Evangelizálás lekváros kenyérrel

Az első cigánytalálkozó Kárpátalján

Rólunk mindenki megfeledkezik - ütnek szemen a szavak, amikor végigpörgetem betelt, kidobásra ítélt jegyzetfüzetemet. Hát ez meg mi? - s olvasom tovább a valamikor följegyzett mondatokat: legrégebb óta a máramarosi vidéken élnek cigányok Kárpátalján. Magyarul beszélnek, de a hegyek felé, Huszt fölött már ukrán nyelvre váltottak. József főherceg a tizenkilencedik században iskolákat hozott létre számukra, ám többségük ma is írástudatlan. Kilencvennyolc településen élnek, harminc-negyvenezerre teszik a számukat, a népszámláláskor azonban csupán hatezren vallották magukat annak. Pedig csak Munkácson háromezren élnek közülük.

Szívünkben, lelkünkben az egész tábort elhoztuk

Mire figyelmeztet a jegyzetfüzet, s mire a lelkiismeret? Valóban megfeledkeztem arról, hogy május elején tartották az első katolikus cigánytalálkozót Kárpátalján? Az emlékezet megőrizte, nemcsak ezt az alkalmat, amikor fényesre öltözötten, cigányos vidámsággal érkeztek a közelebbi és távolabbi településekről (kérdeztem tőlük, hogyan szólítsam őket, merthogy nálunk manapság szinte tilos cigányt mondani, mire büszkén válaszolták: hát csak szólítson annak, mert mi cigányok vagyunk, s az a bolond, aki mást mond rólunk), hanem az évekkel korábbi látogatást a viski cigányok közé, ott, ahol a település (s mintha egy kissé a világ is) véget ér.

"Jó hússal meg lehet szelídíteni..."

Horváth András munkácsi cigány fiatalembert a többiek egyszerűen pásztornak szólítják. De mielőtt elmondaná a maga történetét a mindenhonnan érkezett sorstársainak, Majnek Antal, Kárpátalja egyházmegyéjének püspöke emlékeztetett arra, miért éppen május elejét választották az összejövetel időpontjául. Idén volt öt esztendeje, hogy boldoggá avatták az első cigány embert, Ceferino Giménez Mallát, akit El Pelé néven ismer a világ. Már aki ismeri. Az 1861-ben Spanyolországban született Mallát 1936-ban végezték ki a kommunista lázadók. A nemzetközi kommunista összeesküvéssel kirobbantott spanyol polgárháborút véres egyházüldözés kísérte. Ezrével ölték meg a papokat, szerzeteseket és világi hívőket. Ennek lett áldozata az egyszerű cigány ember is.

Gór József: földhöz kell juttatni a cigányokat

S azután saját sorsukra terelődött a szó. Koncháza, Beregújfalu, Visk, Pósaháza, Nagyszőlős és Munkács cigányai beszéltek önmagukról. Ám mielőtt belemerültek volna a vallomásokba, Majnek Antal püspök - karizmatikus egyszerűségével, a hiteles ember szó-súlyával - váratlan szavakkal fordult hozzájuk: "Bocsánatot kérek a katolikus egyház nevében, hogy a múltban nem közeledtünk elégszer és eléggé felétek." Majd súlyos szünet után mintha hangosan töprengene, tette hozzá: "Vajon hányszor mennek a papok ma is a városok és falvak szélén lévő cigányok közé?"

Majnek Antal püspök: nem közeledtünk hozzátok eléggé

A pósaházai fiatal férfi zavartan állt a sokadalom előtt, látszott, nem szokott hozzá az efféle szerepléshez. De azután belelendült, s mondta, amit róluk, az övéiről a többieknek el akart mondani: száztizenkilencen élnek a táborban (a cigányok arrafelé tábornak mondják közös lakhelyüket), kosárkötésből élnek - ha ugyan élnek, s nem nyomorognak a kárpátaljai általános szegénységhez mérten is. Igaz, kaptak némi földet, amelybe krumplit ültethetnek, így akad némi ennivaló saját művelésük nyomán.

Ötven gyerek jár hittanra, s negyvennégyen felnőtt hitoktatáson vesznek részt. S hogy mindjárt próbája is legyen a tudásnak, valaki bekiált: akkor mondd el a tízparancsolatot, s a hét szentséget!

A közösség szószólója erre összeszedte ijedtében az emlékezetét, s szépen sorolta mind a tizet, majd pedig a hetet. A vége felé mindenki együtt szorított neki, hogy sikerüljön, s amikor a végére ért és fellélegezhetett, hatalmas ujjongó-kurjongató taps-ováció tört ki. Őszintén, ahogyan az ő érzelmi életük diktálta.

A beregújfaluiakról megtudhattuk, hogy maguk építettek kápolnát maguknak, a domonkos nővérek pedig iskolát alapítottak. S a szellemiek mellett a tábor anyagi ellátásában is jelentős szerepet vállalnak. A vallomás pedig az ottani cigány embertől így hangzott: "Azt vettük észre, hogy nem jó úton járunk, de akkor megjelent köztünk András pásztor (a már említett munkácsi cigány fiatalember, kicsattanó életkedvvel), s attól kezdve ő irányított bennünket.

Béres Ágnes hitoktatónő négy esztendeje él a koncházi cigányok között. Itt régebben Roska Péter magyar missziós pap kezdte meg az evangelizációt - mint nagy derültséggel fölidézték - lekváros kenyérrel. Ki gondolná, hogy a lekváros kenyér is lehet miszsziós eszköz.

Imre, komolyan szóló férfiember a továbbiakat így idézte föl: "Ági néni folytatta zsíros kenyérrel. Mi, cigányok tudjuk, hogy bármilyen hamis legyen is egy kutya, jó hússal meg lehet szelídíteni."

Nem mondta ki, de mindenki tudta, az evangéliumról beszél: a szelídítő jó húsról. Két esztendeje már tizenhárom elsőáldozó volt közülük. Ahogyan régen a cigány írástudók száma az egy százalékot sem érte el, ma mintegy húsz százalékuk már tud írni és olvasni. Nem az állami iskolában ragadt rájuk a tudás...

"Nem sokan jöttünk, de szívünkben, lelkünkben az egész tábort elhoztuk" - kezdte a viski küldött, majd pedig - hogy maradjunk a természetes szóhasználatnál - egy magyar fiatalasszony emlékezett édesanyjára. Ő Marcsa néni, aki házról házra járt a táborban, s beszélt a cigányoknak a Bibliáról. A felebaráti szeretetet pedig úgy gyakorolta, hogy nemrégiben bekövetkezett haláláig főzött a cigánytábor gyermekeinek az egyházi segítséggel épült közösségi házban. Ma is hetente három alkalommal meleg étel, más napokon pedig vajas kenyér teával várja a betérő lurkókat.

Isten áldja meg Antal atyát, hogy megtalálta a viskieket - mondta az egyik cigány (merthogy a püspök korábban Visken is lelkipásztorkodott), mire a püspök halkan hárította el: "Ők találtak meg engem." S azután nagy büszkeségükről beszéltek: úgy tűnik, a viski cigányok közül kerül ki az első pap, Valér testvér, aki Magyarországon végzi a szemináriumot.

Gór Józsi bácsi az egyházközség kurátora. A dolgát tevő csöndes, nagyszerű emberek közül való. Mostanában az foglalkoztatja, hogyan lehetne földet igényelni a cigányoknak, hogy az apáknak ne kelljen "Oroszba" vándorolniuk munka után - igaz, krumplival, némi pénzzel térnek haza.

Azt vállalja az egyház - mondta a püspök atya, mert a mindennapi megélhetésről beszéltek már, hiszen a legégetőbb a mindennapi betevő falat előteremtése -, hogy legalább az éhező, szegény gyermekeknek enni adnak. S kérte a cigányokat, mondják el, miből tudna megélni a tábor, s akkor "mi megyünk, és megadjuk a kezdéshez szükséges energiát. Gondoskodunk varrógépről, kapáról, lóról, szekérről" - s azután a többi már a cigányokon múlik.

Ezzel a természetességgel emelkedett föl a nap a szó és a lélek szándéka szerint a hihetőség szintjére. Ahol már nem kell kimondani semmit, ahol történt valami.

Elmer István Fotó: Cser István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu