A magvetés

Évközi 15. vasárnap

Az evangéliumi példabeszédeket olvasva felfigyelhetünk arra, hogy Jézus gyakran használ a földművelők világából kölcsönzött képeket, s előszeretettel beszél a vetésről és az aratásról. E tekintetben a mai evangéliumi részlet, a magvetőről szóló példabeszéd a legismertebb, de gondolhatunk még a mustármagról (Mt 13,31-32), a konkolyról (Mt 13,24-30) és a vetés növekedéséről szóló (Mk 4,26-29) példázatokra is. A vetésre való utalások bizonyára azzal magyarázhatók, hogy Jézus a könnyebb megértés kedvéért rendszeresen hivatkozott a mindennapi élet tapasztalataira. A jelen esetben persze nemcsak általános szemléltetésről van szó, hiszen a kép (gabonavetés) és a valóság (Jézus igehirdetése) között egész konkrét kapcsolódási pont van.

A földművelők munkájában, főleg a gabona vetésében mindig van némi kockázat. Bár ma már a legkorszerűbb módszereket alkalmazzák, mégsem tudják százszázalékosan biztosítani, hogy az elvetett mag ki is keljen, és a várakozásoknak mindenben megfelelő termést hozzon, hiszen ebben a talaj állapota és az időjárási tényezők is nagy szerepet játszanak. Régebben jóval egyszerűbb formában történt a föld megmunkálása. A tudósok arra a megállapításra jutottak, hogy a Jézus korabeli Palesztinában többnyire a vetés után szántottak. Először szétszórták a magot a kijelölt területre (amely tele volt gyomnövényekkel), majd beleszántották a földbe. A földművesnek számolnia kellett azzal, hogy nem minden mag fog kikelni, ám mégis vetnie kellett, mert csakis így biztosíthatta családja megélhetését. A magvetés egyben az Istenbe vetett bizalom jele is volt, hiszen az Úr az, aki - Pál apostol szavaival élve - "megsokasítja a vetést" (2Kor 9,10). A szántóvető bízhat abban, hogy a Teremtő, akitől a földet ajándékba kapta, a mindennapi élethez szükséges javakat is biztosítja: "magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek" (Iz 55,10).

Hasonló bizalom tölti el Jézust, aki Isten országának Örömhírét hirdeti. Ismeri az akadályokat. Tudja, hogy a gonoszság sokféle formában van jelen a világban s az emberek életében. Működése sok helyen (saját falujában, Názáretben is) elutasításra talál, tanítását félreértik, a nép vezetői pedig határozottan szembefordulnak vele. Isten országának megvalósulásából alig látszik valami. "Amit látni lehet, azok a madarak, amelyek felkapkodják a magvetést, töviseket látni, amelyek azt elfojtják, és a sziklát, ahol nem növekszik semmi" (Eduard Schweizer). Ám Jézus szilárd bizalommal vallja, hogy a magvetés nem hiábavaló, hiszen az akadályok ellenére bőséges termésre lehet számítani. Isten országának kibontakozását emberi tényezők nem tudják megakadályozni.

Ez a meggyőződés jól látható a példabeszéd felépítéséből, amelyre a kontraszt a jellemző. A példázat arra az ellentétre épül, amely a sikertelenséget szemléltető első három tag és a teljes sikert jelző utolsó tag között fennáll. Ugyanakkor az elvetett mag négyszeres sorsának a bemutatásában fokozás is megfigyelhető. Az útra hullott mag ki sem kel; a sziklára esett kikel ugyan, de a megfelelő gyökérzet hiánya miatt hamar elszárad. A tövisek között a mag még fel is növekszik, de termést nem tud hozni. A fokozás csúcsát a jó földbe hullott magok jelentik, melyek - bár különböző mértékben (százszorosan, hatvanszorosan és harmincszorosan) - bő termést hoznak. Ez a bővelkedés lesz Jézus munkálkodásának is eredménye, mivel ő Isten nevében és megbízásából, isteni hatalommal tanít és cselekszik. Ebből kifolyólag semmiféle csüggedésnek nincs helye, hiszen a kezdeti nehézségek és sikertelenségek ellenére Isten üdvözítő szeretete biztosan diadalmaskodni fog.

A példabeszédhez magyarázat is kapcsolódik, amelyet a biblikusok szinte egyöntetűen ősegyházi eredetűnek tartanak, hiszen a korai egyház problémái (üldöztetés, a keresztény élettel együtt járó nehézségek és veszélyek) tükröződnek bennük, a szóhasználat pedig az őskeresztény levélirodalom buzdító részeinek nyelvezetével rokon. A magyarázatban a hangsúly már nem a magvetőn, illetve a mag hatékonyságán van, hanem a talajon, vagyis az emberek hozzáállásán és magatartásán. A perspektívaváltás minden bizonnyal azzal a kérdéssel függ össze, amely a példázattal kapcsolatban az egyes keresztényekben felmerült: az, aki nem foglalkozik közvetlenül magvetéssel (igehirdetéssel), hogyan járulhat hozzá a bő termés megvalósulásához? Nyilván úgy, hogy igyekszik minél jobb "talajjá" válni, és gondosan ügyel azokra a buktatókra, amelyek az elvetett mag kibontakozását hátráltatják vagy lehetetlenné teszik.

A példabeszéd elsődlegesnek tartott értelme és ősegyházi magyarázata jól összeférnek és kiegészítik egymást. Hiszen az a tudat, hogy Isten országának kiteljesedését semmi sem tudja meggátolni, arra ösztönöz, hogy egyre nagyobb nyitottsággal és odaadással fogadjam be Isten hatékony szavát, s egész személyiségemmel Isten országának jelévé váljak.

Kocsis Imre

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu