Lesz-e közös nyelvünk?

Vajon megértik-e egymást a Közép-európai Katolikus Találkozó rendezvényeinek - a zarándoklatoknak, találkozóknak és előadásoknak - résztvevői, lesz-e közös nyelve az azonos régióban élő Krisztus-hívőknek, amelyen nemcsak az Úrhoz, de egymáshoz is képesek szólni.

A középkori Közép-Európában még elterjedten használták a latint a tudomány, a művészetek s elsősorban a hit dolgainak átadására. Persze a fegyverek szava is a jól értettek közé tartozott, sőt, számos esetben, sajnos, főként azon szóltak. S nemcsak a mongolok Közép-Európára nézve katasztrofális hadjárata, nemcsak a moszlim-török birodalommal való "kommunikáció" zajlott az ágyúdörgés, kardcsattogás, csata- és jajkiáltás nyelvén, bizony előfordult, hogy a régió keresztény királyai vezették egymás ellen hadinépüket. Jórészt harci cselekmények következménye az is, hogy a barokk korban a német nyelvet ismerő már jól boldogulhatott a Kárpát-medence s Közép-Európa vidékein. II. Rákóczi Ferenc, a mélyen hívő, katolikus Rákóczi, aki éppen háromszáz évvel ezelőtt állt a magyarok szabadságáért kezdődő harc élére, a katolikus Habsburgokkal szemben fogott fegyvert. Ez utóbbiak pedig, mint osztrák császárok, egy időben jóformán az összes népet birodalmukba kényszerítették, amelyeknek hívő tagjai ma a katolikus találkozó keretében fordulnak közösen az Úrhoz.

A régió lakóinak nagy részére ugyancsak rákényszerített újabb közös nyelvet, az oroszt még azok a népek sem fogadták szívesen, amelyek anyanyelve egyébként rokonságban áll Puskin és Szolzsenyicin nyelvével. Árpád nemzetségének nyelvét pedig - s ebben sajnos egyes területeken a papi diszpozíciók, püspökkinevezések, illetve nem kinevezések is szerepet játszanak -, nagy erők igyekszenek visszaszorítani a nyolcvan éve megcsonkított Magyarország területére, s csak örülhetünk, hogy ennyi esélyt azért még adnak neki.

Most azonban - bár nem teljesen példa nélkül való, mégis nagyon eredeti kezdeményezésnek tűnik - a hadi utak helyett közös zarándoklatra, egymás jobb megismerésére s együttes imádságra hívják közép-európai híveiket a régió püspökei. Örömünk azonban nem egészen zavartalan, hiszen nem tudjuk, miért maradnak ki a közép-európainak nevezett találkozóból Bácska-Bánát, Erdély és Kárpátalja katolikusai. Az uniós belépés ugyan e területek lakóit most nem érinti, de Horvátországot sem, amely pedig részt vesz az egy éven át tartó találkozó eseményein. A katolikus Közép-Európa mégiscsak lehetne valamivel tágasabb az uniósnál...

A kollektív bűnösség vádjai, a többirányú kitelepítések, beolvasztási törekvések és a nemzeti léthez való jog kétségbe vonása mellett vagy talán helyett, lesz-e most közös nyelvünk, amelyen értjük egymást, s amelyen egy szívvel fordulhatunk az Úrhoz? Felfedezzük-e most, hogy a lengyel templomban felzengő Maria druga na Polski ugyanaz az ének, ami nálunk Boldogaszszony anyánkként szól? Hogy a brezjei Szűzanya ugyanúgy közös mennyei édesanyánk, mint Máriagyüd vagy Mariazell védőszentje? Móricz Zsigmond mondotta: "Jól szólni csak arról lehet, ami fáj." Vigyük hát - ne a magunkét - egymás bánatát, fájdalmát a közös zarándokoltárra. Talán az így fakadó szavakat, az egymásért sóhajtó imát jobban értjük majd, mint a féltékenység bábeli nyelvét. Legyen az a "magyar, oláh és szláv bánat" valóban örökre egy bánat, amelyet mostantól az Úrnak adunk, bízva abban, hogy megszabadít tőle.

Szikora József

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu