Csak lépte van...

Károlyi Amy halálára

Esti hírekből, kertek felől lengedező szélben tudtam meg: elment a költőnő, akit a harmadik házból ismertem ifjúkoromból, szép kötetből, amely igazi transzcendens vallomás. Most az esti szellőt hallgatom, a költő üzenetét már a túlpartról: Csak lépte van és nincsen lába, / csak hangja van és nincsen szája, / nincsen teste, de csupa fátyol / és csupa lengeség...

Ez már a lélek nyoma, állapota, ahogyan Hopkins, a jezsuita természetszerelmes verseiben elmélkedett anyag és szellem párbeszédes együttlétéről anélkül, hogy panteista lett volna.

Láttam kettőjüket, Károlyi Amyt és férjét, Weöres Sándort a pesti utcán, a posta felé tartva. Ő most lenne kilencvenéves. Sándor bácsi szatyrot cipelt, s közben skandálta valamelyik születendő versét. Játékosan zseniális versművész volt, aki a "teljesség felé" haladtában sohasem hitte el, hogy micsoda gyerekverseket (is) tud írni.

A könnyed szélben sétáló költőnő választotta a nehezebb részt, súlyosan, a század könyörtelenségében: Bizonyosabb nekem a repülő koffer / mint a fizika tételei / valóságosabb Mária mennybemenetele / mint a nők egyenjogúsága / az én hitem ott végződik / ahol a brosúrák elkezdődnek / az én hitem ott kezdődik / ahol Lázár felkel és jár.

Már csupán a lépte maradt: versei sugár-lenyomata a lelkünkben, hogy továbbra se felejtsük: "Az oltár közepén a jó s a rossz csatázik." Oltár lehet az életünk - így illenék -, s megannyi oltár-jelképben az odaátról való gyermekség őszinte áldozata, hiszen valamennyien szentségre vagyunk rendelve...

Élet-idejében már az ősz barangolt, s amikor azt olvassuk "szólongatásában", hogy áfonyával telik meg harminc szőlőskosár, még a nyár delelőjén látjuk. Hogy elment, ezzel folytathatjuk: ... mikor már majdnem minden elfogyott: / piros pecsét van a szájad helyén / mikor a nevemet lassan olvasztgatod.

tóth

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu