Nem jogtalanság, nem leértékelés

Miért nem szentel pappá nőket az egyház?

Ausztriában egy, korábban a katolikus egyház keretébe tartozó közösség önhatalmúlag nőket szenteltetett pappá nemrégiben. A szenzációsnak szánt hírhez kapcsolódik, hogy az illetékes püspökök közölték: az egyház kétezer éves gyakorlatával és az érvényes egyházjoggal szembehelyezkedő közösség ezzel a lépésével kirekesztette magát az egyházból. Mivel - bár az eset egyedülálló - egyre több szó esik a nők pappá szenteléséről, érdemes egy kissé alaposabban körüljárnunk a kérdést.

Magánúton?

A katolikus egyház a papi szolgálatra csak az egyházjog által hivatalosan elfogadott feltételek esetén szentel fel arra alkalmas férfiakat. Sem a római, sem az ortodox egyházban nőket nem szenteltek és ma sem szentelnek pappá. Ennek ugyanúgy egyházfegyelmi alapja van, mint a római egyházban a világi papok cölibátusának. E törvényt csak a pápa és a zsinatok változtathatják meg. Az ezzel szembeszegülők automatikusan kirekesztik magukat az egyházból, s ezt az illetékes püspök közli a törvényszegőkkel.

Általános jogi szabály, hogy meglévő törvény változtatására csak törvényes úton lehet lépéseket tenni. Ilyen lehet egy cikk, könyv, közösségi megtárgyalás, az építő kritika szellemében. Lehet az igényt fölterjeszteni az illetékes püspök közvetítésével Rómába. Az ausztriai magánakció azonban nem így zajlott. A szándék ugyan tiszteletet érdemel, de eljárásmódja elfogadhatatlan, mert önkényesen akar egy kétezer éves egyházi törvénnyel szembeszegülve kész tények elé állítani az egyházat, olyan kérdésben, amelyre talán majd a III. vatikáni zsinat adja meg a választ. (Egyre több utalás olvasható erre neves teológusok részéről is.)

Fel kell figyelnünk az esettel kapcsolatban arra, hogy az anglikán egyház engedélyezte a nők pappá szentelését, s eltörölte a cölibátust. Csakhogy sem egyik, sem másik nem segít az anglikán egyház nyomasztó válságán!

A nők szerepének erősítése mindazonáltal valóban időszerű feladat az egyházban, a fokozatosság elvének figyelembevételével. Diakónusi szerepük elfogadásának bizonyára több esélye lenne. Jó jel, hogy vannak már női teológiai tanárok, női egyházjogász is dolgozik az esztergomi érseki bíróságon. Egyébként a nőknek mindig megvolt a szerepük az egyházban - sajátos karizmáikkal. Az Ószövetségben a papok férfiak voltak, de voltak bírónők és próféta asszonyok. A papság kérdésében ismert a hívek egyetemes papságban való részvétele, a nőket is beleértve. S különös hatóereje van annak a modellnek, amely Máriát Jézushoz, Mónikát Ágostonhoz kapcsolja a megváltás és a megszentelődés útján. A nők sajátos karizmái erősen kapcsolódnak az anyasághoz, amely egész személyiségüket áthatja, s amelynek a férfiak - a papok is - oly sokat köszönhetnek.

Diszkrimináció?

Más kérdés, hogy vajon diszkrimináció, hátrányos megkülönböztetés-e, hogy az egyház csak férfiakat szentel pappá. Valóban jogtalan és leértékelő ez a nőkre nézve, miként sokan vélik? A feltételezett jogtalanság természetjogi vagy egyházjogi vonatkozású lehetne. Természetjogi követelményként a nők pappá szentelését megalapozni nem lehet. Az érvényes törvény pedig egyértelmű erre vonatkozólag, akár a katolikus, akár az ortodox egyházban. Más kérdés, hogy ez a jog módosítható lehet. A nők pappá szentelésének tehát nincs természetjogi vagy dogmával megalapozható akadálya. Az egyház kétezer éves hagyománya persze sokat nyom a latban, de ez önmagában még nem volna feloldhatatlan akadály. Jézus férfiakat választott apostolaivá, és az ősegyházban férfiakat választottak meg elsőként diakónussá. Mondhatnánk, hogy ez a patriarchális kor ma már túlhaladott elvárása. Lássuk azonban jól, hogy nemcsak arról van szó, hogy férfiak voltak az apostolok, hanem arról, hogy Jézus választotta őket! ("Én választottalak titeket." Jn 15, 16). A kiválasztás ténye kizárja a diszkriminációt.Senki sem mondhatja, hogy a nő, mint nő alkalmatlan a papságra. A papságra azonban nem a nőket választotta ki az egyház. Mégsem hátrányos megkülönböztetés ez, amint az sem jelenti a választópolgárok diszkriminálását, hogy képviselőket választanak maguk közül. Sokan lehetnek alkalmasak, mégis csak keveset választanak.

Nem történik tehát jogtalanság e tekintetben a nőkkel szemben, de a leértékelésüket sem jelenti az, hogy nem szentelik őket pappá. Be kell látnunk, hogy férfi és nő nem egyformák, fizikai, pszichikai és más adottságok tekintetében is jelentős különbségek vannak közöttük. Előfordulhatnak szerepcserék, Asta Nielsen nő létére Hamletet játszotta, Fedák Sári pedig János vitézt, mégsem ez az általános. A férfi és a női szerepek bizony különböznek egymástól, de ez egyáltalán nem jelenti egyik vagy másik nem le- vagy fölértékelését.

Sajátos karizmák

Sorolhatnánk a példákat Pál apostol bölcs megállapításának igazolására, hogy ugyanis mindkét nemnek megvan a maga sajátos karizmája, mint az egyes szolgálatoknak is az egyházban, de ettől most eltekintünk. Összegezzük gondolatmenetünket azzal, hogy a nők diszkriminálásának vádja alaptalan amiatt, hogy az egyház nem szenteli őket pappá. Ugyanakkor érvényes a zsinat megállapítása: "A nők követelik a férfiakkal való jogi és gyakorlati egyenlőséget ott, ahol még nem vívták ki." (Gaudium et Spes 9.p.) A nők pappá szentelése azonban jogilag nem követelhető meg, s a döntés ebben az egyházra tartozik. VI. Pál és II. János Pál - miközben szívükön viselik a nők egyre hatékonyabb részvételét a megváltás misztériumában - megerősítették erre vonatkozólag az egyház hagyományos álláspontját.

Boda László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu