A keleti szerzetesség olyan rét, amelyen mindenféle virág nő

Baziliták Máriapócson

Ha érzékeltetni kívánjuk a nyugati és a keleti szerzetesi közösségek egységét és különbözőségét, tekintsünk a virágos mezőre: a keleti szerzetesség olyan rét, amelyen - különféle forma- és színpompában - mindenféle virág nő: együtt és keveredve van jelen. A nyugati egyházban ugyancsak jelen van a színes virágsokaság, de a mező mintha kissé parcellázva lenne - magyarázza Szocska Antal Ábel, fiatal szerzetes. - Míg a keletiek egy közösségen belül élik meg az imát, a szemlélődést, a tanítást, a betegápolást, az építést és más tevékenységeket, addig a nyugatiak "szakosodnak" oktatásra-nevelésre, betegápolásra, szegénygondozásra...

Szocska Antal Ábel: Itt kell megélnem...

A máriapócsi kegytemplomhoz épült és simul ma is a bazilita szerzetesek kolostora. A szerzetesek a kezdetektől a kegytemplom ellátásáról gondoskodtak, s ma - negyvenesztendei kényszerű szétszóratás után - ismét, mint apró hajtás, a baloldaliság, annak ikertestvér-válfaja, a liberalizmus és az elvilágiasodás aszálya sújtotta, sivatagosodó hazai talajban, igyekeznek lombot ereszteni. A szocializmus idején tönkretett kolostor egyik szárnya immáron megújult, s éppen a napokban vették birtokba a szerzetesek, akik ugyan ma még kevesen vannak, de Ábel atya, s a kilencvennégy esztendős Dudás Bertalan szerzetes tekintete arról árulkodik, az aszály nemigen keseríti el őket, még csak aggodalomra sem ad okot számukra, mert az éltető vizet olyan forrásból merítik...

A fiatal szerzetesek az újjáépült kolostorszárnyban

Nagy Szent Bazil, a keleti szerzetesség atyjának (az ő nyomán nőtt ki azután a nyugati szerzetesség) - latinosan Vazulnak - a szabályzatát, reguláját teszik elém: íme, a forrás.

A keleti szerzetes olvasója, a csotki

A történelem iránti vonzalom idemondatja: Krisztus után 361-ben a bazili ötvenöt bővebb szabály első és legfontosabbika (a szabályokat a kor hellenisztikus szokása szerint kérdések és feleletek formájában fogalmazta meg) az Úr parancsainak sorrendjéről szól.

A kolostor a kegytemplommal

Az első és legfontosabb parancs - így Jézus Krisztus - az istenszeretet. A második a felebaráti szeretet, mely az első kiegészítő parancsa.

Dudás Bertalan atya kilencvennégy évesen is tevékeny szerzetesi életet él

A keleti szerzetes övén ott csüng a csotki, az imaszámláló. Ugyanazt imádkozza a bazilita úja és újra, egyszer, tízszer, százszor, ezerszer. Az iménti bazili szabályról jut eszembe az egy szálból font számláló. Ahogyan azon az imát, úgy kell(ene) ezt a két gondolatot - első és legfontosabb parancs az istenszeretet, s az emberszeretet ennek kiegészítő parancsa - újra és újra mondanunk, hogy az értelemig és még tovább jusson el bennünk.

A választott nép körén kívül az első hívő közösségek Kisázsiában szerveződtek, többek között Kappadókiában - éppen ott, ahol ma kegyetlen háború dúl. Az istenhit erejét mutatja, hogy Kisázsiában a Római Birodalom utolsó nagy keresztényüldözése Hitehagyott Julianosz császár idején (360-363) nemigen talált visszhangra.

A negyedik században fölismerésben és imádságban úszott a táj, amelyet az emberi civilizáció őshelyeként emleget minden kultúrtörténeti mű. Szent Bazileosz, közismertebb nevén Nagy Szent Bazil előkelő, gazdag családból származott. A kappadókiai Cezáreában született 329-ben, tanulmányait Athénban, talán Bizáncban végezte. Családjában kilenc gyermek született, s közülük négyet szentként tisztel az egyház. Nagy Szent Bazil nővére volt Makrina, aki nagy hatással volt fivérére, fiútestvérei között találjuk Nisszai Szent Gergelyt, Péter nevű testvére pedig Szebaszté városának szent életű püspöke.

Nagy Szent Bazil az említett, részletesebb szabályzata mellett megírta a rövidebben kifejtett, háromszáztizenhárom részből álló, rövidebben megfogalmazott reguláját, emellett az Újszövetség alapján etikát is írt. (Jó lenne egyszer könyv formában, összegyűjtve az úgynevezett alap vagy ősi szerzetesi regulákat együttesen kiadni - a többi regula belőlük származtatható -, funkcionális analfabetizmusban szenvedő korunknak hasznára.)

Máriapócson a Dudás család ősi háza ma múzeum. Dudás Bertalan atyával, e kilencvennégy esztendősen is sziporkázó szellemi emberrel és Ábel atyával szemléljük a baziliták hazai történetét bemutató kiállítást.

Bertalan atya már mondja is a legrégebbi kapcsolatot magyarok és keleti szerzetesek között:

A negyedik-ötödik században élt Szent Jeromos (az egységes latin nyelvű Biblia megalkotója) egyik levelében azt írja: ťA hunok tanulják a zsoltárokat.Ť Azután egy Theotimosz nevű püspök járt körükben, majd - ugorván az időben - Szent Cirill és Metód, a két bazilita szerzetes a honfoglalás előtt hittérítő tevékenységet fejtett ki, elsősorban a mai Dunántúlon.

A múltbéli nyomokból annyi bizonyosan megállapítható, hogy a magyarok a népvándorlás idején - a Fekete-tenger északi partvidékén tartózkodván - megismerkedtek a kereszténységgel. Elsősorban a bizánci szerzetesek hittérítő tevékenysége következtében.

A honfoglalás előtti időből származó tárgyi emlékek közül a závodi kereszt is bizonyítja, hogy a magyarok bejövetele előtt az e területen élő népek már kapcsolatba kerültek a bizánci kereszténységgel - kalandozunk Bertalan atya jóvoltából a régmúlt időkben.

A honfoglaló magyarok már Etelközben érintkeztek a bizánciakkal. Amikor bejöttek a Kárpát-medencébe, a magyarság vezetői között már voltak olyanok, akik felvették a bizánciaktól a kereszténységet.

Ábel atyával közösen hallgatjuk a históriai áradást, közben látom, hogy a fiatal szerzetes, aki Kárpátalján, magyar nyelvre született, s most harmincegy éves, kezét a csotkira futtatja: imádkozni mindig lehet.

Hierotheos Vlachos főapátnak, később püspöknek az ortodox lelki élet alapjairól szóló könyvéből jut eszembe a gondolat: A természetnek nincs erkölcsi akarata. Következésképpen nem maga bukott el, hanem az emberi létezők pusztítása sodorta oda. A világrendet - gondolom - ennek megfelelően az ember mindenségre irányultsága állíthatja helyre. S ebben a fölismerésben a keleti létmegélés lassú áradása segíthet. Hogyan élik meg a baziliták, hogy Nyugat és Kelet határán állnak: Rómához tartoznak, de keleti rítust követnek?

Azt szokták mondani, hogy a hidat képviseljük az ökumenizmusban.

Csakhogy - s ezt már az újságíró gondolja-tűnődi hozzá - vajon a híd, amely annak idején létrejött, a mai ökumenizmus partjára vezet-e? A keletiek a görög katolikusokat árulónak tekintik, a nyugat pedig mintha amolyan mostohagyermekeként tekintene rájuk. Magyarországon ez kevésbé érződik, de sokkal inkább azokban az országokban, ahol az ortodoxia mindent megtett, hogy a görög katolikusságot megsemmisítse.

S előbukkan a történelemből a drámai kép: 1596-ban Breszt-Litovszkban, Lengyelország területén a kijevi metropolita, Benjámin Rutszkij, nagy tudású bazilita szerzetes és Kuncevics Jozafát bazilita szerzetes szoros kapcsolatba lépett a lengyelországi jezsuitákkal, és létrehozták az uniót. A szerzetesrend ekkor felvirágzott, s elszakadt a ma ukránoknak nevezett, XIII. Leó pápa szerint is ruténokként emlegetett - nagyoroszoktól különböző - keletiektől. Szent Jozafátot 1623-ban vityebszki templomában az ortodoxok az oltárnál mise közben ölték meg: karddal vágták szét a fejét.

A középkori Magyarországon az 1054-es nagy keleti egyházszakadást követően is zavartalanul éltek a keleti szerzetesek. A magyar király III. Ince pápához intézett levelében a tizenharmadik század elején, tehát jóval a szakadás bevett dátuma után azt írja - figyelmeztet Bertalan atya, hogy a történelmi változásokat nem lehet mereven egyetlen évszámhoz kötni -, hogy Magyarországon több a görög kolostorok száma, mint a rómaiaké. S püspököt kért számukra Rómától. A keleti szerzetesség a tatárjárás következtében szűnt meg az országban.

Az újjáéledésre a tizennegyedik századig kellett várni, amikor Munkácstól néhány kilométerre egy menekült herceg megalapította a vele tartó szerzetesek számára a Csernek-hegyi monostort, amely ma is a baziliták egyik központjának tekintendő. Csernek annyit jelent: szerzetes. Szerzeteshegy. Mintha csak Szent Márton hegyének testvére állna a Kárpátok nyugati lejtőin...

Ennek fényében - elgondolkodtató - a negyvenesztendei szétszóratás ugyan mit számíthat? Ha Istennek terve van a bazilitákkal, hiába kételkednek ebben olykor még egyháziak is, újraéled, mert akadnak bátor fiatalok.

Ábel atya szavai nyomán jut ez eszembe, aki a jelenről beszél.

Szlovákiában, Ukrajnában, Romániában a rendszerváltás után megnőtt a szerzetesek száma. Kárpátalján az újrainduló kolostorban a rendszerváltás után ötven-hatvan novíciust találunk, a belső-ukrajnai területen pedig volt olyan kolostor, ahol száz novícius is élt. Közülük nyilván nem lett mindenki szerzetes, de akkor is...

Magyarországon? Hárman vagyunk fiatalok. Hivatások nyilván vannak, mert az nem tőlünk, szerzetesektől függ, hanem Krisztustól. A mi felelősségünk az, hogy mennyiben tudjuk ápolni a hivatásokat, hogyan, milyen körülményekközött fogadjuk a fiatalokat. A Jóisten ma is hívja őket, de olyan világban élünk, amelyben talán hiányzik belőlük a bátorság, hogy egy életen át elkötelezzék magukat a közösségnek. De ez a magatartás nemcsak a szerzetességre vonatkozik. Ma a divatos eszmék azt sugallják, változtass, légy mobil, alakítsd magad saját sorsodat, ami azt jelenti: tehetsz, amit akarsz.

A Monarchia területén mindvégig megmaradtak a baziliták, bár II. József tizennégy, kárpátaljai falvakban lévő - szemlélődő életet éltek itt a szerzetesek, a király szerint "társadalmilag haszontalan foglalatosságot" végeztek - keleti szerzetesi rendházat bezáratott.

Magyar területen - mivel a szertartást ószláv nyelven végezték - a nép sokáig templomukat orosz templomnak, keresztjüket orosz keresztnek nevezte.

Máriapócson 1749 óta élnek baziliták. Ekkor - hosszú küzdelmek után - Olsavszky Mánuel püspöknek sikerült megnyernie Mária Terézia hozzájárulását az önálló munkácsi püspökség megteremtéséhez és a máriapócsi bazilita monostor megalapításához. A keleti szerzetesek - meséli Bertalan atya a bölcs öregemberek megértő mosolyával - ekkor Róma szemében is ortodoxiától, schizmától bűzlöttek. S amikor a püspök kérte a baziliták letelepítését, a válasz az volt: a pápa ťinkább a jámbor franciskánus szerzeteseknek adja Máriapócsot, mint a haszontalan bazilitáknakŤ.

1751-re elkészült a monostor egy része, s a szerzetesek bevonulhattak a rendházba. Mintha megismétlődne a múlt: a felújított részben élnek a szerzetesek, az ajtón túl pedig még vakolathalmok, málladozó falak...

A lélek falai azonban - s ez a lényeg - milyen képet mutatnak? Ábel atya Kárpátalján született, s ott találkozott a misszióban szolgálatot teljesítő görög katolikus pappal, Orosz István atyával. Korábban - bevallása szerint - nem volt vallásos ember. S azután megtérésen mentem át. Amikor fölmerült bennem a szerzetesség, s ezt említettem Orosz István atyának, ő megértően ennyit mondott: jól van, majd benő a fejed lágya. Egy napon azonban elé álltam: holnap kolostorba vonulok, s a Biblia szavai szerint: ne vigyél magaddal semmi fölöslegeset - huszonhárom évesen egy Szentírással és váltás ruhával kopogtattam be Máriapócsra.

2001. szeptember 30-án ugyanitt szentelték pappá.

Mi hívott ehhez a szerzetességhez? Csak annyit tudtam, hogy görög katolikus közösségben szeretném az Istentől megszentelt életformát megélni. Éreztem, a Jóisten szerzetesnek hív, magyar nyelvű bazilita kolostor pedig Máriapócs, tehát itt kell megélnem ezt az életállapotot.

A bazilita lelkiség központja az imádság, de a szemlélődő életforma mellett lehetőség nyílik a külső cselekvésre, a tevékeny szeretet gyakorlására is.

A három fiatal szerzetes alakítja - a régi atyák nyomdokain - a közösség arculatát.

Valóban, tőlünk is függ, hogy milyen közösségi élet formálódik itt. A szerzetesség azonban az adott kor, a kultúra és egyéb körülmények hatására is alakul, azzal együtt, hogy lényegét mindig megőrzi, amit Nagy Szent Bazil így fogalmazott meg: "Tökéletesedni Isten szeretetében, és a szeretet tüzét másokban is lángra lobbantani." Ma már a szerzetesek autóval járnak, számítógépet használnak, maroktelefonon érintkeznek, mégsem mondanak le a szegénységről.

A hófehér kolostorfolyosón sétálunk. A csotki, az imafüzér a kézben. Olyan ez, mint a rózsafüzér?

A rózsafüzérrel Szűz Máriához imádkozunk, a csotkival az Úr Jézushoz. Ugyanazt a szöveget ismételve igyekszünk elmélyülni az Istennel való kapcsolatban: "Uram, Jézus Krisztus, Isten egyszülött fia, könyörülj rajtam, bűnösön."

Eredetileg állítólag harminchárom csomót helyeztek el a csotkin, de a Szentháromságra tekintettel háromszor harmincháromra, azaz kilencvenkilencre bővült, végül a számlálás könnyebbsége miatt százra. Aki ezt imádkozza, kitűzi magának, azon a napon hány ezerszer ismételje el ugyanazt.

Az imádkozás első foka - akár világi, akár szerzetes legyen valaki -, hogy a nap folyamán mennyiszer - mondjuk ötezerszer - imádkozza el a szöveget. Az imádkozó eleinte hangosan kimondja az imádságot, később gondolatban, azután levegővételre, s amikor már igazán elmélyült benne, szívének minden egyes dobbanására, végül annyira sajátja az imádság, hogy ezzel együtt él mindennap, anélkül, hogy kézbe kellene vennie az imafüzért.

Elmer István

Fotó: Cser István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu