Stájer utakon

Az egymáshoz kapcsolódó bércek, az erdők, a sűrű vízfolyások "országát" stájer földön így nevezik: Wildalpen - Vad-Alpok. Vadgazdagsága, meg fái-sziklái rengetege képesítik erre, s a vándor a tájba ejtve gondját, szürkeségét egyszer mégis megjajdul: "Jaj nekem ha jön a tél / honnan kapok virágot / meleg napsugarat / s földi árnyat," Hölderlin, a költő ma sem mondaná ki másként a vágyát, s ha Ausztria ezen "vadvidéke" maga az éden, évszakok gyűrűjén újat növeszt az elvesztett táj. A benső, amely felszabadít országúton, kanyargó szerpentinen, s távolabb a Hochschwab hósapkás, felhős ormán - túl a kétezer méter magasságon...

Égi tájék s a szellem gyümölcsei nyújtanak frissülést a nyárban, amikor a tajtékosan rohanó Enns folyó mentén, majd a vízesések útján Gastatter-boden környékén elhalkul a vízi koncert, meglassul a futás, és Johnsbachnál maga a vadregényesség ül a képzeletre, s mást sem lát a szem, mint égfelhők fenső szintén lebegő bérceket: a Grosser Ödsteint, és az Admonter Reichensteint. Muzsikáló nevek, sziklák énekei és némaság egy temető mellett, amelynek felirata: turisták békesség udvara. Azoké, akiket megszédített a magasság és nekirugaszkodtak talán nem eléggé megfontoltan. Igen, a nagy hegyek is halált hozhatnak, magasságok álmai, ha készületlen a test és a lélek. És közbeékelten ott tátong az alagút...

A szellem énekét az Enns fölött Admontnál hallani legtisztábban. Az alpesi települést a nyáron is havas Haller Mauern-hegy koszorúzza, mint leány homlokát mirtuszágak. Az álom folytatódik, veszély nélkül. Vallis Ademunti - Ademund völgye - írja az oklevél e híres bencés monostor-helyről, amely a XI. században kapott alapítólevelet Gebhard salzburgi érsektől. Ez az időszak már az alemann Habsburgok időszámításának kezdetéhez tartozik. Valamivel korábban Werner strassburgi püspök várat építtetett a mai Basel és Zürich közé eső magaslaton, és ezt a nevet adta neki: Habichtsburg - Héjavár. Hol voltak már ekkor a római légiók, hol Carnuntum kincsei, a mozaikok, plasztikák?

Admont a könyvtáráról híres, meg a megmaradt katedrális-köveiről; a gótikus ablakokról, támpillérekről, amelyek időhasábokkal jelzik: ha tűz pusztítja a földet, "égi dolgok" is veszélybe kerülnek. A tornyok messze tekintenek, s a messze járók vissza - a tornyokra. Ekként mondja a bencések itteni apátja is kereszttel a nyakában; háta mögött román oszlopfő, a bejáraté a "házba", ahol esténként planétákkal "csillagzik a zsoltár". Kísérőnk (történész) a könyvtárba kalauzol, távolban Neptun-kútja muzsikál. Barokk könyvtár hófehér polcokkal; mintha az alpesi kő és hó ötvözetét látnánk, amely a történelemben tűztől szinte csodamód volt oltalmazva. A XVIII. századi tervező-építész: Heuber épület-remekét a kolostor, a település-lakók vizes téglákkal rakták körül, amikor a XIX. század második felében (nálunk a kiegyezést közvetlenül megelőző időben) egy pusztulást hozó éjszakán fellobbantak a lángok... Megmaradtak a "kényes kötésű" könyvek, a freskók, Alfomonte színremekei. Olasz méltatás elhallgatja, hogy a derék piktor nem volt itáliai. Lengyel volt. Csak... s itt jön Itália vonzóereje, a véglegesítő szerelem, amely a művészet elsőségét eldönti. Hetven méter a könyvtár hossza, hetven méter magasak a gótikus templomtornyok, s ugyanennyi a belső mérete a hajdani istállónak. Elgondolkodtató: az észelvűség korában hogyan próbálták az egyensúlyt kifejezni; tudomány, gazdaság, jámborság harmóniájában az emberi élet bölcseletét megfogalmazni. Több szó esett az apáti "beszámolóban" is a monostor modern életviteléről, a gazdálkodás, a szociális problémák megoldásáról, amelyet az admonti bencések átgondoltan kezelnek. A régi Szent Benedek-i program (imádkozzál és dolgozzál) nem vesztette értelmét, csupán az eszközök modern kínálata változott a munkában. Az imádság: mindig elhelyezhetetlen. A könyvespolcokon 120 ezer kötet áll szorosan egymás mellett, míg a menynyezeti freskók hét tablójából a középső: a teológia allegóriája "rendezi tekintetével" a többi tudományt. Egy VI. századi kódex-miniatúrán Szent János evangélista - városok fölötti várostornyon ül és csak az Írásra figyel... Az Admonti Bibliát hiába keresem, és Szent István királyunk törvényeinek itteni papiruszát is. Bécs őrzi az elsőt, a római kori Vindobona. Úgy hírlik, Admont a világ legszebb könyvtárának tulajdonosa.

Nem messzi a Mura? - kérdezi valaki, s egyszeriben kérdés lesz a stájer tájak távolság-zónája. Megint a történelem felel, török századok sípja - alpesi kürtök helyett, s az Admonthoz közel eső Fraunenberg zarándokvonala mentén az a különös kálvária, amelynek stációi Jézus szenvedésmisztériumának sajátságos megjelenítései. Török öltözetes itt minden "ellenfigura", ahogyan M. S. Mester képén látni a turbánost a kereszt közelében. Nem római az, aki sebet nyit, hanem az emlékezet éles vonalaival kihúzott keleti fő; mindmáig a történelmi ellentmondások veszélyét jelenti itt - a históriakönyvekben.

Az Áldott Asszony hegyének temploma is afféle stációhely Mariazell felé menet, jóllehet önálló kultusszal, s a honi búcsújáró helyek sajátságos toposzával, a XV. század óta; vízből kifogott szobrocska üzent a tájnak, gyógyulást, csodát hozott a nyomorultaknak szélzúgásban, vízáradatban - a kiszolgáltatottságban. Közel ezer méteren vagyunk (csekélyke méret errefelé), a Hochschwab ismét integet, majd Napfényes rét "étterem" nyitja meg ajtaját 1515 méteren, kenyeret és fényt kínál. Mit mondhat, ki otthonára gondol, kiszolgáltatott túlélt s újra csak túlélésre rendezkedő "árva - mint ezt a pannonhalmi bencés írta Rákóczi korában. Lehet, hogy a stájer Alpokban Rilkéé a válasz? A fényt egy újabb lapon megleled, / amelyen még minden lehet. / Csendes erők kémlelik a teret, / egymásra néznek a sötét szemek.

Még a Präbichlerhof-hágón állunk meg. A közel-távol érchegyét ezer esztendeje faragják - a vasért. A fenyves oldalon hó virágzik. Szél támad, hűvös a késő délután. Kollégám maroknyi havat szorít, amely lassan elcsorog, mire az autóbusz útnak indul.

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu