Bárány Tamás

Mi a kenyér?

Azt mesélik, hogy a tuareg nép nem volt mindig sátorlakó beduin törzs. Hatalmas birodalmuk volt egykor, az Atlasz hegységtől a Csád-tóig terjedt, ahol ma a Szahara sívó homoktengere hullámzik. Szabad és büszke nép volt hát a tuareg, bő aratású, virágzó földek és tevékeny gazdag városok ura. Buzgón istenes életükben Allahnak oly igen öröme telt, hogy bölcsességben is meggazdagította őket, és királyukat a világ egyik tudományra legszomjasabb uralkodójává tette.

Seikh Mohammad al-Mahdi ibn Abd´ullah szultán, a Hódító és Egyesítő székvárosába gyűjtötte az iszlám minden tudósát; Delhitől Kórdováig, Khívától a szudáni Omdurmánig nem volt neves főiskola, ahonnét ne siettek volna hozzá, mesés javadalmazásért, a legnevezetesebb ulemák. A napok a szultán udvarában szakadatlan tudományos vitákkal teltek: az uralkodó álló nap ott ült kedvelt tudósai körében, s hallgatta a vitákat. Égő vágya volt, hogy a világ minden ismeretét elsajátítsa, pótolja tudásának hiányát, ifjú évei mulasztását, amaz évekéit, amelyeket hódítással és a birodalom egyesítésével töltött.

Történt, hogy ez alkalommal fölmerült egy khívai és egy kórdovai tudós vitájában az a bonyolult kérdés, mi a kenyér. A kórdovai Isten áldásának mondotta; szerinte a kenyér a végtelen jóság megnyilvánulása, amellyel Allah - áldassék és magasztaltassék! - gondoskodik az igazhívőkről. A khívai tudós szerint a kenyeret az ember munkájának lehet köszönni; hiába ad Isten esőt, ha nincs, ki a földeket vesse és arassa. A szultán mélyen elgondolkodott a két hákim beszédén, és mert nem tudott dönteni, melyikük oldalán az igazság, a többi tudóst is fölszólította, mondják el véleményüket.

Álló hétig beszéltek a hákimok és ulemák. Egyikük szerint a kenyér oly égi eredetű, de földi aratású jószág, amely alkalmas arra, hogy minden éhes embert meggyőzzön Allah bölcsességéről. Egy másik tudós szerint Allah jósága itt a döntő szempont. Ő akkor is adna enni az igazhívőknek, ha a kenyeret föl sem találták volna. Egy harmadik hákim szerint a kenyér őrölt magvak olyan összegyúrt elegye, amely mégsem csupasz massza már, hanem jóízű emberi táplálék.

Mások szerint a kenyeret kenyérré pusztán a sütés procedúrája teszi; sütés előtt csupán péppé kevert őrleményről lehet beszélni, ahol az őrlemény fogalma egyrészt, igenis, Allah bölcsességét dicséri, másrészt a pépség mint szubsztancia, az emberi munka közrejöttére utal.

Volt ulema, aki szerint a kenyér mint tárgyi valóság nem is létezik; őrölt magvak péppé elegyítése majd kenyérré sütése csupán mint az elvégzett munka eszmei mérésének tárgyiasult lehetősége merül fel, tehát objektiválódott szubjektumról van szó, amelynek pusztán elvont mérési lehetősége a véka.

Ismét mások tagadták emez agnosztikus, metafizikai felfogást: a kenyér anyagi létesülését, szerintük, az empirikus tapasztalás által nem korlátozott, folyamatos és megszakítatlan, sőt megszakíthatatlan regresszus bizonyítja, amely a végső okságot kutató emberi elme számára világossá teszi, hogy a kenyér korántsem megfoghatatlan égi manna, hanem nagyon is a földhöz kötött anyagi valóság.

A szultán most már az eddiginél is kevésbé értette, mi a kenyér, ezért a vitát folytatni rendelte, ezúttal nem csupán udvarában, hanem az ország minden főiskoláján. Később a mecsetekben is csak erről vitáztak, végül minden falutanácsban.

A mezőkön leállt a munka, a kereskedők - zárták a bazárt, és az egész nép a kenyér mibenlétét vitatta, reggeltől estelig tartó ádáz vitákon. Így ment kerek esztendeig. És amikor az új termést kellett volna őrletni vinni, egyetlen szem búza- meg árpamag sem akadt az egész országban.

Az éhség, amely ekkor a birodalomra rátört, iszonyatos volt. Falvak pusztultak ki, városok néptelenedtek el. A művelt földek kiégtek, s a hajdani virágzó termőföldeket elborította a Szahara forró homokja. Száz tuaregből kilencvenkilenc elpusztult.

Aki a szörnyű éhínséget túlélte, elhalt rokonait és vesztett barmait siratva fölkerekedett, s megmaradt aszott tevéivel elindult új hazát keresni. De Algéria, Marokkó, Tunisz, Líbia, Egyiptom és Szudán határán mindenütt berber, mór, rif, kabil és arabs harcosok állták útjukat; vissza kellett fordulniok a kietlen sivatagba.

A tuaregek maroknyira olvadt népe azóta is ott vándorol tevéivel, csontsovány barmaival a Szaharában. Azóta sem tudják, mi a kenyér - csak azt tudják, hogy nehéz megkeresni.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu