Európai zarándoklat (2.)

Jó úton vagyunk?

Éjjel-nappal úton vagyunk. Másképpen nem tehetnénk meg nyolc nap alatt nyolcezer kilométert. Igaz, a régiek jóval több időt szántak a zarándoklatra. Hónapokat, akár éveket is. Több idejük volt, mint nekünk? Vagy csak másképpen viszonyultak az időhöz? Pazarolták vagy éppen - igazi értéknek tekintve - áldozták? Lehet, hogy mi (még) nem vagyunk - eleinkkel összevetve - igazi zarándokok? Lehet, hogy ez a mostani zarándoklat (is) kell hozzá, hogy azzá legyünk. - Sok a kérdés és kevés a válasz: ez talán már azt jelzi, hogy bár bizonyára hosszú, de jó az út, amelyen járunk.

A "leóni szépség"

Jó úton vagyunk. Erről a zarándoklatot vezető Károly atya, valamint a busz gazdája, Pap István és két kollégája gondoskodik. Naponta kétszer mondjuk a zsolozsmát, elimádkozzuk az Úrangyalát és a rózsafüzért, mindennap misén veszünk részt. A homíliákban a zarándoklétről, az éppen aktuális "állomásról" esik szó. Sofőrjeink - akikkel a második napon már baráti-sors- és útitársi kapcsolatban vagyunk - eközben biztonsággal vezetnek minket a térképen kijelölt célok felé, keresik az alkalmas pihenőhelyet; míg mi várost nézünk, megfőzik a vacsorát, humorukkal oldják az óhatatlanul adódó feszültségeket. Mint a zarándokutak menti refugiók szerzetesei vagy fogadalmas civiljei, olyanok ők itt nekünk ebben az "örökmozgó zarándokházban".

Kőből és fényből épült

* * *

Egy ködös, esős reggelen Lourdes-ban ébredünk. Az útitársak közül szinte mindenki járt itt már, így inkább befelé, mint kifelé szemlélődünk.

Sok ezer ember kavarog itt most is: köztük sokan betegek és akik majd lesznek betegek, illetve most vannak betegeik. Mindenkinek van miért imádkoznia. Mi mindenért imádkoztak már itt: akár ebben a huszonötezer embert befogadó föld alatti csarnokban, akár a grottánál vagy a sziklán magasodó templomban, amely úgy emelkedik a rohanó, türkizkék vizű Gave folyó fölé, mint a kegyelem erődítménye. A csodák különleges földje ez itt: a megtörténté (vagyis a jelenéseké) és a várt csodáké. A súlyos betegség gyógyulásának vagy éppen elfogadásának csodái történnek itt közel százötven éve. Lényegében ugyanazért imádkozik itt az ember, amiért odahaza, a szobája mélyén is fohászkodhat. Mégis el kell jönni olykor ide vagy máshová. Mert az utazás, az anyagiakban, fáradságban, törődésben meghozott áldozat fogékonyabbá tesz, tájékozódóképességünket is javítja kissé. Jó idetalálni Európa másik végéből. Azért jó olykor elmenni valamilyen zarándokhelyre, hogy hazatérve a közeli templomhoz is odataláljunk. Hogy magunkban megtaláljuk a templomot. Ahol az Isten meg tud érinteni.

* * *

Burgos, ez a ma mintegy százhúszezer lakosú város a Compostelába vezető zarándokút, a camino egyik legjelentősebb állomása, ugyanakkor a spanyol történelem egyik fontos színhelye. A várost III. (Nagy) Alfonz, Aszturia és León királya alapította 884-ben. Amikor az Ibériai-félsziget keresztény királyságai egyesültek, 1037-ben fővárossá lett. Ekkoriban alapították püspökségét, és ez időben Cid, a spanyolok nemzeti hőse, a reconquista, az arabok által megszállt területek visszafoglalásának kiemelkedő személyisége, akinek tetteit középkori vitézi énekek és románcok sora segített megőrizni az emlékezetben. Az 1043-ban elhunyt lovag 1921 óta a székesegyházban nyugszik.

A Santa Maria-székesegyház az ország talán legnagyobb gótikus katedrálisa. 1221-ben kezdték építeni, és 1230-ban már fel is szentelték - de még évszázadokig épülgetett-gazdagodott. A két nyolcvanméteres homlokzati torony például az 1400-as évek első felében, a főhajó és a kereszthajó találkozásánál emelkedő "négyezeti" torony pedig 1568-ban készült el. Különös sorsú épületek a gótikus katedrálisok: sosem egészen befejezettek, folyamatosan épülőben vannak. Az egyház szimbólumaként, metaforájaként...

Burgos: az ország legnagyobb katedrálisa

Gyönyörű szobrok sokaságával díszített kapuzatok, hatalmas rózsaablak, fölötte nyolc királyszobor. A hatalmas főoltárt már a templomhajó végéből ámultan nézi a betérő, aki közelebb érve lát csak tisztán: amit látott, díszlet csupán, vagyis a főoltárépítmény és szoborkompozíció festett képe, amely mögött a valódit éppen restaurálják.

* * *

A római eredetű León városa egy időben (910-1230) ugyancsak királyi székhely volt, mint ismeretes: Hispánia földjén számos kisebb királyság élt egymás mellett, az egységes Spanyolország csak 1479-ben született meg.

A compostelai zarándokútnak jelentős állomása a város. Ékessége a háromhajós, kereszthajós, kápolnakoszorús Santa Maria de Regla-katedrális. 1205-ben kezdték építeni. Mint a hasonló templomok, ez is évszázadokig épült, a homlokzat két tornya közül a déli csak a XV. században készült el. Pulchra Leonina, leóni szépség - így becézik a gyönyörű háromhajós, kereszthajós csarnoktemplomot, amely, mint mondják, "kőből és fényből" épült: több mint 1800 négyzetméternyi színes üvegablakon árad be a fény a templombelsőbe: a legkorábbi ablakok az 1300-as évekből valók. A csipkére emlékeztető kőrácsok, a rózsaablakok, pillérek és bordák különös könnyedséget kölcsönöznek az épületnek.

Lourdes - a csodák földje

A bejáratnál a gyermekét tartó "Fehér Szűz" fogadja a betérőket évszázadok óta, a kapu fölött a feltámadás és az utolsó ítélet reliefjei vezetik az ember gondolatát az időből az idő fölötti tartományokba, a kapubélleteken királyok és szentek, akik már végképp átléptek azon a küszöbön.

Az ember igyekszik fogékony állapotban tartani a figyelmét, emlékezetét, ami nem könnyű. Egymásra kopírozódnak a korábban látott szépségek. És közben arra is gondolhatunk, hogy ezeket a fényes gazdagsággal épített hatalmas templomokat nem tudták megtölteni a gazdagok - azok mindig is kevesen voltak. Az egyszerű nép járt ezekbe a templomokba - a helybeliek és a közelebbről-távolabbról érkező zarándokok -, a maga szegény vagy nyomorúságos otthonából. Jól gondolom, amikor azt gondolom: nem volt bennük irigység, nem kérdezték, mennyibe kerül? Jól gondolom, amikor azt gondolom: ez az ő "fényűzésük" is volt, a magukénak érezték, anélkül, hogy darabjait haza akarták volna vinni. Ezek a tágas terek talán tágasabbra nyitották az emberi lelkeket is?

A közeli San Isidoro-templom a román kor emlékeit őrzi, hiszen kétszáz évvel korábban kezdték építeni, mint a katedrálist. Védőszentje a 636-ban meghalt sevillai tudós püspök, akinek hamvai 1060 óta nyugszanak itt. Nincs egyedül: a templomhoz nyugatról csatlakozó "királyok pantheonjában" uralkodók, királynék és hercegek várják az idők végezetét.

Astorga: püspöki palota és zarándokmúzeum

* * *

Ezen az útvonalon, amely Spanyolország északi részén, alig száz kilométerre a tengertől halad nyugat felé, szinte minden a compostelai zarándoklatra utal: az út utolsó jelentős állomásának számító, tizenkétezer lakosú Astorga városa is. A III. századtól püspöki székhely, a középkorban huszonkét kórház és zarándokház fogadta a megfáradt, illetve beteg zarándokokat. A hagyomány szerint Assisi Szent Ferencet is itt gyógyították zarándokútján - olvasom Czellár Katalin A Szent Jakab-út című könyvében. Változtak a zarándoklási szokások (ma már csak egy nagyobb szálláshely áll rendelkezésre), a székesegyházzal szomszédos püspöki palota épületében látható múzeum azonban a zarándoklatok múltját is bemutatja.

Késő este érkezvén csak kívülről csodálhatjuk meg a palotát, amely a zseniális katalán építész, Antoni Gaudi tervei szerint épült a XIX-XX. század fordulóján, különféle építészeti stílusok jegyeit ötvözve valami egészen egyedi épületté.

A székesegyházat "csak" 1471-ben kezdték építeni, a hatalmas gótikus templom különleges spanyol reneszánsz homlokzattal magasodik a késő esti ég felé.

Még néhány óra, és ott vagyunk a keresztény világ egyik legfontosabb zarándokhelyén.

(Folytatjuk)

Kipke Tamás

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu