a tenger szintje felett. A tiszta, erős levegő szinte folyamatosan fúj. Ezért épültek a dombhátra a ma már műemlék-látványosság számba menő szélmalmok, s mérik korszerű berendezésekkel a szélirányt- és erősséget, mert negyven energiatermelő szélkerék fölállítását tervezik félkörívben a falu körül. Egyetlen kerék ellátná árammal az egész falut, magyarázza Cseszneki Ferenc, aki megőrizte édesapja kovácsműhelyét, s mutatja a betérőnek az ősi mesterség fogásait, szerszámait.

Zirc - a ciszterciek egykori könyvtára

Zircre, visszafelé tartva, lekanyarodunk a főútról, hogy fölkeressük az alsóperei arborétumot, s a mellette található szállodát. Gróf Nádasdy Ferenc 1860-ban határozta el tíz hektárnyi területen az arborétum létrehozását, amelyet részben a Bakonyban honos fafajtákból, illetve egzotikus fajokból állított össze. A park egyik gyönyörűsége a balzsamos cédrus, de látható itt hegyi mamutfenyő, pompás szivarfa, madárcseresznye és vérbükk is.

A Bakony legmagasabban fekvő települése, Tés. A műemlék szélmalmok mögé negyven szélkerék építését tervezik.

Vajon miért nem ismeri ország-világ (ha a világ nem is) e nyugalomba fogadó tájat, ahol egy kis házban él még ma is az alapító családhoz tartozó idős grófnő (ottjártunkkor azért nem találkoztunk vele, mert délutáni sziesztáját töltötte), s ott a két esztendeje, az egykori Nádasdy vadászház alapjain újjáépült hangulatos, elegáns Park Szálló.

A nap végén ízletes vacsora a cseszneki vár tövében

A válasz egyszerű: hosszú évtizedekig (a "dicsőségesben", mint súgtuk annak idején összeesküdve) magas katonai vezetőknek volt tanyahelye a táj, mint ahogyan majd odébb, Csesznek várával szemközt a sűrű erdő (ma már "privatizálva") rejti az egykori Kádár-vadászgunyhót, mint a helybéliek mondják.

Az eredeti Nádasdy épületből csak a pince maradt meg. Ennek hűs mélyén kínál vendéglátónk, Konta Anna igazgatónő jóféle szekszárdi roséval, tájban lelt kedvünkben tovább marasztva - s nem marad el az ígéret: ide vissza kell térni, testnek és léleknek javára.

Az arborétumban visszafelé Zimáné Dobos Mariannékkal találkozunk. Éhes gyermekcsapatnak tálalják föl éppen, jókora túra után az ebédet, s a maradék levesből kedélyesen invitálnak bennünket is: "Bakonyi túrához a babgulyás illik." Falusi turizmus a nyári megélhetésük, mint Mariann mondja: "Év közben könyvelés, nyáron falusi turizmus, ősszel mezőgazdaság, azután megint könyvelés."

Cédrusok és fenyők áradó gyantás illatágyába feküdnénk legszívesebben, s hallgatnánk a magasban a pacsirta dalát. Idill? - igen, idill, melyet a bakonyi tájban is elnyerhet a vándor, nem kell ahhoz külhoni fényességeket hajszolni. S - bár tudom, irodalmi-illetlenség - megfordítom Ady sorát: Bakony az én Párizsom.

Nincs bennünk semmiféle hiányérzet. Inkább gazdagodik az érzés a jelenbe hajló múlttól. Már Bakonybélben járunk (aminél mélyebben már nem is hatolhatnánk a hegységbe), a forrásnál, ahol 1023 és 1030 között, a bencések helybéli ősi kolostorából kisétálva (olykor remeteként a forrás fölötti szikla barlangjába elvonulva) oly sok időt töltött Szent Gellért. Most szobra mögött a kápolna, előtte pedig a tavacska.

Elcsöndesedünk. Az elme és a száj nem kíván szólni. Fölöslegesen nem. Óhatatlanul wittgensteini filozófiai magaslatokba kerül az ember, ha maga soha nem foglalkozott is a filozófia tudományával. A szellemi lélek ráismerése a tudás, melyet Kányádi Sándor költő összegez e szép szavakkal: "Lábad ősi ösvényre ismer. / Akármikor jössz, / itthon van az Isten."

A szemközti magas hegyek fölül vihar készül lecsapni ránk. A földi és égi természet megfeszülő szépsége karéjozza perceinket.

Az utazó azonban mohó. Tovább, még ezt is, még ezt is... pedig már az eddigi élmény-látvány is emlék-sokadalom.

Zircen térdet hajtunk a főapátság templomában. Fiatal szerzetes jön, fehér öltözékben, rajta fekete skapuláré. A ciszterciek nélkül (mint ahogyan bencések nélkül is - de hiszen rokon monasztikus rendek ők) aligha képzelhető el Zirc és a Bakony. Megtekintjük ősi - ma az Országos Széchényi Könyvtárhoz tartozó - bibliotékájukat. Wilde Mihály asztalosmester és fia faberendezése (az ínyenc betűszerető ilyen könyvtártermet álmodik hajlékául) 1862-ben a londoni világkiállításon díszoklevelet nyert. S látom a kiírást: vándor, ismerd föl hazádban Európát! - S azután ébredek rá: csupán elmém játéka ez.

Az esti súrlófényekre várunk, északnak tartva a Cuha-patak völgyében. Bozótoson törünk át, szénaboglyák között kapaszkodunk föl a Csesznek várával szemközti domboldalra, hogy onnan lássuk - utunk végén lihegve - e szépséget. S eszünkbe jut a görög bölcsesség: ami szép, az nehéz...

Szerencsénk van: Nagy Ferenc várgazda - a környéken számos kulturális vállalkozás neki köszönhető (lám, még ilyen próféta is létezik e hazában!) - még az estében is csinosítja a lassan talán "ismét várrá váló" hétszáz esztendős erősséget, amely Zsigmond király idejében gótikus lovagvár, az Esterházyak korában pedig barokk várkastély képét öltötte, hogy azután a tizenkilencedik század elején előbb földrengés, majd villámcsapás okozta tűzvész enyéssze el egykori szépségét.

A látvány azonban így is megragadó. Fáradtan ülünk le szemközt e rom-fönséggel, a 82-es út mentén lévő kisvendéglőben. A súrlófények elhagytak bennünket, a már Bakonybélben kavargó vihar csap le ránk, hátunk mögött zúg a bükkös, előttünk a vár, asztalunkon pompás kapuvári bicskás pecsenye.

Lélek és test harmóniája. Csak semmi fölösleges bölcselkedés, intem magam, s a sültszalonnával, kolbásszal töltött húsgöngyölegbe szúrom a villám. Élvezem az elomló falatot azzal az érzéssel: Itthon vagyunk. Nem mentünk el, mégis visszatértünk.

Elmer István

Fotók: Cser István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu