A magyarokhoz

Második, bővített kiadásban jelent meg Medvigy Endre szerkesztésében a Rájnis József, Berzsenyi Dániel és Füst Milán költeményeire rímelő című versgyűjtemény, amely az Ómagyar Mária-siralomtól napjainkig tekinti át líránkat: az istenes, valamint a magyarság kérdésével foglalkozó verseket. Ez a tény is jelzi, mekkora az igény az ilyen jellegű művekre, amelyekben spirituális és hazafias érzésvilág szintetizálódik. Külön érdekessége, hogy ciklusonként csoportosítja a kisebbségben élő magyar lírikusok ide illő műveit, s helyet kapnak a gyűjteményben a nyugati magyarság költői is.

Az antológia kivételesen szép, olykor megrendítő költői hittevései azt bizonyítják, hogy ez a két témakör szinte mindegyik jelentős írónk érzésvilágának mozgatója volt, még azoknak is, akik nem kifejezetten vallásos vagy hazafias meggyőződéstől vezérelve alkották életművüket. Az is magától értetődő, hogy Trianon után a magyarsághoz való hűség és az Istenbe vetett reménység új és új hangnemben szólalt meg határokon innen és túl. Szerényen fogalmazva azt mondhatjuk, az egyetemes magyar líra két legjellemzőbb témakörével szembesülünk. Voltak korok, amikor a kettő szintézise természetes eleme volt a versbeszédnek, utóbb a költők egy része önmagával küzdve jutott el a hit adományáig. Egészen más istenkép rajzolódik ki Ady Endre, mint Sík Sándor lírájából, mint ahogy a hazához, a hazaszeretet eszményéhez történő viszonyulás is korról korra változott: voltak felrázó nemzeti költőink, akadtak nem kevesen, akik szemérmesen, szinte alázatosan fogalmazták meg a magyarsághoz tartozásukat. Voltak korszakok, amelyekben a hazafias versek gyújtó riadóként harsantak, s voltak, amikor gyászénekként hangzottak, írójuk a nemzethalál félelmetes víziójával vívódott. A nagy nemzeti nekibuzdulások idején a költők voltak a cselekvésre ösztönzők, Balassi és Zrínyi a szabadságküzdelmek zászlóvivői, Berzsenyi a hagyományok védelmezője, Kölcsey az Isten megtartó kegyelméért esengő, Vörösmartyék Széchenyi reformelképzeléseinek támogatói, Petőfi a magyar forradalom és szabadságharc gyújtó szavú énekese, Arany az ideálokhoz való hűség csendes, de eltökélt szószólója, Vajda János a tetszhalott nemzet ébresztője, és közben felcsendültek az imádságok, a himnuszok, a zsoltárok és a bűnvallomások.

Így jutunk el a múlt századhoz, a magányos ember istenélményének és hazafiságának variációihoz, egy olyan korba, amikor a költő joggal hitte magányosnak magát a világban, okkal érezhette kitaszítottnak, olykor megbélyegzettnek személyiségét, s ilyenkor fogcsikorgatva, szenvedve magyarnak vallotta magát, és még szorosabban igyekezett belekapaszkodni Isten segítő, irgalmat adó kezébe. - De hűlt szemmel is rád nézünk mi viszsza, / Szabadság, ó, te könnyből szűrt szivárvány! / S vérünket szűz - adójaként felissza / a Történelem, a Hétfejű Sárkány. - írta Vasvári Pál nyomában Jékely Zoltán, s ha e gyűjteményt forgatjuk, ízlelgetjük, mintha valóban a magyarság küzdelmes történetével szembesülnénk, melynek szenvedésekből szőtt századain újra meg újra átfénylik Isten megtartó kegyelme.

(Felsőmagyarország Kiadó - Kiskapu Kiadó)

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu